Szlovákiai magyar szép irodalom 2010

Dunaszerdahely |

<p>A tavalyi irodalmi termés javából válogatott antológia bemutatója a dunaszerdahelyi Budapest Kávéházban</p>

Két részben zajlott a múlt csütörtöki irodalmi est a helyi Budapest kávézóban. A rendezvény első felében bemutatásra került a Szlovákiai magyar szép irodalom 2010 című antológia, melyet Csanda Gábor ismertetett. Elmondta, hogy számos írótársaság van az országunkban, de kizárólag kettő ad ki könyveket. Az egyik a Szlovák Írók Társasága a másik pedig a Szlovákiai Magyar Írók Társasága. Ez utóbbi gondozásában jelent meg a bemutatott könyv is. A szövegeket Csanda Gábor válogatta, aki kijelentette, jövőre mindenképpen többen szemezgetnek majd az írások közül. A kötetben szereplő írók, költők pedig: Ardamica Zorán, Barak László, Csehy Zoltán, Duba Gyula, Grendel Lajos, György Norbert, Hizsnyai Zoltán, Hodossy Gyula, Juhász R. József, Kulcsár Ferenc, Mizser Attila, H. Nagy Péter, Németh Zoltán, Polgár Anikó, Szalay Zoltán, Szászi Zoltán, Tallósi Béla, Tőzsér Árpád, Varga Imre, Veres István és Vida Gergely.

Az est második programjaként a tavalyi év irodalmi termését értékelték. Az irodalomtudományt Beke Zsolt irodalomkritikus, a lírát Jitka Rožňová műfordító, a prózát pedig Szalay Zoltán prózaíró.

A költészet bemutatásakor szó esett többek közt Polgár Anikó, Tőzsér Árpád, Hizsnyai Zoltán, Juhász Katalin és Tóth László lírájáról. „Az erő a szövegek sajátos felépítéséből és a témaválasztásból fakad” – mondta Jitka Rožňová Polgár Anikó Régésznő körömcipőben című kötetéről. Szalay Zoltán leszögezte, hogy a 2009-es év a próza szempontjából eléggé szerteágazó volt.

Az elmúlt év prózai palettáján helyet kapott Szászi Zoltán regényszerű prózája, Tóth László naplókötete, az Egy öngyűjtő feljegyzései, valamint Bolemant Éva tárcakötete.

Az elmúlt év elbeszélés-termésében helyet kaptak a mesék is, mégpedig Póda Erzsébet Pilicke meséi című kiadványa és Csóka Ferenc Szivárványlovag legújabb kalandjai című könyve is. Végül pedig Beke Zsolt az elmúlt év irodalomtudományi munkáit értékelte, ahol felmerültek olyan nevek, mint Keserű József, Gazdag József, Németh Zoltán és Vida Gergely is.

Az est házigazdája Tóth László József Attila-díjas költő volt.

Angyal Sándor

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?