Szabó Gyula helyén Gera Zoltán

<p>Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula helyére. Ez az egyszerre morbid és nemes cím, amelyet egy időben legfeljebb tizenketten viselhetnek, halálig szól, és havi nettó 630 ezer forint juttatással jár.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Hosszú és alapos internetes kutatásunk eredményeképpen kijelenthetjük, hogy Magyarországon kívül egyedül a Fülöp-szigeteken létezik ehhez hasonló elismerés, ott azonban képzőművészek, zenészek és egyéb művészeti ágak képviselői is megkaphatják a halálig tartó, konkrét összegben is kifejezhető tiszteletet az államtól.

A hivatalos statútum szerint a nemzet színésze és a nemzet színésznője címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése terén kimagasló érdemeket szereztek. A cím, amelyet először 2000-ben ítéltek oda, annak adományozható, aki betöltötte a 62. életévét; 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött. Ha a cím egyik viselője elhalálozik, a megüresedett hely betöltésére a címet viselő többi művész egyhangú szavazással tehet javaslatot.

A nemzet színésze címet viselő művészek – Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Máthé Erzsi, Haumann Péter, Törőcsik Mari, Molnár Piroska, Avar István, Psota Irén, Berek Kati, Király Levente és Sztankay István – döntöttek arról, hogy az április 4-én elhunyt Szabó Gyula helyére Gera Zoltán kerül.

A színművész elmondta: kimondhatatlan öröm számára a cím elnyerése. „90 éves vagyok, és nehezen tudom kifejezni az örömömet. Hálás vagyok kollégáimnak a megbecsülésért, amely egy olyan életút végén következett be, amelynek az eleje nagyon rögös volt” – fogalmazott Gera Zoltán.

Gera Zoltán 1939-ben kezdett játszani a Belvárosi Színházban, majd 1940-ben Inke Rezső vándortársulatához került. 1944-től Szegeden szerepelt, előbb a Városi Színház, majd az Ifjúsági Színház társulatában. 1950-ben kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd évekig a Magyar Néphadsereg Színházánál statisztált és epizódszerepeket játszott.

Az ötvenes évek végén Frau Palucca Európa-hírű táncintézményében pantomimet tanult, és pantomimcsoporttal aratott sikereket az Irodalmi, majd az Egyetemi Színpadon. 1964-ben angliai levelezése következményeként – államellenes izgatás címen – kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban Szolnokon játszott, majd a Mikroszkóp Színpad tagja lett. 1980-tól 1987-ig a Mafilm színtársulatának a művésze volt, ezután a Radnóti Miklós Színházban láthatta a közönség. 1992 óta szabadfoglalkozású.

Egyik kezdeményezője volt a Magyar Színészkamara létrehozásának. Anyanyelvi szinten beszél és olvas angolul, németül, franciául. Pályája során számos karakter- és epizódszerepet alakított, hihetetlen átéléssel. Első filmszerepét 1943- ban kapta, majd az 1950-es évek közepétől több mint száz filmben játszott kisebb-nagyobb szerepet, szinte folyamatosan foglalkoztatták szinkronszínészként. Munkája elismeréseként 1985-ben érdemes művész címet, 2002-ben a 33. Magyar Filmszemlén életműdíjat, 2004-ben kiváló művész címet kapott. 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. (MTI, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?