Kultúra

Squid Game – Itt a lét a tét

Alig egy hónap alatt tarolta le a világot és vált popkulturális jelenséggé egy dél-koreai sorozat, amelyben vérre megy a játék. A 456 versenyzőből csak egy győzhet, és aki kiesik, meghal. A Netflix történetének legsikeresebb szériáját 111 millióan látták már. Ami nem jelenti azt, hogy remekműről van szó.
Juhász Katalin

2021. október 20. 12:30

df
A végén csak egy maradhat életben. (Fotó: Netflix)

Az alaprecept egyszerű, a hozzávalók külön-külön ismerősek lehetnek más túlélődrámákból, az üzenet könnyen érthető, a körítés pedig olyan látványos, hogy a kritikusokat is letaglózta. 

A Squid Game (Nyerd meg az életed) című kilencrészes sorozat olyan univerzális problémákra világít rá, mint a pénz és a hatalom viszonya, a morális értékek devalválódása, vagy a minden szinten növekvő agresszió. Titokzatos fejvadászok keresnek meg egy ajánlattal eladósodott embereket, a társadalom perifériáján vergődő lúzereket. Hatalmas összeget nyerhetnek, amitől egyenesbe jöhet az életük. A szerződésből azonban hiányzik egy lényeges pont: aki kiesik, azt lelövik, és viszik a hamvasztóba. 

Van itt mindenféle karakter: szerencsejáték-függő negyvenes apa, tönkrement vállalkozó, kegyvesztett maffiózó, vakmerő kalandor, piti tolvaj, halálos beteg öregúr, pakisztáni bevándorló, észak-koreai menekült… Gyermekkorukból ismert játékokban kell összemérniük erejüket, ügyességüket (ugróiskola, kötélhúzás, golyózás), de pont a feladat egyszerűsége és tétje közti ellentmondás miatt döbbenetes a hatás. Ráadásul a versenyzőknek szinte mindig választaniuk is kell: partnert, csapatot, számot, formát, és nem tudják, mi alapján döntsenek, például jobb-e elsőnek nekiindulni, vagy az utolsónak van a legnagyobb esélye a túlélésre. Aztán egy ponton túl már éjjel sincsenek biztonságban, mert kiderül, hogy nem kötelező játék közben „kiesni”, egymást is lemészárolhatják a versenyzők. 

A sorozat kitalálója és rendezője, Hwang Dong-hyuk már 2008-ban megírta a forgatókönyvet, de félretette, mert túl groteszknek tartotta. Máshol azt olvasni, hogy nem kellett senkinek, hiába házalt vele. Akárhogy is történt, a Squid Game mostanra érett igazán aktuálissá, úgy is mondhatjuk: beletenyerelt a korszellembe. 
Ez a gyermekjátékötlet zseniális, hiszen a gyerekkor az egyetlen felhőtlen időszak az életünkben, amikor még biztonságban érezzük magát, nem kell felelősséget vállalnunk tetteinkért, nem cipelünk terheket. Nehéz periódusainkban oda vágyunk vissza. Itt viszont pont ez a rózsaszín nosztalgia válik véres rémálommá. 
Másrészt a játék felkészülés az életre. Játék közben tanuljuk meg, hogy vannak szabályok, melyeket be kell tartani, hogy fontos a csapatmunka, a stratégia, vagy hogy többet ésszel, mint erővel. És játék közben mutatkozik meg valódi énünk, lehull az álarc, úgy játszunk, amilyenek vagyunk. Az író-rendező mindezeket az evidenciákat szépen beépítette a történetbe, kihangsúlyozva a karakterek különbözőségeit – mindenki máshoz ért, másban jó. 

rr
A maszkos őrök egymás előtt sem fedik fel kilétüket. (Fotó: Netflix) 

A feszültséget a szürreális díszletek is fokozzák. Az élet-halál harc óvodai miliőt idéző színes környezetben zajlik, a maszkos őrök, az egyenmelegítők, a szabályos alakzatok és a nagy, közös hálóterem viszont militáris jelleget ad az egésznek. A halottakat rózsaszín szalaggal átkötött fekete koporsóban szállítják a hamvasztóba – ezzel sem tud mit kezdeni az agyunk. 

És ott az arctalan személyzet, akik végrehajtják a titokzatos játékmester utasításait. Az ő perspektívájukból is látjuk a történetet, egy rendőr ugyanis beépül közéjük és igyekszik kideríteni, kik állnak a játékos tömegmészárlás hátterében. 

Mindezek alapján a Squid Game lehetett volna remekmű, értékes alkotás, amely a tévés vetélkedőkön szocializálódott nézők elé is tükröt tart. A rendező azonban biztosra akart menni, ezért üzeneteinek célba juttatása érdekében kissé túltolta a sorozat tanmesejellegét. A nagy igazságokat kínos közhelyekbe ágyazza, elkoptatott filmes kliséket használ, a szereplők inkább karaktertípusok, mint hús-vér emberek, ezért saját egyéniségük sem lehet, és itt-ott a dramaturgia is sántít. Főleg a két utolsó, azaz a nyolcadik és kilencedik részben maradtak logikátlanságok, elnagyolt megoldások. A végét pedig sikerült teljesen agyoncsapni. Nem arra gondolok, hogy szándékosan, amúgy netflixesen nyitva marad a sztori egy következő széria reményében (és igen, lesz második évad, a múlt héten jelentették be). Inkább a leleplezés súlytalansága, a motiváció esetlegessége, a szájbarágós megjelenítés okoz csalódást. Az intellektuális kalandnak induló sorozat fokozatosan ellaposodik, és egy idő után már nem akarjuk hallani a szereplőktől azokat a bölcsességeket, amelyeket többször hallhattunk, különböző példákkal alátámasztva. Röviden szólva: a néző nem hülye, van saját agya, és érti a vizuális üzeneteket. 

Épp ezért kissé ijesztőek az angol nyelvű sajtó kritikusainak szuperlatívuszai, az általános elragadtatás. Kevesen érzik bosszantónak az agyonsulykolt morálfilozófiát, a bő lére eresztett kioktatást. Lehet, hogy a Squid Game mérföldkő a sorozatok történetében, de attól még nem egy mélyenszántó alkotás. Azt demonstrálja, hogy a szórakoztatóipar alaposan leegyszerűsítette a jelrendszerünket – hiszen így tudott globálissá válni. Hogy felesleges önállóan gondolkodni, hiszen mindent szépen megmagyaráznak nekünk, a biztonság kedvéért többször is, vizuálisan és verbálisan egyaránt. A túlhajszolt kapitalizmus kritikájához pedig adalékként annyit, hogy nem győzik gyártani a sorozatban szereplő melegítőket, számozott pólókat, cipőket, maszkokat, akkora irántuk a kereslet. Még a nálunk fillérekért kapható kínai üveggolyókat is öt dollárért árulják az interneten. Lehet, hogy most kellene eladnom a fiók mélyén lapuló készletemet? 

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
omikron

Más országok példájából tanulhatunk az újabb hullámról

nővér

Káosz a nővérek jutalma körül

pixabay

Az orvosok közzétették az omikron 14 leggyakoribb tünetét

Kidőlt fa

Kidőlt fákhoz riasztották a tűzoltókat a Dunaszerdahelyi járásban

Djokovicon viccelődnek a szlovák rendőrök

Érsekújvár, városi uszoda

Megnyitják az újvári uszodát

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.