Saul harca

Ige: „Saul megkérdezte tőle: Miért esküdtetek össze ellenem Isai fiával, amikor kenyeret és kardot adtál neki, sőt az ő érdekében Istent is megkérdezted?!...Halállal kell lakolnod Ahimelek egész rokonságoddal együtt! A mellette álló fegyvereseknek pedig ezt mondta a király: Fogjátok körül, és öljétek le az Úr papjait, mert ők is Dávidot segítették.... A király szolgái azonban nem akartak kezet emelni és rátámadni az Úr papjaira. Ekkor Dóégnak parancsolta a király. Az edómi Dóég oda is jött, rátámadt a papokra, és megölt azon a napon nyolcvanöt

embert.”

(1Sámuel 22,13.16-18)

Milyen különbség van a bukott király (Saul) és a leendő király (Dávid) harcai közt! Dávid az Úr harcát harcolja, akár a filiszteus Góliát ellen indul csatába, akár Keíla városának megsegítésére megy, vagy az őt üldöző Saullal száll szembe. Bár ekkor már ő járt Izrael csapatai élén, azért volt néhány jellemző dolog hadakozására. Először is nem harcolt csak úgy virtusból, a maga kedvtelésére, a saját dicsőségét keresve. Isten mégis megadta neki a dicsőséges, győztes csaták jó ízét, és a nép elismerését is. Hisz róla énekelték a körtáncban: „Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert.” (1Sám. 21,12) Amikor meg bujdosnia kellett, a családja és a barátai is mindvégig kitartottak mellette, sőt Isten még sereget is adott neki a hozzá hasonló üldözöttekből. Jonatán, aki Saul fia volt, sőt Saul szerint a trón várományosa is, nyíltan vállalta barátságát, akár az élete kockáztatása árán is. A felesége, Míkal is Saul leánya volt, és amikor apja meg akarta öletni saját vejét, Míkal rejtegette és szöktette Dávidot, kockáztatva király atyja dühös haragja következményeit. Az igazságtalan üldöztetés idejében Isten papjainál, a nóbi szentélyben talált eleséget és fegyvert, vagy Sámuel prófétához menekült. Bár olyan volt, mint egy űzött vad, mégis megtartatott minden küzdelmében.

Ezzel szemben Saul pozíciói egyre gyengültek. Bár betegesen próbálta kiépíteni saját tekintélyét, ha kellett királyi teljhatalmával igyekezett likvidálni a lehetséges konkurenciát, igyekezetei mégis folyton kudarcba fulladtak. Ez pedig magát, a királyt is egyre idegesebbé, türelmetlenebbé tette. Már rég eltávolodott Istenétől, az Úrtól, egyedüli motiválói a látszat és az emberi dicsőség voltak. Cselekvésének motorjai pedig az irigység, a gyűlölet és a hatalomvágy. Mai igénkben a nóbi papok, Ahimelek és rokonsága váltak féktelen dühének áldozatává. Az ok mondvacsinált és nagyon egyszerű, mint ilyenkor általában: segítették Isai fiát, Dávidot, és így akaratlanul is összeesküvőkké lettek. Pedig nem tettek semmi olyat, amit máskor meg ne tettek volna. Védekezésük hiába volt logikus és jogos, Sault ez a legkevésbé sem érdekelte. Az ítélete lelkületéhez méltó volt, gyors és kegyetlen: halál Ahimelekre és egész rokonságára, majd városuk teljes kiirtása. De nem volt a király vitézei és udvari emberei között olyan, aki kezet emelt volna az Úr papjaira. Pedig szinte kizárólag benjáminiak, vagyis a saját családtagjai szolgáltak mellette. Jellemző, hogy Saul erre a harcra nem talált még a közvetlen környezetéből sem kapható embert. De mindig akad egy besúgó, egy idegen, aki talán Saulhoz hasonló elvektől indíttatva hajlandó mindenre. Történetesen ez itt az edómi Dóég volt. Az ő számára Izrael Istene nem jelentett sokat. Tartózkodása a nóbi szentélyben is csak arra volt jó, hogy Dávidot ott észrevegye és beárulja. (Milyen különös, hogy a Gonosz mindig gondoskodik legalább egy ilyen mindenre kapható idegenről!)

A történelem sokszor ismétli önmagát. Királyok, uralkodók, vezérek („führerek”) gyakran cserélik egymást, de indítékaik, indulataik szinte változatlanok, a módszerek is hasonlóak, talán csak az eszközök változtak. Rafináltabbak és hatékonyabbak lettek! Ma is a legtöbb háborúban a legtöbb áldozat vétlen, manipulált résztvevője a konfliktusnak. Az 58 évvel ezelőtti hirosimai és nagaszakii atombombák áldozatai sem mind háborús bűnösök voltak, még csak nem is katonák, de a másik oldalon a gázkamrákban elégett zsidók, romák, osztályellenségek éppúgy vétlen áldozatok voltak. Deportálás, hontalanság, könyörtelen konkurenciaharc, pozícióféltés, kompromisszum álarca alá bújtatott megalkuvás; mind ugyanannak a fegyvertárnak eszközei. De Isten ma is

ugyanaz... és egyáltalán nem mindegy hogy én melyik oldalon állok!

A szerző református lelkész