„Szállj, csak szállj tovább...”

„Megrendülten tudatjuk, hogy Kóbor János, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas alapítója, rövid betegség után elhunyt. Rajongók milliói imádták itthon és külföldön, a rockzene állócsillagaként. Felfoghatatlan űrt hagy maga után. Nincsenek szavak, marad a csend. Mecky a szívünkben örökre velünk marad” – áll a zenekar közleményében, amelyhez egy idézetet is mellékeltek az Omega egyik leghíresebb dalából: „Most búcsúzom, jóbarátaim,/Találkozunk még, mondanám,/De már nem hiszem, hogy újra eljövök,/Mert Gammapolis vár reám”.

Elemezhetnénk, hol található és mi mindent jelent Gammapolis, de talán felesleges lenne, mert úgyis mindenki másképp képzeli el azt a helyet, és képzelte már 1979-ben is, amikor a legendássá vált album megjelent, egy fantáziabirodalomba invitálva a szocialista Magyarországon sínylődő hallgatókat. A „space-rock” azaz űrrock talán emiatt is robbant akkorát a keleti blokkban – az Ome-ga zeneileg és szövegileg is sosem tapasztalt távlatokat kínált, álmodozási lehetőséget a szabadságról, az utazásról, egy jobb világról. A magyar rockzene talán akkor volt utoljára szinkronban a nyugati szcénával, azon az albumon, amely az előző kettővel együtt „űrtrilógiát” alkot. A dalokat kollektíven jegyzi zeneszerzőként az Omega, szövegíróként Várszegi Gábor neve van feltüntetve, bár később kiderült, hogy valójában Bródy János írta a lemez szövegeit, de eladta a szerzői jogokat Várszeginek.

Az Omega azonban már a kezdetektől sok tekintetben megelőzte korát, a legek zenekara volt. Magyarországon elsőként jelent meg önálló albuma a beatzenekarok közül 1968-ban, elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, és hazájukban ők adták el a legtöbb lemezt. Az elképesztő sikerhez nagyban hozzájárult a szőke sörényű, karakteres hangú énekes, Kóbor János, akit nyugodtan nevezhetünk a magyar könnyűzene első igazi, nyugati értelemben vett frontemberének – hiszen feltűnő és karizmatikus volt, vonzotta a tekinteteket, profi módon celebrálta a „rockmiséket”, amelyek egy idő után – főleg az említett űrkorszakban – addig sosem látott színpadi fényorgia kíséretében valósultak meg. Az Omega úttörő, korszakalkotó szerepét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy bár a kétezres években nem jelentkeztek új stúdióalbummal, koncertjeikre változatlanul tömegek voltak kíváncsiak. Hivatalosan 59 évig léteztek, ami abszolút világrekordnak számítana, ha nem lenne a Rolling Stones.

Lám, még mindig a zenéről írok, pedig nekrológot terveztem. De még mielőtt rátérnék az ilyenkor szokásos életrajzi adatokra, pályaösszegzésre, muszáj felhívnom a figyelmet legalább néhány mondatban az oltakozás fontosságára. Ez a gyilkos vírus, mint látjuk, nem válogat. A jó erőben lévőket, egészséges életmódot folytatókat is elpusztíthatja, és mindenkinek nő az esélye a megmenekülésre, aki beoltatja magát. (Nem kell aggódni, nem ültet belénk csipet Bill Gates, nem válunk meddővé és nem is nő ki a második fejünk tőle. Gondoljunk arra, mennyi egyéb gyógyszert kapkodunk be gondolkodás nélkül ilyen-olyan bajainkra, vagy mi mindent megeszünk a virslibe, szalámiba darálva. Ne akarjunk okosabbak lenni a kutatóknál, mert ezzel nemcsak saját életünket veszélyeztetjük, hanem másokét is.)

Kóbor János Budapesten született 1943. május 17-én, már gimnazistaként zenekart alapított, majd 1960-ban megalakult az Omega. Kezdetben főleg angolszász slágereket játszottak, az énekesi poszton pedig Benkő László és Koncz Zsuzsa is megfordult. Kóbor Jánosnak „civil” végzettsége is volt, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát, de csupán egyetlen napot dolgozott a szakmájában, egy építészi irodában. „Első nap bementem, farmerben, az érettségi zakómban, meg az átlagnál azért hosszabb hajjal. Normálisan fogadtak, majd valamelyik komoly ember közölte velem a nap végén, hogy még egyszer ilyen bohém kinézettel ne jöjjek be. Kétszer jártam ott. Először és utoljára” – mondta egy interjújában.

Az Omega mind a 17 albumának elkészítésében részt vett (a legutolsó 2020-ban jelent meg Testamentum címmel). Azon kevés magyar előadó egyike, aki teljes pályáját egyetlen zenekar tagjaként töltötte. Az éneklés mellett zenei rendezőként, kiadóvezetőként is dolgozott, számos lemez készítésében vett részt producerként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a német Scorpions zenekar budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker 1994-es vendégszereplését viszonozta. 2014-ben koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a budapesti Hősök terén, ahol fellépett a Scorpions is, így Kóbor együtt énekelhette a Wind of Change-et Klaus Meinével.

Hosszú pályája során megkapott szinte minden fontosabb állami kitüntetést: 1987-ben a Liszt Ferenc-díjat, majd 2013-ban a Kossuth-díjat is. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 2013-ban pedig Budapest díszpolgárává avatták. Kétszer házasodott, az első házasságából egy fia született, a másodikból pedig egy lánya.

Az Omega az utóbbi bő egy évben három tagját is elveszítette: 2020. november 18-án elhunyt Benkő László, három nappal később pedig Mihály Tamás, majd alig egy évvel később Kóbor János is követte őket. Mára csak a gitáros Molnár György és a dobos Debreczeni Ferenc élnek az Omega utolsó, legendás felállásából.