Mun (Angelica Lee), a vak lány óriási lehetőséget kap az élettől: egy operációnak köszönhetően visszanyeri látását. A felépülés lassú útján azonban úgy tűnik, amúgy is különös észlelése furcsa játékot űz vele. Új érzékszervével olyan embereket lát, akiket mások nem.
The Eye
Néha nehéz az új dolgokat befogadni. ĺgy van ezzel a The Eye főhőse, és hasonlóképpen mi is magával a filmmel. A Pang testvérek alkotását bár túlzások nélkül nevezhetjük az utóbbi évek egyik legfélelmetesebb filmjének, de legtöbbünk számára egész biztosan lesznek benne nehezen befogadható történések, fura képek, amikkel első látásra nem tudunk mit kezdeni. Ám a film minden szokatlanságát bőven ellensúlyozza az a benne lévő ötletmenynyiség, ami három kísértetfilmre is elég lenne. A témát ugyanis összességében talán még soha nem aknázták ki olyan jól, mint tette ezt az alkotópáros.
A The Eye több oldaláról is rokonságot mutat M. Night Shyamalan Hatodik érzékével anélkül, hogy a másolás vádja érhetné. A középpontban ezúttal is egy ember áll, akinek el kell tudnia fogadni különleges képességével járó életét. Ám Shyamalan filmjével ellentétben a The Eye jóval sötétebb szemlélettel közelíti meg a kérdést, és ad rá egy sajátos, sorsszerű érvényességgel megerősített választ. Ugyan az utolsó fél órában az alkotók kissé nehezen tudják összeegyeztetni a történet új irányát az eddig látottakkal, de a befejezéssel végül képesek a filmet egy magával ragadó egésszé kovácsolni.
Ami a The Eye-t mindenki számára élvezhető horrorrá teszi, az a roppant erőteljes rendezés. A fantasztikus képi megoldások a hozzájuk illő hátborzongató zenével együtt olyan félelmetes hatásokat képesek elérni, amik jogossá teszik az aggodalmaskodó figyelmeztetést: Csak erős idegzetűeknek! A tempó hihetetlenül gyors, a cselekmény sebességével szinte alig lehet lépést tartani. (mozinet)
The Eye (The Eye/Jian gui), színes, japán film, 98 perc, Rendezte: Danny Pang, Oxide Pang, Szereplők: Lee Sin-je, Chutcha Rujinanon, Lawrence Chou
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.