Tetszik a könyv? Nyomtassa ki!

Párizs |

<div>A vásárlók maguk nyomtathatják ki a megvásárolni kívánt könyveket egy hétvégén nyíló párizsi könyvesboltban, amely Európában elsőként nyújt ilyen szolgáltatást a könyvek szerelmeseinek.</div><div>&nbsp;</div>

A Presses Universitaires de France (PUF) kiadó közleménye szerint a francia főváros szívében nyíló "raktár nélküli" könyvesbolt látogatói táblagépeken válogathatnak mintegy ötezer kötet közül. Az Espresso Book Machine nevű nyomtatórobot segítségével pedig mindössze néhány perc alatt kinyomtathatják a megvásárolni kívánt olvasnivalót.    A frissen nyomott könyvek ugyanannyiba fognak kerülni, mint egy hagyományos könyvesboltban, és a vásárlók egyszerre legfeljebb 850 oldalt nyomtathatnak ki.    "Több ezer könyvünk van, amely iránt olyan alacsony a kereslet, hogy nem éri meg a hagyományos kiadási modell alkalmazása" - mondta Frédéric Mériot, a PUF elnöke, amikor bemutatták a szerkezetet a párizsi könyvvásáron.    Az amerikai Xerox által gyártott könyvnyomtató várhatóan jelentősen csökkenteni fogja a könyvek szállításával és raktározásával összefüggő költségeket.     Az Espresso Book Machine-t már számos amerikai egyetemen és néhány amerikai könyvesboltban is használják.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?