Tiltakozni a konvenciók ellen

Aki besétál a Szlovák Nemzeti Felkelés terére nyíló fő kiállítóterembe, vagy csak elsétál a kiállítóterem üvegfala mellett, első pillantásra egymástól teljesen eltérő motívumokba botlik majd: egy digitális kijelzőn visszaszámlálást látunk, van itt egy szürke falióra, felöltöztetett manöken modell, hangjáték egy felmosórongy és egy tisztítóflakon között, installáció billiárdgolyókból, kompozíció magassarkú cipőkből, a kivetítőkön pedig rövid videófelvételek és fotók váltakoznak. Ha nem maradunk a felszínes nézelődésnél, és merünk elmélyedni az alkotók által felkínált gondolatmenetekbe, fel fog tűnni, hogy az alkotások összefüggnek: azt vizsgálják, hogy hogyan létezünk a mai fogyasztói társadalomban. A művek többségében központi helyet foglal el az emberi test: az alkotók a test viszonyát vizsgálják mindazzal, ami körülvesz bennünket és ami megalkotja azt a rendszert, melyet normának tekintünk. A kiállítás anyaga helyenként pont azért tűnhet akár provokatívnak, mert azt boncolgatja, milyen, amikor a létezés és az emberi test eltér azoktól a társadalmi szabályoktól, amelyek mindennapi életünket meghatározzák, és amelyek követendő szabályként vannak belénk kódolva.

A tárlaton kiállított művek tizenöt alkotója többnyire európai városokban élő művész (Berlin, Frankfurt és Bécs a leggyakoribb helyszínek). Alkotásaikban jellemzően a normativitás fogalmát kérdőjelezik meg, azokkal a társadalmi konvenciókkal mennek szembe, melyeket előírásszerűnek tekintünk. Ezek a művek a kor lenyomataiként is értelmezhetőek, egyben azt is bizonyítják, hogy a korszellem a mai felgyorsult világban állandóan változik.

Julius Pristauz kurátor úgy fogalmaz, hogy „a kiállítás a jelen pillanat érzékelését illusztrálja – a kortárs kultúra vizsgálatából indul ki, annak produkciójából és a feszültségekből, melyek vele függenek össze.” Egyes alkotók a popkultúra elemeit veszik ehhez alapul, a mindennapi használati tárgyakból indulnak ki – legyenek azok tisztítószerek utáni üres flakonok, körömcipő vagy egy próbababa.

Vannak, akik arra az elmélyülő gazdasági krízisre reagálnak, amely a művészetekre is kihat, hiszen napjainkban a művészetben is gyakran az anyagi irányultság a mérvadó. Mások az emberi test kortárs megjelenítési módjait vizsgálják. Anna Rimmel ír származású, Bécsben élő alkotó videómontázsa például a popkultúra által „felöltöztetett” (vagy épp eltorzított) emberi test és az antik, klasszikus szépségideál között húzódó párhuzamokra és összefüggésekre világít rá.

És ha már az emberi testnél és a konvenciók felborításánál tartunk, mindenképp érdekes Nelson Sullivan műveit megemlíteni – aki egyébként az egyetlen tengerentúli résztvevője ennek a kiállításnak –, a queer szubkultúrát dokumentálta New Yorkban 1983-tól haláláig. Érdekes, hogy Sullivan, aki a manhattani queer mű-vészéletet és az éjjeli klubok világát videózta, már a nyolcvanas években videóblogokat készített – még azelőtt, hogy a műfaj népszerűvé vált volna az internetnek köszönhetően. Sullivan videóanyagait  egy New York-i levéltárban archiválták, ebből érkezett most egy válogatás Pozsonyba. A tárlat összesen három teremben helyezkedik el, a Kunsthalle teljes kiállítóterét kihasználva. Az itt látható műveket a progresszív művészeti szemlélet jellemzi, azonban bárki előtt nyitva állnak, aki nem fél attól, hogy belekóstoljon egy-egy alkotás nyújtotta gondolatmenetbe, értelmezze a felkínált asszociációkat – még akkor is, ha ezek az asszociációk az első pillanatban ijesztően hatnak.