Szemcsézett színek

A tárlat Somorjai-Kiss Tibor Somorján festett tíz új, nagyméretű absztrakt akvarellképét mutatja be, de válogatást nyújt a művész korábbi olajfestmény- és grafikai sorozataiból is. A somorjai közönség láthatja a kilencvenes években készül, Elrohanó című, litográfiákat és olajképeket tartalmazó széria domináns, jellegzetes darabját, valamint a későbbi, üveges csendéleteket felvonultató ciklusból is bekerült az összeállításba néhány kép.

A tíz új kép története idén áprilisban Somorján kezdődött, amikor Somorjai-Kiss Tibort díszpolgári címmel tüntette ki a város. Májusban pedig egy egyéni kiállításra kapott felkérést. „Először ódzkodtam – mondta Somorjai-Kiss Tibor –, mert az alkotásaim nagy részét már látta a közönség, új munkáim, amelyekből tárlatot lehetett volna rendezni, akkor nem voltak. De lehetőségem volt egy kicsit hosszabb ideig itt tartózkodni és az időt alkotással tölteni. Régi családi házunkban kialakítottam a műtermemet, ahol mérhetetlen nyugalomban tudtam dolgozni. Így született meg a tíz új kép somorjai színekkel és itt megélt belső hangulatokkal.”

Somorjai-Kiss Tibor korábban mindig konkrét képeket alkotott, konkrét helyzeteket jelenített meg, konkrét figurákat képezett le, vagy tárgyakból formált alakzatokból komponált csendéleteket. Új alkotásai eltérnek eddigi munkáitól, mert mind a tíz absztrakt, nonfiguratív kép. „Régóta készültem vízfestékkel dolgozni. Mindig is szerettem ezt a technikát. Ki akartam próbálni azt a lehetőséget, amit a vízfesték sajátos tulajdonságai kínálnak, ahogy az oldott festék szétfolyik a papíron, s ahogy szárad, különleges alakzatokat vesz fel. A színek transzparenciája és kölcsönhatása nagyon jól érvényesül az akvarellnél. Mindenekelőtt a komplementer színek kölcsönhatása izgatott ezekben a munkákban. A zöld a pirossal, a kék a sárgával. Az egyik kép az effajta színkombinációkkal nyugalmi állapotot tükröz, a másik feszültséget, agresszivitást. Hagytam, hogy a külső befolyások elragadjanak és vigyenek. Kisebb túrákat tettem a környéken, bicikliztem a Duna-gáton, egészen Bősig eltekertem, és a benyomásokat, amelyek közben értek, igyekeztem ezeken a képeken visszaadni. Megfestettem az érzést, amelyet a környezet, egy sárgán világító napraforgótábla váltott ki belőlem a fölé hajló kék égbolttal, de azt is megpróbáltam visszaadni színekkel és finom formaelemekkel, ahogy a víztározó ereje hatott rám. Végső soron pedig e képekben ott vannak a gyökerek, amelyek ide kötnek.”

Ahogy Somorjai-Kiss Tibor fogalmaz, grafikusként egy kicsit új úton indult el a vízfestékkel, valamint a tárgyatlanság attitűdjével, de rögtön hozzáteszi, technikai megoldásokban és azzal a hatással, amit a látvány kidolgozottsága nyújt, nem távolodott el olyan messzire a grafikától. „A litográfiáknál a szemcsézettség izgat általában. Maga a litográf kő szemcsézett felület. A kőre kerülő színes pontok egymásra hatása adja a képet. Most a vízfestékkel úgy dolgoztam, mintha ráfókuszáltam volna a litográfiáimra, és kinagyított apró részleteket jelenítettem volna meg róluk. Azzal, ahogy az oldott festéket kezeltem, hogy rövid ecsetvonásokkal próbáltam visszaadni a szemcsézettséget. Annak köszönhetően, hogy tulajdonképpen a litográfiák sajátosságait nagyítottam ki ezeken a munkákon, ez a tíz kép szervesen beleépül az eddigi munkásságomba.”

A tíz új kép mellett az Üvegek című grafikai sorozat néhány szép darabja is bekerült a tárlatanyagba.

„Nagyon izgatott a jelenség, hogy az üvegpalack, ha megvilágítjuk, bár átlátható, mégis nyoma van a felületen. Fényhatásra különféle árnyékokat vet a kőre, és ezek megjelennek nyomtatásban a papíron, grafikai röntgenképeket létrehozva a láthatatlanról – magyarázta a képek keletkezését Somorjai-Kiss Tibor. – Ezek az üvegképeim akkor születtek, amikor a budapesti képzőművészeti egyetemen a litográfia technikáját oktattam, és fotólitográfiával kísérleteztünk. Fényérzékeny tojásfehérjével bekentem a követ. Üvegpalackot tettem elé, és fotogramokat készítettem róla a kőre. Itt-ott belenyúltam, kiigazítottam egy-egy formát, színeztem, aztán sokszorosítottam. Előbb csak egy-egy üvegpalackkal dolgoztam ebben a sorozatban, aztán egyre több üveget pakoltam a kő elé. Ezekből a többüveges kompozíciókból kerekedett ki a Csoportkép sorozatom. A papíron nyomtatással megjelenített üvegpalackok úgy mutatnak, mintha alakok lennének, innen a Csoportkép elnevezés.”