Szlovák irodalom a Magyar Naplóban

A Romboidról, a Szlovákiai Írószervezetek Társulásának folyóiratáról csak pár soros eligazító jegyzet ad hírt, igaz, ez is elegendő, ráadásul a folyóiratot (úgy általában és itt konkrétan) legjobban épp a benne szereplő szerzőkkel lehet bemutatni, pontosabban a benne szereplő szerzők szövegei által.

A fordítások közt nem is hiányzik senki, aki az utóbbi években a Romboid meghatározó egyéniségei közé sorolható (ennél már csak egy bővebb, terjedelmesebb, több szerzőt fölvonultató blokk adhatna pontosabb képet a lapról), élükön a két költővel, Ivan Štrpka főszerkesztővel és Oleg Pastier szerkesztővel. A lapnak a legutóbbi időkig harmadik, külső szerkesztője volt még a Szlovéniába elszármazott Stanislava Chrobáková-Repar is, neki köszönhetően a balkáni térség számos kiváló kortárs alkotását követhette figyelemmel a szlovák és a szlovákul értő olvasóközönség. Igaz, a negyvenharmadik évfolyamát író Romboid - mely küllemében, évi tíz lapszámával és írószövetségi hátterével leginkább a valamikori Irodalmi Szemléhez hasonlítható - folyamatosan jelentet meg Romboid+ néven különszámokat is, melyek vagy az év legjobb Romboidszövegeiből válogatnak, vagy a folyóirat nemzetközi kapcsolatainak eredményeit teszik közzé, vagy és leggyakrabban egy-egy közép-európai folyóirat élő irodalmának komplett kivonatát adják (legutóbb a cseh Host, a szlovén Apokalipsa, a horvát Quorum és a pécsi Jelenkor jutott így szlovákul egy-egy szám erejéig szóhoz).

A Tóth László-féle Romboidösszeállításról első rápillantásra az állapítható meg, hogy követi az ilyen, reprezentatív jellegű bemutatók szokásos formáját: versek és rövidprózák, egy esszé, egy regényrészlet. Kritika vagy tanulmány nincs, de ez nem értékítélet, mindössze megállapítás, s legföljebb a jó, a kortárs szlovák irodalmat felmérő tanulmány elmaradása az, ami fájlalható; igaz, ezzel meg az a helyzet, ami a kritikával: csak az fordítható, ami előbb eredetiben megjelenik, s a jó könyvkritikának és tanulmánynak a szlovák irodalom mostanság nemcsak a Romboidban érzékeli fájó hiányát. A rápillantáson túl azonban rögtön föltűnhet, hogy Tóth László válogatása meg is haladja a szokásos reprezentatív bemutatókat, amennyiben kiválóan rájátszik a Romboid egyik (nem csak irodalmi) ismérvére, történetesen arra a szellemi nyitottságra és sokoldalúságra, mely ezt a szlovák irodalmi periodikumot messze a többi fölé emeli (többi alatt, sajnos a maradék kettő értendő, a hagyományos Slovenské pohľady és a fiataloknak fenntartott Dotyky; ez is a jelenkori szlovák irodalmi élet, a folyóirat-kultúra helyzetét és nyilvánvalóan az állami támogatás mizériáját jelzi). A Romboidban mindenesetre olyan szlovák szerzők is publikálnak, akik a magyar irodalomnak is szerves részei; nincsenek sokan, de két jeles képviselőjük ebben a Magyar Napló-beli összeállításban szerepel - Peter Macsovszky (Péter) és Mila Haugová; ők ketten magyarul is alkotnak (itt természetesen a romboidos szlovák közléseik magyar fordítása szerepel, Tóth László fordításában). Haugová, erre a Romboid-olvasók még emlékezhetnek, szintén a lap szerkesztője volt. S talán említeni sem kellene, de mivel nem szokványos, ezért ne csak említsük, hanem hangsúlyozzuk is: a Romboidban szlovákiai magyarok is sűrűn publikálnak (Hodossy Gyulától, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága elnökétől az irodalomtörténész Benyovszky Krisztiánig), s itt jelent meg Farnbauer Gábor szlovák nyelven írt emlékezetes Ako keby című szövege is. Ugyancsak itt volt nemrégiben olvasható Borbély Szilárd kiváló Halotti Pompájának néhány szekvenciája is (Ján Buzássy fordításában), sőt, a Mosoly emblémája című Borbély-szonett Tőzsér Árpád átültetésében itt vált a szlovák fordításirodalom részévé.

Jana Beňová nemcsak kiváló író, aláírásával támogatta azt a -a nemzeti gyűlölködés ellen felszólító értelmiségi - nyilatkozatot, melyet tavaly ilyentájt jelentetett meg az Új Szó, s mely Szlovákia politikai életének nacionalizálásától óvta a közvéleményt (de elsősorban annak szószólóit, a politikusokat), a magyarok és a szlovákok közti jó viszonyt szorgalmazva. (Többek közt Ivan Štrpkával meg a szlovák és a szlovákiai magyar kultúra jeleseivel együtt.) Itt közölt szövege részlet a rövidesen megjelenő regényéből. A sokoldalú Daniel Hevier a nyolcvanas évek derekától nem ismeretlen a magyar olvasó számára (a Magyar Napló 2004. októberi, A mai szlovák irodalom című összeállításában is szerepelt), itt most Hizsnyai Zoltán a fordítója. A kétfejű macska (Öt szlovák költő) című, bő egy évtizede megjelent válogatásában Tóth László e fordításkötetébe is felvette verseit (akárcsak Mila Haugová több magyarra fordított versét is).

Az Aspekt című feminista kulturális folyóirat felelős szerkesztője, Jana Juráňová talán Daniel Heviernél is ismertebb lehet számunkra, többek közt Bodnár Gyula, Polgár Anikó, H. Tóth Ildikó fordította prózáját és kritikáit, 2005-ben pedig Horváth Erikának köszönhetően A vén kandúr szenvedelmei című krimije is megjelent magyarul.

Jozef Leikert azon túl, hogy számos tényirodalmi munka szerzője (és a Klub literatúry faktu, a Tényirodalmi Klub nevű szlovák írószövetség elnöke), költő is, itt közölt verseinél többet Mulandóság (Pominuteľnosť) című tavalyi magyar és szlovák nyelvű kötete árul el (Tóth László fordítása, Szabó Ottó illusztrációival).

Daniela Kapitáňová e sorok írójának is kedvence: az ő kisprózái nemcsak a Romboidnak, hanem minden irodalmi fórumnak kiemelkedő értékei.

A sort első rápillantásra szokatlannak tűnően, de annál frappánsabban Tőzsér-versek zárják; s ahogy a cikluscím is mutatja, magyar szövegről van szó: Magyar változatokJánBuzássy verseire. A rápillantáson túl sokaknak azért eszükbe juthat, hány alkalommal volt Tőzsér Árpád a Romboid főszereplője (szerzőként, fordítóként, jelenleg szerkesztőbizottsági tagként is), de például az 1982-ben szlovákul megjelent verseinek válogatása is nagy visszhangot kapott a lap hasábjain. Vagyis az a helyzet, hogy a magyar olvasók Romboid-képe hiányos volna Tőzsér nélkül. Hogy ez a Magyar Napló-beli kép ilyenre (ilyen jóra) sikerült, az a fent említetteken kívül (Magyar Napló, Tóth László, Tőzsér és a többiek mind) alighanem annak is köszönhető, hogy a két irodalom, a magyar és a szlovák megint egyre többet tud egymásról. Nyilván nem eleget, de az ilyen és ehhez hasonló összeállítások gyakorisága és színvonala bizakodással töltheti el az irodalom és a folyóiratok kedvelőit. (Kenéz Borbála)