Stíluskavalkád a színpadon

Komárom. Javában zajlanak a próbák a Komáromi Jókai Színházban. A társulat a jubileumi, 55. évad első bemutatójára készül, szeptember végén Bezerédi Zoltán rendezésében Gárdonyi Géza A bor című falusi történetét viszik színre, sok-sok zenével. Ez azonban még csak a kezdet.

Komárom. Javában zajlanak a próbák a Komáromi Jókai Színházban. A társulat a jubileumi, 55. évad első bemutatójára készül, szeptember végén Bezerédi Zoltán rendezésében Gárdonyi Géza A bor című falusi történetét viszik színre, sok-sok zenével. Ez azonban még csak a kezdet. Sütő András drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját szintén magyarországi vendég, Lukáts Andor rendezi, Shakespeare Viharját pedig az a Victor Ioan Frunza jegyzi a komáromi színpadon, aki a nemzetközi színházi szakma egyik kimagasló egyénisége. A teljesség igénye nélkül említsünk meg legalább még egy előadást, a magyar operettirodalom alapművének számító Csárdáskirálynőt. A nagyoperettet jövő nyáron láthatja a komáromi közönség.

Valódi stíluskavalkádot tartogat tehát a jubileumi évad a színház szerelmeseinek, hiszen a drámától a nagyoperetten át a vígjátékig szinte valamennyi népszerű színpadi műfajból válogattak. Gondoltak a legkisebbekre is, hiszen a 2007/2008-as évadban két gyermekelőadás is színre kerül. A bérletek árusítását augusztus 15-én kezdik a színházban. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?