Tanszercsomagokkal várják az elsősöket

A kedvezménytörvény kapcsán napjainkban sokat beszélünk a gyermeküket magyar iskolába járató családok támogatásáról, pedig hasonló támogatási rendszer a különböző hazai és anyaországi szervezeteknek köszönhetően már eddig is működött.

A kedvezménytörvény kapcsán napjainkban sokat beszélünk a gyermeküket magyar iskolába járató családok támogatásáról, pedig hasonló támogatási rendszer a különböző hazai és anyaországi szervezeteknek köszönhetően már eddig is működött. A Dunaszerdahely és Vidéke Polgári Társulás elnöke, Simon Attila az eddigi eredményekről számolt be: „Társulásunk a Rákóczi Szövetség segítségével mint minden évben, az idén is elindította beíratási programját. Szeptemberben a kiselsősöket tanszercsomaggal vártuk, karácsony előtt pedig a Magyar Köztársaság ajándékaként érkező Millenniumi olvasókönyvet juttattuk el hozzájuk. Az elsősök sorsát azonban továbbra is figyelemmel kísérjük, így február elsejétől 40 szociálisan hátrányos helyzetű kisdiákot fogunk segíteni azzal, hogy kifizetjük a második félévre az ebédköltségüket. Az különböző iskolák által beküldött javaslatok alapján a támogatásban részesülők kiválasztása már megtörtént, a szülőket a napokban értesítjük erről.

Természetesen ezeknek a heteknek a legfontosabb teendőjét az jelenti, hogy minél sikeresebbé tegyük a szeptembertől iskolába lépők beiratkozását. Szeretnénk, ha a szülők tudatosítanák, hogy az anyanyelvi oktatás nemcsak azért fontos, mert csak arra építve lehet átfogó és alapos tudást szerezni, valamint könnyebben idegen nyelveket elsajátítani, hanem azért is, mert a gyerekek elsősorban olyan közegben érzik igazán jól magukat, ahol anyanyelvükön beszélhetnek.

Ezért is támogatjuk a körzetünkbe tartozó magyar iskolák beíratási akcióit. Éppen a napokban juttattuk el 600 nagycsoportos óvodáshoz a Terra Kiadó készségfejlesztő munkafüzetét, amelynek használata nemcsak a leendő diákok felkészülését szolgálja, hanem a szülőket is segíti ráébreszteni arra, hogy milyen egyszerű és könnyű a gyerekekkel tanulni, ha ezt az anyanyelvükön tehetik.

Reméljük, hogy a Dunaszerdahely és Vidéke Polgári Társulás vonzáskörzetében élő mintegy 600 magyar nemzetiségű óvodás közül a lehető legtöbbet magyar tannyelvű alapiskolába íratnak be a szülei. Szeptemberben természetesen őket is tanszercsomaggal várjuk.” (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?