Szerelem ember és állat között Németh Zoltán új verskötetében

Az ember és állat közti szexuális kapcsolat, vagy netán szerelmi viszony ábrázolása mindig is tabutéma volt az úgynevezett „magas” irodalomban. Ha fel is bukkant, általában meghökkentés, polgárpukkasztás volt a szerző célja. Önt milyen cél vezérelte?

Nem, nem a polgárpukkasztás volt a cél. Sokkal inkább arról van szó, hogy megjelenjen az a tapasztalat, mennyire esetleges az emberi kultúra, nemiség és civilizáció. Mindaz, ami normális például a vakondpatkányoknál, hogy tehát a kolónia egyetlen nősténye közösül a kiválasztott hímekkel, és ennek érdekében rákényszeríti a többi nőstényt, hogy elfogyasszák ürülékét és vizeletét, mert ezáltal meddővé válnak és szexuális értelemben vágytalanná – szóval ez csak az ember nézőpontja felől abnormális vagy perverz. A vakondpatkányok nézőpontjából ez a normális. Sőt: az ő nézőpontjuk felől valószínűleg az emberi civilizáció és az ember szexuális viselkedése az abnormális.

„Embernek lenni elviselhetetlen. Tudatában lenni annak a képességnek, hogy kiirthatom az egész világot, hogy ezer meg ezer faj pusztulása semmi máshoz nem köthető, csakis az emberi léthez” – áll a hollóról szóló versben, amelyben az emberek szemére veti, hogy lebecsülik a másféle lényeket. Jól érzem, hogy ez a könyv vezérmotívuma?

Egy olyan versfajta kikísérletezése, kifejlesztése volt a célom, amelyet egy időben a magam számára nyolcsarkú versnek neveztem el. Ez olyan szöveg lenne, amelyben minden esztétikai minőség keveredik: a szép, a groteszk, a rút, a humoros, a tragikus, a bizarr stb. Ezekben a novellaversekben szinte átdobálják egymásnak az eltérő esztétikai kategóriák a szöveget, furcsa hálózatot hozva létre. Ez a hullámzás érdekelt engem, és ehhez nagyszerű lehetőséget jelentettek például az említett holló gondolatfutamai arról, hogy ők mint szuperintelligens lények, akik feltalálták a fénysebességgel mű-ködő űrhajókat, tulajdonképpen úgy mentették meg a Földet saját maguktól, hogy lerombolták civilizációjukat, és megalkották a maguk számára a hollóalakot és madárlétet. És akkor itt visszakanyarodhatunk kérdéséhez: valóban, az evolúció kérdése és a fajok közötti dialógus nagyon fontos volt számomra.

Tanulmányozta az állatok érzéseit vizsgáló tudományos kutatásokat, olvasott biológiai témájú cikkeket, könyveket?

Természetesen igen, rengeteg dolognak utána kellett olvasni. Sőt nem egy versnek részét is képezik a különféle jelöletlen vagy jelölt idézetek az egyes tanulmányokból, cikkekből, könyvekből – mint például Brehm Alfréd Az állatok világa című monumentális alkotásából.

Az Állati férjben szereplő legkisebb állat a mexikói kardfarkú hal, „akit” egyetemi környezetbe helyez, igazi diákszerelmet megjelenítve. Ismerek egy költőt, aki tanárként dolgozik, és évek óta nem meri kiadni erotikus verseit, mert attól fél, élcelődés céltáblájává válik az iskolában. Ön egyetemi docens. Milyen reakciót vár a diákjai részéről?

Az az igazság, hogy versírás közben ilyesmi egyáltalán nem jut eszembe. De a diákjaim biztosan tudják, hogy az irodalom a fikció területe, a képzelet leállíthatatlan birodalma. És ha egy vers képes erőteljes irodalmi hatást kifejteni, akkor annak érdekében sok minden megengedett. Eddig két nyitrai irodalmi esten vettem részt, mindkétszer bőven teltház volt, és elég nagy sikert arattak ezek a versek.

A kötet központi darabja a vakondpatkányról szóló vers, amelynek főhőse egy tudományos kutatás kísérleti alanyaként hat hónapot tölt a föld alatt, egy nőstény vakondpatkány szeretőjeként. Az első részben szerintem egyértelműen az undorkeltés volt a cél. Lehet az undor esztétikai kategória?

Természetesen lehet, legalább Baudelaire A dög című verse óta tudjuk ezt. Na, de ez a bevezető abszolút logikus, hiszen a határátlépést szolgálja. Ne gondoljuk, hogy olyan egyszerű behelyezkedni az állati lét koordinátái közé. A toleranciáról és az empátiáról van szó. Persze, a belehelyezkedés egyrészt borzalmas és undorító, másrészt vicces is. Na jó, elárulom: a vers megírására készülve nemcsak tanulmányokat olvastam, hanem napokon, heteken át néztem egy dél-afrikai állatkert honlapján a folyamatos, élő közvetítést egy vakondpatkány-kolónia életéről. Volt olyan, hogy egész éjszaka vakondpatkányokkal álmodtam, és fuldokolva ébredtem, 25 méterrel a föld alatt.

Mennyi időt vett igénybe a kötet verseinek megírása?

Talán 2009-2011 között írtam öt ilyen verset, amelyek az Alföld, a Kalligram és a Bárka című folyóiratokban jelentek meg. Aztán elragadt a szentpétervári Kunstkamera múzeum torz lényeinek világa, és 2014-ben megjelent az azonos című verseskötetem. Ezután tértem vissza az Állati férj-projekthez, megírtam még három szöveget, és ezekből a néhány száz soros versekből összeállt a kötet. A tervezett kilencedik verset eddig még nem sikerült megírnom, bár naponta gondolok rá kb. három éve. Ennek főhőse a bonobómajmok társadalma, illetve egy bonobómajomlány lett volna.