„Szép zenét akartam írni”

LAKATOS KRISZTINA

Fábri Zoltán 1956-ban készült Körhintája a magyar filmtörténet legemlékezetesebb fejezetei közé tartozik. A Sarkadi Imre novellája alapján forgatott film emelte igazi sztárrá a fiatal Törőcsik Marit és halhatatlanná a tragikus sorsú Soós Imrét, emellett a nemzetközi porondon is nagy sikert aratott, Cannes-ban Arany Pálmára jelölték. Az ötvenes évek Magyarországán játszódó történet hátterében ott van a korabeli valóság – a szövetkezetesítés, a paraszti világ változása –, előterében pedig egy megindítóan szép szerelem. Éppen ezt a személyes szálat, az érzelmek erejét, a szerelem beteljesülésében rejlő jövőt helyezi középpontjába a Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciója. Zsuráfszky Zoltán, a táncegyüttes művészeti vezetője és a holnap bemutatandó előadás társrendezője eredetileg táncjátékként álmodta újra a Körhintát, s ő volt az, aki Lakatos Róbertet kérte fel az előadás zenéjének elkészítésére.

„27 éve népzenélek, párhuzamosan komolyzenével is foglalkozom, ehhez jött 2008-ban a színház. Ez utóbbit Czajlik Józsefnek, a Thália igazgatójának köszönhetem, akivel tulajdonképpen kölcsönösen egymásra találtunk: ő azt szokta mondani, általam fedezte fel újra a népzene csodáját, én pedig a színházi munka lehetőségét kaptam tőle. Mivel aktív vagyok Magyarországon is, a szakma ismeri a munkámat, a stílusomat. Zsuráfszky Zoltán novemberben keresett meg a Körhinta ötletével, azzal, hogy velem szeretne dolgozni – meséli Lakatos Róbert. – Azt gondolom, nem kis dolog, hogy felvidéki zenészt kértek fel erre a komoly presztízsű munkára, hogy zenét készítsen a Nemzeti kiemelt előadásához.”

A Nemzeti Színház produkciójában a Körhinta főbb szerepeiben Cserhalmi György és Szűcs Nelli mellett két egyetemi hallgató mutatkozik be: Marit Kiss Andrea, Bíró Mátét pedig ifj. Vidnyánszky Attila játssza. Az előadásban komoly szerep jut a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak is, akik részesei a történetnek, jelenlétük, bekapcsolódásuk előreviszi a cselekményt. Bizonyos jelenetekben élőben kíséri őket zenekar – a felhangzó népdalokat Lakatos Róbert válogatta –, a további részekben pedig magyar népdalfeldolgozások kísérik a történéseket, melyeket zeneszerzőként jegyez a komáromi brácsaművész. „A közös munka elején Vidnyánszky Attila és Zsuráfszky Zoltán is elmondta az elképzelését, onnantól szabad kezet kaptam. Vidnyánszky azt hangsúlyozta, szeretné, ha a csend és a lábdobogás is része lenne a zenének. Emellett többször idézte Jean Cocteau-t, aki annak idején azt mondta a Körhintáról, attól jó film, hogy »fölzeng benne a szerelem«. Valamilyen módon én is ezt szerettem volna megragadni, elsősorban azáltal, hogy kifejezetten szép zenét akartam írni az előadáshoz. Jó érzés, hogy amit hoztam, amit letettem az asztalra, azt a többiek elfogadták – magyarázza Lakatos Róbert. – Fontos volt, hogy megmutassam a népzene autentikus szépségét, de ha a színházi pillanat azt igényli, el is tudjunk mozdulni ettől a modernebb hangzás felé. A Körhinta szinte meseszerű történet a szerelemről, amelyben álom és valóság váltakozik, a zene ezt a kettősséget is képes kifejezni. Sokféle impulzus ér a komolyzene, a világzene, a dzsessz felől, ezek a hatások ott vannak ebben az előadásban is. Fő motívumnak azt a dalt választottam, amely a filmben is elhangzik: Hosszú útról visszatérni nem lehet… Többször visszatér a történet során, olykor szinte felismerhetetlenül.”

„A színházi munkában az a jó, hogy nincsenek határok, legfeljebb a tehetséged, a jó ízlésed, utána pedig csak az számít, hogy a zenéddel képes vagy igény szerint aláfesteni vagy felemelni az adott pillanatot” – vallja Lakatos Róbert. A Körhintában a pillanat megteremtésének több szlovákiai magyar művész is részese volt. A zenei alap felvételén a zeneszerző-brácsaművész mellett közreműködött Madarász András (zongora, koboz, gitár, dob), Rácz Csaba (cselló) és Lelkes Tibor (nagybőgő), olyan jeles magyar zenészek társaságában, mint Balogh Kálmán (cimbalom), Kovács Ferenc (trombita), Bede Péter (szaxofon) és Novák Csaba (nagybőgő).