Sokan vágynak az élő szóra

ĺrók az asztal mögött: Mács József, Duba Gyula, Koncsol László és Gyüre LajosGecse Attila felvételeTavasszal Kelet-Szlovákiában rendezte az első hasonló jellegű irodalmi körútját az intézet, s most ebben a három városban is bebizonyosodott, hogy sokan vannak még, akik vágynak az élő szóra. Sokan vannak a mai olvasók közül, akik ezen a vidéken még nem is láttak hús-vér írót. A műsor házigazdája, a Csemadok Területi Választmányának titkára megnyitó beszédében külön is kérte az intézet vezetőit, hogy gyakrabban tekintsenek kelet felé, hiszen a rimaszombati, rozsnyói vagy a nagykaposi köszönség is kíváncsi lenne egy-egy, az intézet által szervezett programra, legyen az kiállítás, író-olvasó találkozó, könyvbemutató, de akár a nemzet színészeit is nagy örömmel látnák vendégül.

Az írótársakat Koncsol László, a Szlovákiai Magyar ĺrók Társaságának elnöke mutatta be. Jelenleg a társaságnak 107 tagja van, s bár már az idén is többen távoztak az élők sorából, Koncsol László örömmel számolt be róla, hogy Hizsnyan Géza kezdeményezésére alakulóban van a színikritikusi albizottság. Külön kiemelte a pozsonyi Magyar Intézet azon nemes szándékát, hogy az írókat ismét testközelbe hozza, hiszen a jelenleg még olvasó közönség se fiatal, se idős írót nem ismer. A gömöri délelőtti iskolai matinék hallgatóságának többsége nem találkozott az asztal másik oldalán ülők nevével sem.

Örvendetes volt, hogy az esti hallgatóság korban igencsak megoszlott. Olyanokkal is találkozhattunk, akik először vettek részt ilyen találkozón, de a közönség között Mács József, a jelen lévő írók doyenje saját egykori tanárnőjével is „összefutott”.

Gyüre Lajos volt talán a gömöri közönség számára az est legkevésbé ismert alkotója, aki az Ung-parton nőtt fel, s Kassán él évtizedek óta. Bemutatkozás helyett felolvasta Márai emlékére írott versét, hiszen mint mondta, Márai a mai magyar irodalom egyetlen világhírű alkotója. Beszélt a kassai színházhoz fűződő kapcsolatáról, s egy olvasói kérdésre elárulta, hogy három mesejátéka várja megjelenését, amelyek közül kettőt annak idején bemutatott a Thália Színház, a harmadikból pedig hangjáték készült.

Koncsol László a szlovákiai magyar drámairodalmat feszegető kérdésre válaszolva elmondta, hogy ahol az írók nem fontosak a színháznak, ott ne várjanak új drámákat, hisz a drámaírót csak a színház éltetheti. Erre az egy-egy alkalommal kiírt drámapályázat nem megoldás.

Duba Gyula a generációk közötti, elmélyült szakadékról szólt, s arról, hogy 1989 után az írót magára hagyta a társadalom. „Mi lassan már csak olyan világnak vagyunk az elkötelezettjei, amelyik bennünk él” – mondta. A mi vidéki társadalmunk, a falvaink lassacskán kihalnak, az értelmiségiek cserbenhagyták a falut, az építkezési engedélyeket betiltották, olcsó ipart és ezzel együtt hegyvidéki szlovákokat importáltak vidékünkre, ami a szlovákiai magyarság aszszimilálódásához vezetett.

Duba Gyula legújab regénye, a Halódó parasztvilág igen pesszimista alkotás, s bár az írónak vannak regénytervei, például bohózatot szeretne írni az ún. rendszerváltásról, nem tudja, kinek írjon, s nem érzi a háta mögött az olvasó szeretetét.

Hasonlóan szomorú hangot ütött meg Mács József is, aki szeretné bővíteni dokumentum tetralógiáját, az ötödik részben a rendszerváltozás utáni éveket idézné fel. Elmondta, hogy a Szélfúvásban című regényéből Boráros Imre filmforgatókönyvet írt, s a Teátrum Polgári Társulás szeretné színre vinni.

A megjelent írók közül a legderűsebb Koncsol László volt, aki mesélt a diósförgepatonyi csodáról, Lelkes Vince polgármesterről, akinek a segítségével és a Kalligram áldásával elindulhatott az a honismereti könyvsorozat, amelynek Karácsonyra jelenik meg a 32. kötete. Koncsol egy-két év alatt képezte át magát történelemkutatóvá, megtanult latinul és németül. De nemcsak ezt hozta a patonyi modell, ahogyan ő nevezte, hanem azt a fiatal társaságot is, amelyet Koncsol munkája során maga köré gyűjtött.

Mács József legújabb regényéből egy rimaszombati történetet idézett, majd a délelőtti matinéra visszaemlékezve szomorúan állapította meg, hogy ahogyan abból az iskolából hiányzik a Danis-szellem (az iskola legendás tanárára utalt), a városból is kiveszett a Veres-szellem, annak a korszaknak a hangulata, amelyet a Tompa Klub akkori vezetője, Veres János teremtett meg.

A hosszúra nyúlt találkozás dedikálással ért véget. Csordás János íróból hangosan fakadt ki a sóhaj: „De jó lenne minél gyakrabban így összejönni!” A magyar Közösségi Ház erre kitűnő hely lehet.