Sziliceföld

AMBRUS FERENC

Isten veled Sziliceföld /Énfelőlem lehetsz már zöld/ Énfelőlem kizöldülhetsz/Nem taposlak soha többet.

„Ez a dal a maga egyszerűségében fogalmazza meg a szülőföldtől való elszakadás, illetve erőszakos elszakíttatás fájdalmát. A dal kezdetét két változatban is lejegyeztem. Az egyik az ismertebb: Isten veled Sziliceföld, a másik: Sziliceföld, Sziliceföld ... számomra a kétszer megismételt szülőhely hasonló drámaisággal bír, mint az első, s egyaránt vall a szülőföldhöz való elszakíthatatlan kötelékről és a természetesen visszafogott, sosem hivalkodó szeretetről” – mondja az évtizedek óta Kassán élő Máté László a szülőfalujáról írott kismonográfiájában. Ez Szilice, a fennsíknak is nevet adó település, a Gömör– tornai Karszt nemzeti parkká nyilvánított varázslatos világa. A szilicei jégbarlang, az ország sokáig legmélyebbnek tartott szakadéka, a Barazdalás vagy a még alig feltárt és bemutatott, új és új titkokat tartogató szilicei erődtemplom. De a táj megannyi más csodája is. Szükséges és jó, hogy megszületett ez a kismonográfia. Bármikor meglelhető igazodási pontokat kínál. S ha ezek összegyűjtésére, felmutatására egy jeles helyi értelmiségi vállalkozik, úgy biztosak lehetünk abban – mint most is a szilicei kötet esetén –, hogy a tisztelettel és szeretettel elvégzett munka jó érzéssel tölti el azt, aki ezt a könyvet a kezébe veszi. Mert képes arra, hogy a figyelmes, érzékeny olvasójában továbbgondolásra méltó meglátásokat is megfogalmazzon.

De vajon ez a szépen megírt, az egyszerű tények felsorakoztatása mellett nyelvünk szépségeinek bemutatására is ügyelő munka jelent-e olyat a ma Szilicén élőknek, az onnan elszármazottaknak s időnként hazalátogatóknak, amivel tudnak valamit kezdeni? Jelent-e ma nekik valamit is a könyvben felmutatott szellemi és tárgyi örökség? Megérinti-e őket valamilyen formában? Képesek-e arra, hogy abból valamiféle, a mára is érvényes tanulságot levonjanak? Elhiszi-e a mai szilicei ember, hogy az őt körülvevő erdő, mező, töbör, barlang, tó, forrás, ahol mindennapjait éli, állandó figyelmet, gondoskodást igénylő csoda? Vagy csak a mát érteni nem akaró, lappangó, olykori keserédes pillanatokban előkerülő nosztalgia eszköze marad ez az értékes kis könyv ? S új értelmet kap az Egy vaddisznónak több esze van, mint száz vadásznak szilicei szólásmondás ...