„Szerette hazáját”

Királyfiai báró Jeszenák János családjának sírboltja – lehetne olvasni a homlokzaton, ha nem takarná az állványzat. A szerző felvételeMég valamikor ősszel jártam a pozsonyi evangélikus, vagy ahogyan ma nevezik, Kecske kapui temetőben. Ismerősöknek mutogattuk az egykori koronázó város ma is fellelhető szépségeit, köztük néhány kegyhelyét. Természetesen megálltunk a Jeszenák-kripta előtt is, ám az itteni látvány mindennek, csak felemelőnek nem volt mondható. Az 1848-as forradalom mártírja méltatlan körülmények közt nyugszik, a sírbolt tatarozása, úgy tűnik, sosem ér véget. A tetőt borító műanyag fólia, a rozsdás vasállványzat, a mindenütt málló vakolat, a téglahalmok, melyeket benőtt a folyondár, mind arról árulkodnak, hogy itt egy-két éve nem történik semmi. A mellékelt kép önmagáért beszél.

Pedig talán nem akad olyan pozsonyi magyar, aki ne tudná, ki volt Jeszenák János. Annak a báró Jeszenák családnak a sarjaként született 1800. január 22-én a Ventur utca 20. szám alatt, amelynek Báthory István erdélyi fejedelem adott címeres nemeslevelet a XVI. század második felében. Unokája volt a bárói rangot szerző II. Pálnak, aki a tábornokságig emelkedett katonai pályáján. Jeszenák János 1840-ben, 44-ben és 47-ben az országgyűlés ellenzéki képviselője, 1848-ban az első felelős független minisztérium Nyitra megyei főispánja, majd Kossuth kormánybiztossá nevezte ki. A bukás után megadta magát az oroszoknak, akik kiszolgáltatták Haynaunak. A szabadságharcban való részvétele miatt a vérbíróság halálra ítélte, és 1849. október 10-én Pesten golyó által kivégezték. Teteme a pesti református egyház sírboltjában feküdt névtelenül, ahonnan 1867. december 2-án, a kiegyezés évében hozta haza a család a szülővárosba, ahol a családi sírboltba temették. 1867-ben Nyitra megye székházának üléstermét a vértanú életnagyságú portréjával díszítette. Elkobzott jószágait 1859-ben kapta vissza özvegye, gróf Forgách Alojzia.

A Borovszky Samu szerkesztette vármegye-monográfiában, amely a múlt század elején jelent meg, ezt olvashatjuk nyughelyéről: „A Kisfaludy-utcza végén van a Kecskekapu melletti evangélikus temető. Hajdan ugyanis a külvárosok is el voltak látva kapukkal. Most már csak az elnevezés van meg s helyén a vámsorompó áll. Az evangélikus temetőben is sok kiváló hazafi nyugszik. Itt porladozik Jeszenák János bárónak, a nemzeti vértanúnak teteme, a kit 1849. évi október hó 10-én végeztek ki Pesten az Újépületben. Síremlékén Gyulai Pál következő szép verse olvasható:

„Szerette hazáját

Szívvel, szóval, tettel:

Védte szabadságát

Híven, becsülettel.

Áldozott, szenvedett,

Jutalmát nem kérte,

S nem küzdhetve többé,

Vérpadon halt érte.”

A Kecske kapui temetőt egyébként a Marianum nevű temetkezési vállalat kezeli. Aligha várható el tőle, hogy a tetemes összeget kívánó tatarozást a saját költségére elvégezze (bár erkölcsi kötelessége lenne). Ez a feladat egyértelműen a pozsonyi magyarok közösségére vár. Petőfi Sándor szobrát immár szépen rendbehozatta a Petőfi Emlékbizottság; ma ott áll a Medikus-kertben, és a március 15-i ünnepség is itt szokott zajlani. A Jeszenák-sírbolt azonban nem válik a pozsonyi magyarság díszére, miként magára a városéra sem. Lehet persze afölött meditálni, hogy mennyire van szó közügyről, és mennyire magyar ügyről? Hogy van-e némi köze egykori szülöttéhez magának Pozsony városának? A Marianum sokak által drágának tartott szolgáltatásai állítólag éppen azért borsosak, mert sok történelmi temetőt kell rendben tartania. Az evangélikus temetőben szerteszét heverő, ledöntött síremlék-torzók mindenesetre arról árulkodnak, hogy a vállalat nem egészen áll a helyzet magaslatán.