Színházi esték az esztergomi Bazilika tövében

„A komáromi Jókai Színház társulata másodszor lesz a vendégünk, ezúttal az Indul a bakterház című vígjátékkal.” A szerző felvételeAz Esztergomi Várszínház művészeti vezetője Horányi László. Az ismert színész-rendező kilencedik éve szervezi a Várszínház életét. Előtte hosszú ideig a debreceni Csokonai Színház vezető színésze volt, s a nevéhez olyan előadások és szerepek fűződnek, mint a Liliom címszerepe, a La Mancha lovagja Don Quijote-ja vagy a Kakukkfészek McMurphyje. 1987-ben megkapta az Év színésze díjat. Főbb rendezései között tartják számon Presser–Sztevanovity A padlás című musicaljét, a Villon és a többiek, valamint a Don Juan utolsó kalandja című darabokat. Több saját előadói estet is készített, a televíziónézők pedig olyan sorozatokban láthatták, mint a Frici, a vállalkozó szellem vagy a Família Kft. Emellett rengeteget szinkronizál, és a névjegykártyáján egyebek között az is ott áll, hogy okleveles néprajzkutató. Ennyiféle elfoglaltság mellett hogyan jutott eszébe szabadtéri színházat szervezni?

Tősgyökeres esztergomi vagyok, már a szüleim és a nagyszüleim is itt születtek. Az igaz, hogy a pályám elején messzire kerültem a szülővárosomtól, hiszen miután leérettségiztem az itteni ferences gimnáziumban, előbb Budapest és az egyetem, majd Debrecen következett. Tizenhat évig voltam a debreceni Csokonai Színház tagja, és eléggé markánsan részt vettem a város művészeti életében. Nagyon megszerettem Debrecent, de a szülővárosom is hiányzott. Valójában akkor merült fel a gondolat, hogy jó lenne Esztergomban egy szabadtéri színházat csinálni. Ez még a nyolcvanas években történt, a barátaimmal több tervet is készítettünk, és a kezdeményezés lassan-lassan beérett. Az igazsághoz viszont az is hozzátartozik, hogy mi, az ötletadók a televízióból értesültünk róla, hogy megnyílt a színház. De ez sajnos egyáltalán nem egyedi eset, felejtsük el! A fontos az, hogy azóta is működik.Szerkezetileg hogyan néz ki a Várszínház?

A Várszínház fenn van az esztergomi Várhegyen, Magyarország legnagyobb székesegyházának az „árnyékában”. Ez jogilag érdekes helyzet, mert a terület a Magyar Nemzeti Múzeumé, ilyen értelemben tehát az Esztergomi Várszínház is a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona. De mivel a helyi önkormányzat támogatásával működik, lényegében a város tulajdona is. Van egy adminisztratív hátterünk, gépparkkal és irodával, de rengeteg a munka. Az én feladatom öszszeszedni a színház működéséhez szükséges összes pénzt, megszervezni és lebonyolítani az előadásokat, szerződést kötni a színházakkal... És közben én azért elsősorban színész vagyok, rendezni is szoktam, ezért állandóan jókora távolságokat utazom be. A Várszínház egy biztos pont az életemben. Úgy gondolom, hogy amit itt kikínlódtam, meg amit a körülmények kiizzasztottak belőlem, azt valamilyen módon Esztergomban lenne jó kamatoztatni.Ez egy idényjellegű színház...

Igen. Én a mai napig szeretném, hogy működjön télen is, de ez egyelőre megoldhatatlan. Esztergomnak nincs anyagi kerete állandó vagy akár befogadó színház fenntartására. Nem azt mondom, hogy nem lehetne kialakítani, de ahhoz, hogy valóban jól működjön, nagyon sok pénz kell. Gittegylet szinten pedig, csak azért, hogy „nekünk ez is van”, nem érdemes csinálni.A Várszínház az elmúlt kilenc év alatt komoly szakmai elismerést vívott ki magának. Tudatosan vállalták fel, hogy a nyári idényben szinte mindegyik színházi műfajból választanak előadásokat?

Szándékosan van így, igen. Nekem az a meggyőződésem, hogy legyen az kőszínház vagy szabadtéri, állandó társulattal rendelkező vagy sem, a színházban valamilyen módon minden rétegnek meg kellene adni azt, amire vágyik. Ez alatt azt értem, hogy ha egy színháznak van módja arra, hogy csináljon operaelőadásokat, musicaleket, kísérleti és stúdióbemutatókat, illetve nagyobb lélegzetű prózai darabokat, akkor teljesíti legjobban a feladatát, ha ezt meg is teszi. Az én színházi ideám az, hogy sokféle dolgot csináljon, és lehetőleg minden műfajból jó produkciót hozzon létre. Az a luxus, hogy a színház ráálljon egy szűk területre, csak akkor megengedhető, ha legalább öt-hat teátrum van egy városban. De amikor egy színház van, és tényleg minél több emberhez szeretne eljutni, akkor nem lehet megengedni, hogy csak a musicalekkel foglalkozom, vagy csak kísérletező színház leszek. Mert maga a színházművészet sem ilyen egysíkú. Persze egyféle üggyel sokkal egyszerűbb foglalkozni.Milyenek az ön Várszínházzal kapcsolatos elképzelései?

A Várszínház esetében annyival bonyolultabb a helyzet, hogy befogadó színházként működik, és ez hallatlan plusz terhekkel jár. Ide kell utaztatni a társulatokat, megfelelően el kell szállásolni a színészeket, raktározni a díszleteket. Aminek a nehézségeit el lehet képzelni például egy operaelőadás esetében... De az opera nekem szívügyem, s most már harmadik éve beiktattunk a programjaink közé egy nemzeti operasorozatot is. A Kolozsvári Állami Operaház művészei visszatérő vendégeink. Eddig Erkel Ferenc két operáját, az István királyt és a Bánk bánt mutatták be, hatalmas sikerrel. Az idén a Bátori Mária című, kevésbé ismert Erkel-operának a bemutatását tervezik. Az is szívügyem, hogy a Várszínházban jelenjenek meg a határon túli magyar kultúra színházi képviselői is. A komáromi Jókai Színház társulata másodszor lesz a vendégünk, ezúttal az Indul a bakterház című vígjátékkal. Az a véleményem, hogy a színháznak egy öszszekovácsoló és megtartó szerepet kell betöltenie, átívelve a földrajzi határokon. A műsortervünk összeállításának egy következő szempontja az, hogy a színháznak kötelessége nem csak a klasszikusokat, de a kortárs irodalmat is felkarolni. Nemrég volt az ősbemutatója az egyik esztergomi templomban a Júdás védőbeszéde című darabnak, amely szintén szerepel a Várszínház idei nyári programjában. Ezt egy huszonegy éves egyetemista, Jászberényi Sándor írta, és úgy vélem, még sokat fogunk hallani róla mint színpadi szerzőről. Mindemellett az idei műsortervben olyan előadás-csemegék is szerepelnek, mint Parti Nagy Lajos Ibusár című darabja, Udvaros Dorottya főszereplésével, vagy a Hair című musical.Mekkora a közönsége ezeknek az előadásoknak?

Az utóbbi három évben már két színpadon játszunk. Tehát van a klasszikus, amfiteátrumszerű Várszínház, 250-260 ülőhellyel. Hála Istennek már jó párszor előfordult, hogy a lépcsőn és a falakon is ültek, tehát a nézőszámunk ennél eleve magasabb. Ennek a színpadnak a – mondhatni – tükörképét elsősorban az operaelőadások miatt állítottuk fel. ĺgy lett egy 120 m2-es nagyszínpadunk. És az előtt akár 800 ember is elfér. Éppen most próbálunk székeket vásárolni az önkormányzat segítségével. Ha sikerül, akkor egy egészen kulturált nézőteret lehet kialakítani a nagyszínpad előtt is. És úgy oldanánk meg az elosztást, hogy a nagyobb tömegeket vonzó, monumentálisabb produkciók a nagyszínpadon, a kisebb előadások pedig az eredeti amfiteátrumban kerülnének bemutatásra. Most, hogy megnyílt a Mária Valéria híd, úgy vélem, Párkányból és a környékéről is jóval többen tudják majd megnézni az előadásokat. Jegyeket általában a helyszínen, illetve az utazási irodákban lehet vásárolni. Az elővétellel nem igazán számolunk, mert sajnos nem lehet tudni, hogy az adott napon milyen lesz az idő.Amikor éppen nem a Várszínház körüli teendőkkel foglalkozik, milyen feladatok várják?

Egy időben nagyon sokat szinkronizáltam, de ma már ott tartok, hogy néhány felkérést le kell mondanom. Egyszerűen képtelen vagyok mindennel foglalkozni. Jelenleg a temesvári Csiky Gergely Színházban játszom a Hegedűs a háztetőn című musical főszerepét, Tevjét. A távolság miatt gondolkodtam egy ideig, hogy elvállaljam-e, de úgy érzem, nem döntöttem rosszul. Temesvár csaknem hatszázezer lakosú, komoly nagyváros, ahol nem csak a magyarok járnak a színházba. A darab teltházakkal megy román közönség előtt is, fülhallgatóval, szinkrontolmáccsal. És szerintem nagyon jó dolog, hogy egy romániai magyar színházban, ahol a főszerepet éppen egy magyarországi színész játssza, időnként románokkal van tele a nézőtér. Fölháborítónak és egészségtelennek tartom, ahogy a politika belemászott az emberek életébe, és megmérgezte a kapcsolatokat. Azt hiszem, hogy ezt a borzalmas hangulatot, amit a politikusok csináltak, és ami átragadt az egyszerű emberekre is, ezt talán a kultúra – és benne a színház – lesz képes tompítani. Mindenesetre meg kell próbálni.