RÖVIDEN

Meghalt Spéter Erzsébet mecénás
Budapest. Életének 92. évében, pénteken este elhunyt Spéter Erzsébet kulturális mecénás – tudta meg az MTI a budapesti Szent Ferenc Kórháztól.

Meghalt Spéter Erzsébet mecénás

Budapest. Életének 92. évében, pénteken este elhunyt Spéter Erzsébet kulturális mecénás – tudta meg az MTI a budapesti Szent Ferenc Kórháztól. Az Egyesült Államokból hazatért Spéter Erzsébet a nyolcvanas évek közepén tűnt fel először a tévé képernyőjén, Vitray Tamás Telefere című műsorában. A különös fazonú, turbános, egyedi öltözködésű, senkihez sem hasonlítható és meglehetősen szabadosan viselkedő idős hölgy egy csapásra az érdeklődés középpontjába került. Spéter Erzsébet abban a műsorban jelentette be ország-világ előtt, hogy a Nemzeti Színház építésének javára húszezer dollárt ajánl fel. Nem sokkal később a hazai művészvilág legjobbjainak jutalmazására megalapította a kétszázezer dolláros Erzsébet-díjat. (m)

XXVI. Körmöcbányai Gegfesztivál

Körmöcbánya. Augusztus 23-án (csütörtökön), 17 órakor Lehoczki Károly (CZKI) karikaturista, számos nemzetközi díj nyertese lesz a Štefánik téri Éremmúzeum vendége. Az egyéni látásmódú Lehoczki Károly (CZKI) augusztus 16-án nyílt kiállítása szeptember 15-ig tekinthető meg. (mkki)

A Zsidó Kultúra Európai Napja

Komárom. Szeptember 2-án a Menház – Zsidó Kulturális és Közösségi Központ (Eötvös u. 15.) ad otthont a nemzetközi eseménysorozat komáromi programjának, mely délelőtt 10 órakor kezdődik. Benne: előadások (nagyünnepek kis közösségekben, a zsidó kultúra kapcsolata más kultúrákkal stb.), könyvkiadók bemutatkozása, Sófár Süni (gyermekeknek szóló műsor), a Soproni Zsidó Hitközség bemutatkozása a Wallenstein Zoltán teremben, a Kehila – Közösségért és a Kehila Haver 2007 díjak átadása a zsinagógában. A rendezvény a zsinagógában zárul a Klezmerész együttes 16.30-kor kezdődő koncertjével. A belépés díjtalan. (www.menhaz.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?