Tiltják A szürke ötven árnyalata című film bemutatását Indiában

Mumbai |

<p>Nem adott engedélyt A szürke ötven árnyalata című film bemutatására Indiában az ázsiai ország illetékes hatósága.</p>

Sravan Kumar, az indiai cenzori testület vezetője nem indokolta, miért nem engedélyezték a filmadaptáció vetítését a helyi mozikban, de közölte, hogy a Universal Pictures fellebbezést nyújthat be döntésük ellen.

Az amerikai stúdiónak az engedélyezési folyamatot ismerő forrása elmondta, hogy a testület kifogásolt néhány dialógust a filmben még azután is, hogy a stúdió önként változtatott a filmen, csökkentette a szexjeleneteket és kivágott minden meztelen felvételt.

A február elején bemutatott film forgalmazása legalább 400 millió dollárt hozott globálisan annak ellenére, hogy számos ország, köztük Malajzia, Indonézia és Kenya betiltotta bemutatását szexuális tartalma miatt.

A film forgalamzója, a Comcast Corp nem törekszik arra sem, hogy bemutassák a Jamie Dornan és Dakota Johnson főszereplésével készült filmet Kínában, a világ második legnagyobb filmpiacán, ahol a cenzorok tiltják a nyíltan szexuális filmeket.

Az indiai cenzori testületet az elmúlt hónapokban számos bírálat érte. Leela Samson, aki évekig volt az elnöke, januárban távozott tisztségéből, miután azzal vádolta meg az indiai kormányt, hogy beavatkozik döntéseikbe.

A kormány új testületet nevezett ki, amely azóta új irányelveket fogalmazott meg, hangsúlyozva, hogy az indiai filmek nem tükrözhetnek profán magatartást. Egy új bollywoodi film esetében elrendelte, hogy a leszbikus szót húzzák ki a párbeszédekből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?