Amikor a szívem és a műsorprogram szerint legszívesebben a dobozt nézném, bizony, előfordul, hogy a szerkezet már foglalt. Családunk legifjabb tagja ugyanis a fejébe vette: megdönti a két és fél éves gyermekek Micimackó-nézési világrekordját.
Tigrisbukfencek, daloló delelők, extrémségek
Mire Róbert Gida és a csekély értelmű, torkos medvebocs a százholdas pagonybéli bolyongásuk után (ismét) boldogan egymásra találnak, már a nap is a delelőhöz ér. Szerencsére most pontosan egy ilyen műsorhoz támadt hangulatom. A Delelő a Duna-plázsról jelentkezik, vendégei pedig Gálvölgyi János, Csapó Gábor és Jáksó László. Megtudhatjuk, hogy bár show-k jönnek és mennek, a Gálvölgyi Show a közönség kitartó szeretetének köszönhetően marad – októberi és novemberi adását épp a napokban vették fel. Természetesen a paródiák sem hiányoznak belőle, például a Három kívánság Tibi bácsi elintézi-vé silányult változata is megkapja majd a magáét. Szeptember elején a Heti Hetes következő évadja is elkezdődik, amelyben Jáksó László kicsit őszesebb hajjal, pár kilót lefogyva, de a röhögcsélésről le nem mondva olvassa fel a híreket.
Az élő beszélgetős műsorok varázsa egyébként most sem kopik meg, miközben a képernyőről jól ismert nagy bajuszú koktélkeverő kisiparos ezúttal is színekkel és ízekkel zsonglőrködik a háttérben. A zenészvendég Somló Tamás, aki a teljes playback kínosságát (ezúttal is) fúvós hangszereinek levegőben történő meg-megpörgetésével kívánja ellensúlyozni. Szerencsére az Azt mondta az anyukám-on, és az Ő még csak 14-en kívül más szerzemények is elhangzanak, például az Elszállt egy hajó a szélben, amely egy ősrégi Kex-dal feldolgozása, a Szép Margit, valamint a Broadway musicaljeinek hangulatában ihletődött Lili, I Love You.
A nyár lassan veszi a kalapját, és felkapaszkodik a szelek szárnyára. Csőre töltött piros irónommal böngészni kezdem hát a tévéműsort, miféle képernyős izgalmak várnak ránk a közeljövőben. Azonnal megakad a szemem a Harrison Bergeron című kanadai játékfilmen, amelyet augusztus 27-én, pénteken 23 óra 40 perckor tűz műsorára a Magyar Televízió. Ez a cím ismerős nekem valahonnét! A rövid ajánlás („A jövő Amerikájában nem minden ember egyenlő születésétől fogva, de a kormánynak az a célja, hogy mégis mindenki egyenlő legyen...”) elég ahhoz, hogy megerősítsen emlékeimben: a film a fekete humor jól ismert mestere, Kurt Vonnegut egyik novellájából készült 1995-ben. Előtanulmányként azonnal újraolvasom az 1961-ben íródott, a Majomház című kötetben fellelhető, alig nyolc oldalas elbeszélést. A mű 2018-ban játszódik, és annyira negatív utópia, hogy inkább már paródiaként olvasható. Az „egyenlőséget” például úgy képzelik el a HM, azaz a Hátrányügyi Minisztérium emberei, hogy senki emberfia egy kicsit sem lehet szebb, erősebb vagy gyorsabb, mint a másik. Az átlagnál értelmesebb emberek apró gondolkodászavaró készüléket viselnek a fülükben – erre törvény kötelezi őket. A dobozka egy kormányadó rádiójeleit fogja, amely körülbelül húsz másodpercenként éles zajt (robbanás, berregés, lövöldözés, sikoltás) bocsát ki, így akadályozva meg az állampolgárokat abban, hogy visszaéljenek szellemi képességeikkel. És ez még mind semmi a többi extrémség közül, amelyet az emberek szó nélkül elviselnek. Csak egyvalaki lázad fel: Harrison Bergeron. Hogy ő milyen sikerrel jár, az itt és most nem fog kiderülni. Kíváncsi vagyok, hogy a gyér cselekményű, agyrémséges novella milyen forgatókönyv és film elkészítésére ihlette a kanadai alkotókat. Meglátjuk pénteken.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.