Szombati vendégünk Varró Dániel

Sokak szerint csak az tud  gyerekeknek írni, akinek van gyereke.
Ezen rengeteget gondolkodtam, és arra jutottam, hogy ezt a fajta fogékonyságot nem befolyásolja a szerző családi állapota. Sőt, majdhogynem fordítva működik a dolog. Azok a szerzők, akiket felnőttként a legtöbbre tartok, és gyerekként is nagyon szerettem, szinte mind gyermektelenek voltak. Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly... Tudtommal egyiknek sem volt saját gyereke. Ennél a műfajnál szerintem egyrészt a ritmusérzék a legfontosabb, másrészt pedig az, hogy a szerző maga is egy nagy gyerek legyen. Magamon azt látom, hogy amíg nem volt gyerekem, és kicsiknek szóló versekkel próbálkoztam, sokkal felszabadultabban tudtam írni. Amióta a saját gyerekeim ízlésének igyekszem megfelelni, egyrészt bizonyos dolgokkal már nem viccelek, másrészt nem bírom ki, hogy valami kis didaktikát ne vigyek bele – amit egyébként azelőtt szívből utáltam. Lehet, hogy most jobban eltalálom, mi kell a gyerekeknek, de a felnőtt irodalomban sem feltétlenül az a legjobb, ami a legpopulárisabb, amit a legtöbben szeretnek. Szeretném elkerülni a bugyutaságot, inkább a minőség felé igyekszem terelgetni a gyerekeket. Sok olyan verset olvastam nagy költőktől, amiket a saját gyerekeiknek írtak, és az egész olyan személyes lett, hogy engem már nem érdekelt. A szülői szeretet nem tud távolságtartó lenni.

A teljes interjút a szombati Új Szóban olvashatják!