Szigorított az Oscar-kampány szabályain az Amerikai Filmakadémia

Los Angeles |

<p>Megszigorította az Oscar-kampány szabályait az Amerikai Filmakadémia: a változtatásokkal a díjra jelölt produkciók közötti versenyt szeretnék kiegyenlíteni.</p>

A legfontosabb változás, hogy az Oscar-jelölések január 24-i bejelentése után a filmakadémia tagjai csak a filmek vetítésein vehetnek részt, a produkciók által rendezett partikon, amelyeken az alkotók korábban bőséges trakta keretében kampányoltak a tagok szavazataiért, nem.

A vetítéseken a tagok találkozhatnak a megtekintett film szereplőivel és alkotóival, de a kötetlen csevegést nem köríthetik étellel és itallal a házigazdák. Egy-egy jelölt alkotás vetítéseinek számát nem korlátozza a filmakadémia, azt azonban megszabta, hogy az egyes szereplők és filmkészítők csak két alkalommal vehetnek részt ilyen beszélgetéssel egybekötött bemutatón.

A regula továbbá újabb büntetéseket helyezett kilátásba a közösségi médiában megjelenő negatív kampányolás esetében.

A jelölések közzététele előtt rendezett, traktával egybekötött kampánypartik elé viszont nem gördített akadályt a filmakadémia.

"Ezek a kampányszabályok fontos szerepet játszanak abban, hogy a filmakadémia megvédje a díjak odaítélésének integritását, valamint az Oscar hírnevét" - fogalmazott szerdai közleményében Tom Sherak, a szervezet elnöke.

Egyúttal azt is szorgalmazta, hogy a díjakról szavazó tagság ne DVD-n vagy online tekintse meg a filmeket, hanem a filmvásznon, hiszen - mint hangsúlyozta - ezek a produkciók arra készültek, hogy filmszínházi környezetben mutassák be őket.

A The Hollywood Reporter online elemzése szerint az új szabályozás nem fogja elérni a célját, azt, hogy a jobban eleresztett produkciók fényűző kampányolása ne nyomja el a kisebb költségvetésű filmeket. A THR.com szerint mindössze annyi történik majd, hogy a január 24. előtti időszakban még jobban felpörög majd a kampánygépezet, és az azt követő - immár szabályozott - hónap társadalmi aknamezővé válik.

"Warren Beatty nem hívhatja meg vacsorára Jack Nicholsont, ha Annette Beninget (a feleségét) jelölték?" - mutatott rá a cikk a szabályozás furcsaságaira.

"Ha valakit jelölnek, az mérgezett ajándékot kap. Alapjában véve egy hónapig házi őrizetben lesz. Sehova sem mehet, semmit sem csinálhat: nem mehet el olyan reggelire, ebédre, vacsorára, amit a tiszteletére szerveznek" - vélte egy tapasztalt kampányoló, megjegyezve, hogy az új szabályok sokat levonnak majd az Oscar-készülődés vidámságából.

A filmakadémia azért tett néhány kivételt: a jelöltek például megjelenhetnek a testület által a tiszteletükre szervezett díszebéden, és az egyes filmes céhek, illetve a kritikusok díjátadó díszvacsoráin is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?