Távol Európától

A somorjai születésű, jelenleg Budapesten élő Durica Katarina Szökés Egyiptomba című könyvét a Vasárnap olvasói heti folytatásokban kapták Kánikula Egyiptomban címmel, így megkockáztatom, sokan tudják, miről lesz szó az alábbiakban. A felvezetőben említett dió keménységének lényege abban rejlik, hogy a könyvet elég nehéz besorolni, egyetlen általam ismert fiókba sem fér be. Sok van benne korunk divatos műfajából, a romantikus szingliregényből, amelynek talán Fejős Éva a legismertebb magyar művelője. Ezekben a művekben a főhősnő egzotikus helyre utazik felejteni – vagy egy újabb szerelmi kaland reményében. Az egzotikus helyszín, a szerelmi csalódás, valamint a hirtelen felbukkanó férfi itt is adott. Karolina nevű hősnőnk azért „szökik” Egyiptomba idegenvezetőnek, mert valami újra, másra vágyik. Ezen a ponton a könyvben a való világ is megjelenik, a friss diplomások elhelyezkedési nehézségeiről kaphatunk képet. „Művészettörténetet tanultam, ami nem sok praktikus készséggel gazdagított, ha nem számítom annak Botticelli karakterisztikus jeleinek és a huszadik században újra felbukkanó Tiziano-jelképeknek a felismerését. Túl sokan voltunk, a csoporttársaim nagy része kávézókban és szállodákban kötött ki pincérként, néhányan gyakornokok lettek a legnagyobb galériákban. Az utóbbi azt jelentette, hogy éjt nappallá téve dolgoztak abban a reményben, hogy egyszer majd őket is felveszik állásba. Több év távlatából látom, hogy senkit sem vesznek fel. Akadtak, akik több hónapig, de olyanok is, akik évekig dolgoztak teljesen ingyen, és még velük éreztették azt, hogy milyen szerencsések, és hogy hálásnak kellene lenniük, amiért ilyen fontos helyen robotolhatnak”. Az ilyen mondatokért érdemes elolvasni ezt a könyvet. Meglepetésként hatnak, megszakítják a történet menetét, mintegy mellékesen szerepelnek benne, mégis ezek adják az írás savát-borsát. Például miközben arról olvasunk, hogy a nyugati nők a helyi fiatalemberek szerelmi szolgáltatásaiért járnak Egyiptomba, azt is megtudhatjuk, hogy a délceg amorózók többségének egy európai uniós országba szóló vízum a célja, mert ez az egyetlen módja annak, hogy szabaduljanak a kilátástalanságból, egy diktatúra börtönéből. A regény egyes részei fésületlen blogbejegyzésekre emlékeztetnek, máskor az arab világ társadalmi normáinak elemzését kapjuk publicisztikai stílusban, ráadásnak pedig végig ott lappang a kérdés, vajon hány százalékban építkezik saját élményekből a szerző, illetve mennyiben azonosítható a főszereplővel. A Szökés Egyiptomba főleg azon hölgyek számára lehet hasznos olvasmány, akik valamelyik arab országba készülnek üdülni. Megtudhatják belőle, hogy nem árt résen lenni, ha a szálloda egyik jóképű, huszonéves alkalmazottja bókokkal halmozza el őket, a megismerkedésük utáni harmadik napon pedig máris pénzt kér kölcsön, hogy fel tudja tölteni a mobiltelefon-egyenlegét vagy tankolni tudjon a kocsijába. Ez tehát nem egy könnyed, „strandolós csajregény”, inkább utazás előtt olvasandó. Az alaptörténet a legkevésbé fontos benne, sokkal izgalmasabb, ami mögötte van. A vallási és kulturális különbségek elemzése, az európai szemmel nézve szürreális szokások megértésének igyekezete, amely fokozatosan váltja fel hősnőnk gyermeki rácsodálkozását. Karolina végül kudarcot vall: nem képes elfogadni az övétől eltérő társadalom normáit, a szezon végén szinte menekül vissza Európába. Ha a szerző több időt és teret szánt volna a karakterek kibontására és az emberi sorsok boncolgatására, ha kihúzta volna a közhelyes gondolatokat, ha a párbeszédek életszerűbbre sikeredtek volna, akár egy „ütős” irodalmi mű is összeállhatott volna ebből. Durica Katarina: Szökés Egyiptomba. Jaffa Kiadó, Budapest, 2013.