Tallózás a Szőrös Kő legújabb számában

A folyóirat hátsó belső és külső borítóját ezúttal is aktuális művészeti rendezvények fényképei képezik, s tudósítanak ily módon a legutóbbi kiemelkedő eseményekről: Benyovszky Krisztián érsekújvári könyvbemutatójáról, a Transart Communication című Stúdió ertés kötet keresztelőjéről és Grendel Lajos születésnapi ünnepségéről. Az első belső borító szokásos főszerkesztői felütésében H. Nagy Péter vezeti be Bányai János kitűnő tanulmányát, közlésének okait és fontosságát hangsúlyozva. Az új könyvek közt (a képes Könyvajánló rovatban) Benyovszky Kriszián monográfiája (Bevezetés a krimi olvasásába), a Megvalósult gyermekálom című könyv (Munkácsi Bernát udmurtföldi útja), a Paraf című háromszerzős Rokkó-monográfia (Juhász R. József költészetéről és performanszairól), valamint a Parnassus biceps című Csehy Zoltán-kötet kapott ezúttal helyet.

Bányai János tanulmánya (Hagyomány és modernitás konfliktusa: a kisebbségi kulturális kánon) a főszerkesztői ajánlástól függetlenül is valóban fontos adalék, ezenkívül szépen illeszkedik a lap (és H. Nagy Péter) indította hagyománytörténés-vitához. Számos végkövetkeztetésének egyike: „…ez a konfliktus, ahogyan a kisebbségi irodalmak és kultúrák megélik, ahogyan a kisebbségi közösségeket választás elé állítja, alapvetően nem más, mint maga a kisebbségi kulturális kánon. Amire azért is érdemes odafigyelni, mert éppen a hagyomány és a modernitás konfliktusában született, és ez a konfliktus teremt számára sajátos beszédmódot a magyar irodalom és kultúra valóságában.”

Könnyelműség volna azonban azt állítani, hogy a Szőrös Kő e számának épp a fenti tanulmány volna a súlypontja, márcsak azért is, mert minden fertály kellően súlyozott. A hátsó, kritikai traktusban (a Szőr mentén rovatban) kapott helyet Csehy Zoltán esszéje Luciano Berio zenéjéről, az A-Ronne című alkotásának többnyelvűsége és a szó muzikális érzékisége közötti összefüggésrendszere kapcsán. Ugyanitt, a Kőkövön rovatban három igen erős irodalomnépszerűsítő szöveg olvasható, két kritika és egy tanulmány. Keserű József a Léggyökerek című Tőzsér-kötetet olvassa, Bényei Tamás pedig a Bevezetés a krimi olvasásába című Benyovszky-monográfiát. Rácz I. Péter nem először szól Murakami Haruki-regényről, most összefoglalja az eddigi magyar fordításokat, s így zárja
kedvcsináló fejtegetéseit (a szerző legutóbbi, az ún. Patkány-trilógia befejező részéről szólva):„Mindent összevetve szarkasztikusan humoros, jól felépített regénnyel van dolgunk, de további igazán jó, magyarul olvasható Murakami-regényekremégvárnunk kell.”

A lapot Vida Gergely három verse nyitja (a Horror-klasszikusok ciklusból), majd három kispróza következik, Zalán Tibor tárcái. Megint vers (Mócsai Gergelyé), majd Panyi Zita novellája. Ismét vers, Tar Károlyé, ezt Mészáros Péter Moha mikroregénynek nevezett látványszövege arról, hogy Robin Williams látott, és arról, mit látott – bent, miközben kint havazott (a habot a kádban, a sárga kiskacsát, Kylie Minogue-ot havat lapátolni). Az egészen kiváló összeállítást (a Meglepő szőrösszeállítás rovatban) Halmai Tamás két verse zárja. S most jelenik meg a folyóiratban a lap és kiadója által meghirdetett sci-fi pályázat első három nyertesének szövege: „Mi a francot bámulsz? Lábat cseréltünk.” (Fehér László: Elfekvő); „– Mester, hogy érezte magát, mikor megvilágosult? – Hülyén. ”(K. Varga Beáta: Csak mi, lélekharcosok); „Szó sincs itt rabságról. Azt csinál itt, amit akar. A telepen belül senki sem korlátozza önt a szabadságában.” (Bányai Tamás: Senki).
S természetesen van Startkő, a szokásosnál mintha szűkebb terjedelemben, de mintha a szokásosnál erősebb szövegekkel, összesen hét szerzővel (Bokora Ákos, Zólya Andrea Csilla, Bazsó Ádám, Ravasz Mirtyl, Hajtman Kornél, Kopasz Katalin és Dobai Bálint).

Jó olvasni ezt a lapszámot is; örül az ember a megbízhatóan jó, szokott szerzőknek, örül az újaknak is. S nem értem, mi tartott nekem eddig a szerzők fölötti iniciálék különbözőségének megfejtésében, mármint az óriási betűk logikájának felismerésében, de csak most esett le a tantusz (hogy valakinek miért a neve kezdőbetűje, valakinek meg miért nem): nos, akinek nem a kezdőbetűje, annak a neve utolsó betűje. Hát, ilyen egyszerű ez. (Csanda Gábor)