Szikár és sűrű Vérnász

Görög LászlóDömötör Ede felvételeA rendező szerint az volt a nagy kaland, hogy kibogozza, hogyan jutottak ide ezek az emberek, és olyan töltettel érkezzenek a színre a színészek, amely szinte valamennyi jelenetben robban. A Vérnászról az egyik főpróba előtt beszélgettünk Görög Lászlóval.

Bevallom, figyeltem. Múlt vasárnap, az esti próba után a lábával ledobogta az egyik jelenet ritmusát. Ennyire ismeri már a Vérnászt?

Az előadásunkat? Még szép. Minden pillanatát.

A koreográfiát sem bízta másra. Konzultált előtte az öcscsével, aki Román Sándor társulatában táncol?

Nem konzultáltam vele, és nem is arról van szó, hogy nem bíztam másra a koreográfiát. Arra gondoltam, jobb, ha az előadásban a mozgás is belőlünk születik, hogy teljesen a miénk lehessen, vagy ha úgy tetszik, az enyém.

A zene döbbenetesen mélyről tör fel. Milyen volt a munka Szarka Tamás zeneszerzővel, a Ghymes együttes frontemberével?

Egy zeneszerzőnek nem lehet azt mondani, hogy gyere, szerezz zenét, majd én meghatározom, hogy milyen legyen. Elmondtam Tamásnak, mit, hogyan képzelek, és ő nem tiltakozott. ĺgy bátran adhattam nagy szabadságot, hogy igazán személyes muzsika születhessen. Megértjük egymást, jó munka volt. Csak azt sajnálom, hogy sűrű elfoglaltsága miatt nem tudtunk annyi időt együtt tölteni, mint szerettem volna.

A prózai részek után versben folytatják mondandójukat a szereplők.

Ez sorvezető volt számomra. Bizonyos mértékig nehézséget jelentett, hogy hogyan lehet ötvözni az előadáson belül a hagyományos jeleneteket a verses jelenetekkel. Maga Lorca mutatott utat abban, hogy mikor repül el a darab, mikor nem bírja el a hétköznapiságot, és mikor lesznek annyira emelkedettek az érzelmek, hogy már nem lehet ezekről másképp beszélni, csak a költészet segítségével.

Federico Garcia Lorca azt írja már az első lapon, az Anya szájába adva a mondatot, hogy átkozott legyen a világon valamennyi kés, puska, pisztoly, legpicikébb penge, ásó, vasvilla. Tegyük el a késeinket?

Kések, puskák mindig lesznek. Ha ezt a mondatot kiragadnánk a szövegkörnyezetből, akkor vezérmotívum lehetne. De nem az. Valakinek a mániája ez, egy bizonyos esettel kapcsolatban. Amennyiben a gondolatot kiemelnénk, úgy bánnánk a darabbal, mintha egy perzsaszőnyegből csupán egyetlen szálat néznénk, és nem látnánk többet a szőnyegből. Úgy lesz érvényes, ha az egész szőnyeget látjuk.

A Hold és a Halál megjelenésével furcsán lírai lesz a darab.

Itt akkor jó szó a lírai, ha nem valami kellemest jelent. Lorca költői eszközöket használt, hogy még jobban erősítse a darab drámaiságát. Nagyon szép a Vérnász nyelvezete. Olyan élvezetes, mint az Oidipus király című drámáé, melyben tavaly dolgoztam.

A drámai lüktetést nem szakítja meg szünettel.

Az a gondolat, mely köré felfűztem a történetet, úgy alakította az előadást, hogy nem lehet szünetet tartani. Egy átlagos amerikai film hosszúságát sem éri el a játékidő, egy óra harmincöt percnél nem lesz hosszabb az előadás. Remélem, annál tartalmasabb lesz. Ennyi ideig fenntartható a figyelem.

Nemes-Takách Kata modern díszletet tervezett. Sehol egy ház, egy szoba, egy fa.

Egy görög színházban üres szín fogadta a nézőt. A Vérnász színpadképe modern, másrészt hihetetlenül ősi.

Kata sötét jelmezeket tervezett.

A Vérnászhoz sötét jelmezek kellenek. Fekete-fehér a darab világa. A férfiak nyakig begombolt ingben, az asszonyok fekete fejkendőkben állnak az izzó napon.

Elárulja, mik azok a fehér csíkok a színpad közepén?

Ha megmondom mi az, attól a pillanattól kezdve a nézőnek nem adom meg azt a lehetőséget, hogy asszociálhasson. Ez az előadás sok olyan elemet tartalmaz, melyekről szabadon lehet gondolkodni. A darab él és robog, az előadásmód lehetőséget ad arra, hogy az ember agya ne legyen egy sínre állítva. Mindenki nézze szabadon és nyitottan! A játék szikár és sűrű. Mint az emberek, akikről szól. Nem mondom, hogy ezt egyszerű volt létrehozni, hogy valamennyi színész az első pillanatban adta volna magát. Döntő többségük a próbafolyamat, a közös kalandozás alatt megértette és talán meg is szerette a fegyelem nehézségét és hatalmát. Azt, hogy mennyi mindent bele lehet sűríteni egyetlen pillantásba, mozdulatba, lépésbe.

Mi vonzza majd az embereket 2006 tavaszán Federico Garcia Lorca darabjának előadására?

Nem tudom. És azt sem, hogy mi győzi meg az embereket, hogy egyáltalán színházba menjenek. A tapasztalat azt mutatja, hogy mostanában gyorsbüfé, gyorslátvány, gyorsöröm kell. Igaz, így az emésztés is gyors, a hatás meg rövid. Persze, nem mindenki ilyen. A Vérnászt remekműnek tartom, az nem lehet, hogy ne hasson. Legalább egy kicsit. Aki nyitott szívvel érkezik majd a színházba, az egy kissé váratlan, de mindenképpen erős élménnyel lesz gazdagabb.