Sia megosztotta a Szigetet

Nem tetszett nekik, hogy az átszámítva kb. 80 eurós jegyért az énekesnő csak 65 perces műsort adott, zenekar nélkül, konzervzenére énekelt a színpad bal szélén egy mikrofonállvány mögött, arcát paróka takarta, és a számok között nem kommunikált a közönséggel. A színpadon táncosok adtak elő minietűdöket, de a kivetítőn nem azt mutatták, hanem előre felvett anyagot.

Sia Kate Isobelle Furler csaknem negyvenévesen lett világsztár, előtte háttéremberként tevékenykedett, olyanoknak írt slágereket, mint Rihanna, Katy Perry, Beyoncé vagy Britney Spears. Sikerének egyik titka valószínűleg a show-bizniszben szokatlan, rejtőzködő magatartás. A dalaihoz készült videoklipekben nem ő a főszereplő, hanem a táncosai, és nyilvános szerepléseken rendre olyan parókákban jelenik meg, amelyek szájtól felfelé eltakarják az arcát. Persze azért lehet róla portrét találni az interneten, de a minap még abból is hírt csinált a sajtó, hogy egy fellépésen a szél félig lefújta Sia fejéről a műhajat.

Az idei világturné sajtófogadtatása eddig meglehetősen vegyes volt. Sokak szerint a koncepció eleve elhibázott, mert Sia úgy párosította a popzenét a kortárs tánccal, hogy a két műfaj kioltja egymást, ráadásul ez a program nem fesztiválokra, vagy több tízezres sportcsarnokokba való, hanem kényelmes színházterembe. Mások életük legnagyobb koncertélményeként írtak a látottakról. Kiemelik, hogy Siának köszönhetően olyanok is találkozhattak a kortárs tánccal, akik sosem ülnének be egy táncszínházba, valamint, hogy a szereplők mély érzelmeket megjelenítve az elhangzó dalokat is többlettartalommal látták el.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"244456","attributes":{"alt":"Egy rajongó felvétele a produkcióról","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Szemtanúként arról tudok beszámolni, hogy a Sziget nagyszínpada előtt legalább hatvanezres tömeg gyűlt össze, és a közönség egy része már órákkal a Sia-koncert előtt foglalta magának a helyet az első tíz-tizenöt sorban. Ezt a jellegzetes, óriás masnival ellátott parókák számából lehetett látni. Még Noel Gallagher is lepirított egy nézőt, aki nagyokat ásítozott az első sorban az ő zenekarának koncertjén. A két egymást követő előadó rajongótáborának keresztmetszete vélhetően nem túl nagy, bár Gallagher sem sokat kommunikál a közönséggel. Viszont nála egyértelmű, hogy minden hang ott, helyben keletkezett, amire Sia éneklése esetében nem mernék megesküdni, főleg a pár nappal azelőtti Rihanna-koncert fényében.

A színpadon mozgó táncosokat tényleg csak az első tíz sorból lehetett látni. Egyszerre legfeljebb hárman jelenítették meg azokat a bizonyos mély érzelmeket, ezért az elöl állók is gyakran sandítottak a kivetítőre, amelyen ugyanazt kellett volna látniuk közeliben. Sokan csak a műsor felénél kezdtek gyanakodni, hogy nem azt látják a képernyőn, ami a színpadon történik, hogy túl tökéletesek a közelik, túl pontosak a vágások, szokatlanul sok kameraállásból mutatják a történéseket. Nos, a Sziget operatőreinek azon az estén tényleg semmi dolguk nem akadt. Előre felvett, gondosan megmunkált videó ment az előadás alatt. És mivel hiányzott az interakció a színpad és a közönség között, az egész egy nagy, közös YouTube-nézésnek tűnt. A táncosok ráadásul szinte végig ugyanazt a grimaszolós-rángós, zaklatott gesztikulációval teli koreográfiát prezentálták, amiből szerintem húsz perc is elegendő lett volna.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"222300","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Tisztában vagyok vele, hogy a művészet a már meglévő dolgok újraértelmezéséről szól. Ebbe beletartozik a meghökkentés, a műfajok és stílusok merész keverése, valamint a tabudöntögetés is. Egy jó popkoncert azonban főleg a színvonalas szórakoztatásról szól, ennél többet nem érdemes belemagyarázni. És a közönség az előadó személyes jelenléte miatt megy el egy popkoncertre, nem pedig azért, hogy a tömegben tipródva ugyanazt lássa, amit otthon is megnézhet egy laptopról. Ez egy olyan íratlan szabály, amelyet nem tanácsos felrúgni. Sia ugyan egész előadói karrierjét a furcsaságra, a meglepő vizuális ötletekre építi, de még neki is meg kellene néznie a paróka mögül, hogy hol, milyen közegben lép fel. A rajongók egy része persze bármit elfogad imádott kedvencétől, amit ő művészetként ad el nekik, még akkor is, ha több benne a póz, mint az érzelem. Viszont a rajongók bizalmával sem lehet visszaélni, lásd az izraeli esetet.

Ezt a bírósági tárgyalást nyilván fokozott figyelem övezi majd, hiszen a felperesek ügyvédjének vélhetően definiálnia kell, mit ért koncert alatt, és mi az, ami már nem hirdethető meg koncertként.