Szemben az árral, évek óta – vendégünk a Raf-II

Hervay László (Enosz) – ének

Gálffy József – gitár, ének

Deák Ferenc – dob

Farkas Marián – basszusgitár

Jankovics Zoltán – billentyűs hangszerek

Elevenítsük fel a múltat, hogyan indult a zenekar pályafutása?

Valamikor a nyolcvanas évek legelején kezdődött, tizenévesek voltunk. Egy baráti társaság verbuválódott, és elhatároztuk, hogy zenekart alapítunk. Nem igazán tudtunk hangszereken játszani, de próbálkoztunk, hihetetlenül nagy volt bennünk az akaraterő. Eldöntöttük, hogy híres zenészek leszünk, akik megváltják a világot, és ennek érdekében mindent megtettünk. Mai ésszel visszagondolva, eléggé naivak lehettünk. Aztán telt-múlt az idő, megtanultunk játszani a hangszereinken, sokat fejlődtünk. Kilencvennégyben készült el az első demoanyagunk, az Engedj című, tavaly nyáron pedig már egy komoly cédét adtunk ki Nézz rám! címmel.

Az évek során sokat változott a felállás?

Említettem, hogy a zenekart egy baráti társaság alkotta. Ahogy az ilyen társaságoknál lenni szokott, jöttek-mentek a tagok. Összevesztünk, kibékültünk, néhányan elmentek más zenekarokba, újak jöttek a helyükre, szóval a kezdeti években elég gyakori volt a tagcsere. Aztán, amikor már komolyabban zenéltünk, kialakult a stabil felállás. Az utolsó változás 2000 februárjában történt, gitárosunk, Csiba Ricsi a Rómeó Vérzik tagja lett, az ő helyére érkezett Jankovics Zoli.

A rendszerváltás előtt nehezebb volt az amatőr zenekarok sorsa?

Éppen ellenkezőleg, minden könnyebben ment. Nem voltak akkora elvárások, mint manapság. Nem kellett sok pénz, egyszerű felszerelésünk volt, azzal jártuk a vidéket. Igaz, kevesebb fellépési lehetőség adódott, de ebből kifolyólag a bulik sokkal nagyobb tömeget vonzottak. Emlékszem, nyolcvanhatban játszottunk Bősön, egy ifjúsági találkozón 2500 ember előtt. A hangulat is teljesen más volt. Azt hiszem, nagyobb érték volt a zene.

Ezek szerint manapság másról szól a zenélés.

Nagyok az elvárások az amatőr zenekarokkal szemben. A hangszerek egy vagyonba kerülnek, a zene is elveszítette az igazi varázsát. Az emberek nem tudnak különbséget tenni zene és zene között.

Adódott-e krízishelyzet? Amikor azt mondtátok, hogy nincs tovább, vége.

Krízishelyzet bizonyára volt. De olyan nem, hogy feladjuk. A zenekar léte sosem forgott kockán. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején a kötelező katonai szolgálatok miatt felfüggesztettük a működést, de miután leszereltünk, ismét belevágtunk.

Hogyan születnek meg a Raf-II-dalok?

Ez egy igazi csapatmunka. Jövünk az ötletekkel, megbeszéljük, mindenki hozzáteszi a saját javaslatát. Egy alapötletre építjük a dalt. Fece belerakja a dobokat, Józsi a gitárt, Marián a basszusgitárt. Elkészül a szöveg, és szép lassan kialakul a végső forma.

Mi az, ami ennyi év után inspirál benneteket?

Tudom, elcsépelt amit mondok, de a zene szeretete. Nagyon korán rájöttünk arra, hogy nem tudjuk megváltani a világot. Ebből megélni nem lehet, sok a kiadás, bevétel meg alig van. Ez egy drága hobbi, de megéri, a munka után így vezetjük le a feszültséget. Szeretünk játszani, talán ez az ami még inspirál bennünket. Hogy minél tökéletesebbek legyünk, és a közönségünk is elégedett legyen. Állandó résztvevői vagyunk a fesztiváloknak, gyakran hívnak falunapokra is. Ma már beérjük ennyivel.

Több zenekarral beszélgettem. A kezdőknek, a tinédzsereknek nagy álmaik vannak, elhiszik, hogy sikerülhet az áttörés. Szerinted innen meghódítható a magyar piac?

Nem. Szlovákiai magyar rockzenekarnak nincs esélye. Mert a rock Magyarországon is halott, nem létezik, ami még van, az a perifériára szorult. Csak rengeteg kompromisszum árán lehet befutni. Példa erre a Hooligans esete. Végre sikerült betörniük az élvonalba, az utolsó lemezük nagy siker. Ám az új dalaik tele vannak popzenei elemekkel. Az elmúlt héten Kamocsán léptünk fel, Nagy Feró is ott volt. Tisztelem őt, de szörnyű belegondolni, hogy 2004-ben még mindig az úttörő dalokból él. Biztos sok amatőr zenekar próbálkozik Magyarországon is, amelyekről nem tudunk, mert alig van lehetőségük a bemutatkozásra. Ezért ne higgyünk abban, hogy jön egy szlovákiai magyar együttes, és megváltja a nem létező magyar rockéletet! A hazai zenekarok legtöbbje még a tájainkon sem tud ismertté válni. Hallottam, hogy megint megrendezik a Zoboraljai Rockfesztivált, amely egy jó fórum a bemutatkozásra. Becsülöm a szervezőket, de sajnos nem tudnak neves szponzorokat maguk mellé állítani annak érdekében, hogy az az együttes, amelyik megnyeri, valamit elérhessen, hogy a győzelem valóban ugródeszka lehessen. Ez a helyzet kiábrándít, mert sok a tehetséges csapat. Sajnálom őket. Csak akkor van jövőjük, ha megmaradnak hobbizenekarnak. Ha többet szeretnének, akkor falakba fognak ütközni, és előbb vagy utóbb feladják.

Az elmondottakból kifolyólag hogyan látod a Raf-II jövőjét?

Ennyi évvel a hátunk mögött nincsenek álmaink, nem várunk a csodára, már régen a földön járunk. Velünk nem hiteti el senki, hogy majd jön a producer, csettint egyet, és sztárok leszünk. Nem tudom, hogyan alakul a jövő. Csak azt tudom, hogy továbbra is zenélni akarunk. Magunk és a közönségünk szórakoztatására. (y)