Száz éve halt meg Jaroslav Hašek

kk

Száz éve, 1923. január 3-án hunyt el Jaroslav Hašek cseh író, aki a Švejk, a derék katona című humoros regényében az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregét figurázta ki.

Ő maga is részt vett az első világháborúban, és fel is használta gazdag élményanyagát, a Švejk mellékalakjait katonatársairól és feletteseiről mintázta.

Prágában született 1883-ban, apját, aki középiskolai tanár volt, 13 évesen veszítette el. Hogy családját megóvja az elszegényedéstől, fiatalon munkába állt: banktisztviselőként kereste volna kenyerét, de a munkahelyén ritkán mutatkozott, ezért elbocsátották. Már 17 éves korától jelentek meg szatirikus írásai. Irodalomból próbált megélni, bár egy ideig kutyakereskedő is volt. Bejárta a Monarchiát, Bajorországot és a Balkánt, Prágába visszatérve a bohémvilág ismert alakja lett.

Újságíróként anarchista kiadványokat szerkesztett, 105 álnéven 73 lapban mintegy 1200 írást tett közzé, támadva az állami és egyházi intézményeket, az elégedettség polgári illúzióit. 1911-ben A Törvény Keretein Belül Működő Mérsékelten Haladó Párt elnevezéssel provokatív álszervezetet alakított, amely a rabszolgaság visszaállítását, a házmesterek államosítását, az állatok rehabilitálását és hasonló kérdések rendezését követelte. A pártkasszába befolyt összeget viszont kocsmázásra fordította, ottani incidensei miatt pedig többször töltötte az éjszakát rendőrségi fogdákban. 

Az első világháború alatt behívták a Monarchia hadseregébe, ahonnét átszökött az oroszokhoz. Kommunista propagandaanyagokat írt, orosz, lengyel, magyar, német és francia nyelvtudása révén internacionalista csapatokat toborzott a Vörös Hadsereg számára, háromnyelvű lapot szerkesztett, majd a szibériai hadsereg politikai osztályának helyettes parancsnoka lett.

1920-ban orosz feleséggel tért vissza Prágába, pedig még az előzőtől sem vált el. Nemkívánatos személynek nyilvánították hazaárulás és bigámia miatt, műveinek nem talált kiadót. Hamar visszasüllyedt önpusztító életmódjába, betegen vonult vissza a dél-csehországi Lipnice faluba, hogy nekilásson élete főműve, a Švejk megírásához. A befejezetlenül maradt harmadik részt már csak diktálta, negyvenévesen halt meg tüdőtágulás és szívbénulás következtében.

A regény, amelyet először németre fordítottak le, mára több tucat nyelven megjelent. Főhőséről, az értelmetlen parancsokat következetesen végrehajtó katonáról nem tudni,  ostoba-e vagy csak zseniálisan tetteti, tudatos anarchista forradalmár vagy az egyetlen józan ember egy őrült világban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?