Tévéfilmek nélkül, tünetmentesen

Esztergályos Károly forgatás közben Nagy-Kálózy Eszterrel és Máté Gáborral

Filmeket rendezett. Magyar és külföldi klasszikusok nyomán, Monte-Carlóban is díjazott tévéfilmeket. Tanított is. Filmszínészetet a főiskolán. Esztergályos Károly életében mindez már a múlt tartozéka.

Nem rendez és nem is tanít már. Megjelent két kötete, egy tévéfilmrendező különleges ízű memoárja és egy családi vonatkozású kisregénye. Ezen az úton sem megy tovább. Nem hajtja ilyen-olyan vágy, hiszen ahogy mondja, sosem volt harcos alkat. Most meg aztán miért lenne az? Hiába próbálom elhitetni vele, hogy még mindig a legjobbak között lenne a helye, nem tudom meggyőzni őt.
 
Ki tudja, miért ér véget egy szerelem? – kérdezi első könyvében. Azt már sikerült megfejtenie, hogy miért ér véget egy sikerekkel teli rendezői pálya?

Visszakérdezek: azt tudja az ember, miért ér véget az élet? Egy rendezői pálya ezer ok miatt véget érhet. A mi életünkben volt egy fordulat, ami értelmetlenül, megmagyarázhatatlanul vetett véget rendezői pályáknak. Vagy akár megmagyarázhatóan, de akkor sem normálisan. A sláger szövege is azt mondja, hogy egyszer minden véget ér. Az én esetemben sok minden közrejátszott abban, hogy befejeztem a rendezést. Először is a televíziózás alakult át oly mértékig, hogy az a fajta filmkészítés, par excellence rendezői munka, amelynek elkötelezett híve voltam, megszűnt, egyszerűen nincs már. Illetve a televíziózás bizonyos ágaiban vagy a világ bizonyos részein igen, de a változás ott is érzékelhető. Másrészt nem vagyok már ötvenéves, elmúltam nyolcvan, tehát a feltett kérdéssel nekem már nem is kell foglalkoznom. Úgy ért véget a dolog, ahogy az életben minden véget ér. Ez a válaszom.
 
Meglep a kora, a vitalitását, az alkotókedvét azonban aligha nyomja el.

Feleslegesek a szépségtapaszok. Az ember persze örül, ha azt hallja, hogy jól néz ki. Főleg, ha azzal kedveskednek neki, hogy még mindig milyen jól néz ki. Molnár Ferenc írja egy helyütt, hogy a halott azt szereti, ha a temetésen azt mondják neki, hogy Istenem, mintha élne! Ő ennek örül. Beengedtem egy embert valamelyik nap a kapun, és mert telefonon beszélt valakivel, akitől segítséget kért, hogy bejusson, hallottam, hogy azt mondta: jaj, már nem kell, köszönöm, egy nagyon kedves fiatalember kinyitotta az ajtót előttem. Én még mindig ott állok a kerítésnél, és röhögök. Ebben persze csak az van, hogy már alig tudja valaki azt mondani, hogy egy úr segített a helyzetemen. Inkább krapeknak, pasasnak vagy fószernek nevezik az embert. Én meg egy kedves fiatalember lettem. Jólesett. De a lényegen nem változtatott. A hajam egyébként már ötven évvel ezelőtt is ilyen fehér volt.
 
Van, aki ilyen hajjal születik.

És albínónak hívják. Vagy kopaszon, de makkegészségesen. Más meg dús, sötét hajjal hal meg fiatalon. Ezek marhaságok. 

Mégis azt érzem, ha most felkérnék, hogy rendezzen… 

… de nem kérnek fel. Erről teljesen felesleges beszélni.
 
Tett valamit azért, hogy ne kapjon lehetőséget? Vagy nem akar tenni semmit azért, hogy kapjon?

Nem, én ezt befejeztem. Hetvenegy-hetvenkét éves voltam, amikor utoljára dolgoztam. Szégyen a film címe. Ha hívtak, színházban is rendeztem. A film pedig… nem is tudom, hányszor pályáztam. Az utolsó próbálkozásom után nyilvánvalóvá vált, hogy nem megy. Volt egy producer, aki azt mondta, nagyon szívesen mellém állna, de már megvan a névsor, hogy ki kap lehetőséget a televízióban. Beadhatok bármilyen pályázatot, nincs semmi értelme. Ez volt a kiváltó oka annak, hogy hagyjam abba végre. A regényt, amelyet írtam, belső kényszer szülte. Amikor kész volt, különböző kiadóknál próbálkoztam, de mindegyik úgy reagált, hogy hát igen… hát nem! Ami a legjobban tetszett: egy rangos könyvkiadó príma vezetője azt mondta: ilyen elit irodalmat maximum háromezer példányban lehetne kiadni. Én boldog lennék háromezer példánnyal, feleltem, és igazán hízelgő, hogy elit irodalomnak nevezi az írásomat. Egy kiadó aztán mégis megjelentette, bár a mai napig egy fillért sem fizetett az eladott példányok után. Bevallom őszintén, én erre egyszer sem kértem őket. Hozzájárulnom a kiadás költségeihez nem kellett, tehát hálás vagyok nekik. De nem ezért nem írok.

Hiányzik a motiváció?

Nem jut eszembe semmi. Az meg valószínűleg együtt jár a korral. A korommal. De az írás egyébként is más foglalkozás, én pedig sosem voltam író. Azt precízen látom, tudom magamról, hogy van egy csomó helyzet, amiről véleményem lenne, csak éppen nem tudom úgy leírni, ahogy szeretném. Fél oldalt írok, és vége. Nálam ez az alap. Az írás sosem volt a kifejezési formám.

Kinizsi Ottó és Herrer Sára a Szégyenben.

Friss névjegykártyával, gondolom, nincs kitömve a pénztárcája. De ha bemutatkozik valakinek, mit mond, ha a foglalkozása iránt érdeklődik az illető?

Nagyképű választ fogok adni: Esztergályos Károly voltam. Egyébként soha nem volt névjegykártyám. Nem is lesz már. Ha lenne, a rendező még szerepelhetne rajta. A nagyképű választ pedig egy híres magyar írótól kölcsönöztem. Ő tényleg volt valaki. Számított a neve. Szép Ernő voltam, mondta.
 
A mindennapjait mostanság hogyan rendezi be? Mivel telnek a délelőttjei és a délutánjai? Mi fér bele szabad óráiba?

Minden. Pont annyi, amennyi kell. Nem vagyok sem megkeseredett, sem elkeseredett. Jól megvagyok magammal.

Egy hét évvel ezelőtti nyilatkozatában az állt: „Még várok.” A lehetőségre gondolt.

De már nem várok semmire. Hellyel-közzel jobb is, ha az ember időben abbahagyja. Nem mondom, ha lenne egy lehetőség, pillanatnyilag legalábbis úgy gondolom, nem ugranék el előle. De nincs és nem is lesz lehetőség, erről felesleges beszélni.
 
Kísértés című filmjét, amely egy húszas évekbeli budapesti szálloda válságba sodródott ifjú londineréről szól, ma is élvezettel nézem, pedig nem tegnapelőtt készült. 1977-ben forgatta. Ön nem annyira kedveli.

Lehet, hogy csak azért, mert nagyon régen láttam. Fogalmam sincs róla, hogy milyen. Előfordult már, hogy valamelyik filmet rémesnek hittem, aztán megnéztem, és tetszett. De a fordítottja is megesett. A Kísértés negyvenöt éves. Egy ilyen régi filmnél már az is nagy szó, ha van benne egy jelenet, amelyet végig lehet nézni.
 
A debreceni parasztvilágban játszódó Pillangó is örök érvényű alkotása. Az is ötvenegy éve készült.

Nem tudom, melyik filmem a legjobb. Talán az Édes Anna, vagy a Dráma a vadászaton. De szeretem a Májusi záport is. A Pillangó a maga idejében volt jó. Ott is csak jelenetek vannak, amelyek tetszenek.
 
A Pillangó mellett van más filmje is, amelyben pontos látleletét adja a falusi életnek. Pesti fiúként hogyan tudta ennyire hitelesen ábrázolni azt a miliőt?

Nem attól ilyen vagy olyan egy film, hogy a rendező vidéki vagy pesti. Most megint nagyképű leszek: tehetség kérdése az egész. Kiss Manyinak halvány fogalma sem volt korról, viselkedésről, de bármilyen ruhát adtak is rá, azt ő tökéletesen viselte. Mint aki abban született. Más pedig tükör előtt gyakorolja, hogyan kell frakkban leülni, és soha az életben nem fog menni neki. Mindig ordítani fog róla, hogy életében először van rajta. Pedig négy elemijével Kiss Manyi sem járt rokokóban otthon. Vagy Dajka Margit, aki újságot árult kislánykorában Kolozsváron. Aligha szívta magába azt a viselkedést, amit tökéletesen tudott.
 
Kifinomult stílus- és szépérzékét kitől örökölte?

Ha ez egyáltalán örökölhető, akkor elsősorban a Mamától. Nem értek én ehhez, de biztos, hogy valamilyen módon ez is a génekben van. Az ízlés pallérozható, tanulható, fejleszthető. De van egy pont, amikor az ember csak hálás lehet érte.
 
Érzelmi intelligenciából mennyi kell a rendezői hivatáshoz?

Halvány fogalmam sincs róla. Csak azt tudom, hogy az emberben van valami, amivel közös hangot talál egy másik személlyel, vagy pedig elfogadtatja vele az akaratát, az elképzelését. Mindenesetre sok múlik azon, hogy mi az az akarat, elképzelés. Rengeteg történetet ismerünk karmesterekről és rendezőkről, hogy milyen vadbaromként viselkedtek bizonyos helyzetekben, aztán mégis a világ legszebb hangját csalták ki a másik emberből vagy a zenekarból.
 
Eredetileg ön is karmesteri pályára készült.

Sok rendező akart karmester lenni, csak az komoly pálya. Nehezebb. Ott nem lehet úgy linkeskedni, mint a rendezésben. Ezt úgy értem, hogy a zenéhez komoly ismeretek kellenek. Bergman is leírta, hogy a zenében megkérdőjelezhetetlen szabályok vannak. Olyan karmester nincs, aki nem hallja meg, ha a második oboa félhangja nem stimmel. A rendezőnek halvány fogalma sincs arról, hogy ki fújt mellé. Kellő arroganciával felordít, s azzal a dolog el van intézve. Az ő részéről. De egy zenekarral szemben ugyanezt a karmester nem teheti meg. Ha szétmegy az előadás, mert ő bizonytalanul intett, azt nem tudja áthárítani másvalakire.
 
Színházban is rendezett párszor.

A színház nem igazán érdekel. Csinálni nem rossz, de a bolondja sosem voltam. Ma már moziba sem járok, pedig a film sokkal inkább érdekel. Otthon mindent meg tudok nézni.
 
Akkor minden úgy jó, ahogy van?

Azt szoktam mondani: tünetmentesen megvagyok. Ebben a korban ez a maximum, amit az ember elérhet. Nincs semmiféle hiányérzetem, hogy jaj, ha én még egyszer rendezhetnék… nem, olyan nincs!

Érdekes

Még valami…

Rajzkészségén is elámultam a minap. Toscanini portréját tizenhét évesen rajzolta meg. Azóta nem foglalkozott ezzel. Nem is nagyon bánja. „Ez nem úgy van, hogy az ember csak úgy megaszúsodik – mondja nem kis iróniával. – Van, aki megpimpósodik.”

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!