Szalóki Ági Pozsonyban

<p>A kilencvenes évek elején robbant be a köztudatba. Leginkább népdalénekesnek tartják, de kapott díjat dzsessz kategóriában is. Gyermekeknek készült dalai azoknak nyújtanak lelki gyönyörűséget, akik erre még fogékonyak, befogadók.</p>

Hangja több mint harminc lemezen hallható. A népzenétől eljutott a dzsesszig. Olyan zenészekkel muzsikált együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos és Oláh Kálmán. Eddig három albuma jelent meg, ebből kettőt Az év lemeze díjjal jutalmaztak Magyarországon.

Szalóki Ági a Deja vu klub és a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézete meghívására október 21-én Pozsonyba látogat.

Néhány éve saját zenekarral dolgozol. Miért e váltás, hiszen úgy tűnt, az előző együttesekkel jól elvoltál?
2004 tavaszán lehetőséget kaptam a Hagyományok Házától egy szólólemezre. Gyerekeknek szóló lemezt készítettem. Ez lett a Télinyári laboda. Létrehoztunk egy zenekart Lamm Dáviddal, Kovács Zotyával és Dés Andrissal. Azóta is együtt vagyunk, túl több száz gyerekkoncerten. Játszottunk fesztiválokon, művelődési házakban, iskolákban, óvodákban. Magyarországon és a határon túl is. Amióta gyerekeknek énekelek, megváltozott az életem. Újjászülettem. Figyelek rájuk, tanulok és kapok tőlük. Nyitottságot, őszinteséget, a világ jóságába vetett hitet, elfogadást, kreativitást.

Negyedik albumotokon dolgoztok éppen. Mit mondanál erről az új szüleményről?
A zenekarban egyre inkább úgy éreztük, hogy új dalokat, új lemezt kell alkotnunk. A közönség felől is éreztük ezt az igényt. A lemezkészítés olyan számomra, mint egy mozaik összerakása. Nemrég egy anyuka kérdezte tőlem, hogyan találok rá a versekre, amelyekből a dalaim lesznek? Folyton álmodozom és versesköteteket böngészek. Elmerülök a szebbnél szebb képekben, szavakban, utcán vagy a metró felé menet a mozgólépcsőn – ahol épp eszembe jut – dallamokat dúdolok a mobiltelefonomba. Ennek a lemeznek az anyaga is így gyűlt; szépen, lassacskán. A címe Gingalló.

S persze ez is gyerekeknek készül…
Igen, de nem csak… Szeretném, ha a Gingalló eljuthatna olyanokhoz, akik békességre, reményre, közösségre, szeretetre vágynak. Azokhoz, akik szeretnek énekelni, táncolni, nevetni, ölelkezni, játszani, a másik szemébe nézni, segíteni a rászorulóknak. Azokhoz, akik szomorúak és vigasztalódnának. Szeretném, ha ezek a dalok előcsalnák a boldog és bölcs gyermeket a felnőttekből. (str)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?