Szentivánéj – álom nélkül

VOJTEK KATALIN

Vámos két felvonásba sűrítette Shakespeare ötfelvonásos vígjátékának cselekményét. Elmaradt az első rész, ahol Egeus bepanaszolja Athén fejedelménél, a szintén házasodni készülő Theseusnál a lányát, Hermiát, mivel az elutasította az apja által neki szánt Demetriust, és helyette Lysanderhez kíván feleségül menni. Így nem derül ki, hogy Demetriust viszont hűtlenül elhagyott régi kedvese, Helena üldözi szerelmével, és hogy bebizonyítsa a fiatalembernek, mennyire nem szereti őt Hermia, elárulja neki, hogy a szerelmesek az éj leple alatt meg akarnak szökni Athénből. Shakespeare-nél Demetrius a szökevények nyomába ered, őt pedig a féltékeny Helena követi. Így találkoznak mindnyájan az erdőben, ahol az ott tanyázó tündérnép varázslatainak hatására kezdetét veszi a különös szerelmi ámokfutás.

Azok a harmincas évek

Vámosnál rögtön az erdőben kezdődik a múlt század harmincas éveibe helyezett történet, egy fiatal társaság vidám nyári kirándulásával. Tőlük függetlenül érkezik Helena, Demetrius, Hermia és Lysander, miközben fel-felbukkan Puck, a pajkos kobold és alteregója, Robin. Innen már az ismert módon halad a cselekmény. Hogy Puck miért kettőződött meg, nemigen érthető, hisz a másik énjét megtestesítő Robin csupán külsejében különbözik tőle. Vidám kettősük mindenesetre üde színfoltja az előadásnak, bár kevés az olyan, valóban komikus ötlet, mint amikor az elmozduló bokor mögött láthatóvá válnak, ahogy kártyáznak, ahelyett, hogy uruk parancsát teljesítenék. Oberon is megtöbbszöröződik, szintén nem tudni, miért, de szerencsére ő csak egy alkalommal, akkor viszont egyszerre nyolc alakban jelenik meg. (Zavaró, hogy a hasonmások magasságban, alkatilag erősen eltérnek az impozáns eredetitől.)

Titánia a rá küldött varázslat előtt is olyan, mint egy szerelemre vágyó, unatkozó szépasszony, ehhez képest elég viszszafogott a szamárrá változtatott Zuboly csábítgatásában. A szerelmesek, a mesteremberek, a piros furgonnal érkező, szlovák népviseletbe öltözött násznép mind a helyükön vannak, a cselekmény logikusan felépített, érthető (manapság, a gagyi módon „aktualizált” klasszikusok korában ez is érdem), az előadás mégis adós maradt valamivel. A pillanat varázsával, ami megmarad a nézőben. A tündéri éj álomszerűségével, ami ott van Mendelssohn zenéjében.

Ha már Kottot idézzük

És már megint több van a műsorfüzetben, mint magában a darabban. (Az utóbbi időben ez állandó gyakorlattá vált a Szlovák Nemzeti Színházban.) Lehet tudálékosan oldalszámra idézni Jan Kott-tól, a neves lengyel Shakespeare-elemzőtől, de mire fel? Egyetlen mondata sem illik Vámos produkciójára. „A Szentivánéji álom a legerotikusabb Shakespeare-darab. S az erotika talán egyik tragédiában és komédiában sem olyan brutális, mint itt.” Persze. Például Seregi László koreográfiájában, amelyben pluszbravúr, hogy bár érzékelteti ezt a brutalitást, egy pillanatra sem válik bántóvá vagy ízléstelenné. Sőt. Erre tökéletesen illik, amit szintén Kott ír: „Titánia megy el a legmesszebbre a szex sötét szférájában: oda, ahol már nincs szépség és csúfság, csak mámor és felszabadultság van.” Ez a felszabadultság hiányzott – nemcsak Titánia és Zuboly nászi kettőséből, hanem az egész darabból. Mondjuk ki, kissé lapos ez a Szentivánéji álom: kevés az ötlet, időnként vontatott, semmi újat nem mutat a mozgásnyelvben.

Legalább tele a színpad

Pedig a közreműködőkön nem múlik, ők jó formában, legjobb tudásuk szerint igyekeznek megvalósítani Vámos elképzeléseit. A látott előadás (első premier) vitathatatlanul legjobb alakítása Juraj Žilinčár vidám, huncut Puckja. Ugyancsak jó Peter Dedinský Zuboly szerepében. A tündérkirályt ugyan nem olyan herkulesi termetűnek képzeli az ember, mint Andrej Szabo Oberonja, ennek ellenére tökéletesen meggyőző. Chelsea Andrejic illúziókeltő, dekoratív Titánia. A szerelmesek közül a férfiaknak jutott a hálásabb, látványosabb feladat: Andrej Kremz (Lysander) és Orazio di Bella (Demetrius) technikás, jó táncos, de az utóbbi színesebb egyéniségnek tűnik. Kellően bájos volt Isa Ichikawa Hermiája és Romina Kolodziej Helenája. Dicséret illeti Katarína Flórovát és Miriam Maťašovát a színpadon énekelt szép szólókért, valamint a Peter Valentovič vezényelte zenekart, amely a kezdeti bizonytalankodás után sok színnel játszotta Mendelssohn zenéjét. Pavol Andraško színpadképe látványos, szellemes, gördülékenyen funkcionálnak a bokrok, „él” az egész stilizált erdő.

Egy nagy pozitívuma van Vámos munkájának: végre tele van a színpad, nemcsak páran lézengenek rajta. Sok táncosnak ad lehetőséget, és ez jó.