RÖVIDEN

Átalakul az együttműködés
Budapest. A visegrádi országok villamosenergia-rendszereinek irányítói 2006. december 31-i hatállyal megszüntetik a CENTREL-t mint formális szervezetet.

Átalakul az együttműködés

Budapest. A visegrádi országok villamosenergia-rendszereinek irányítói 2006. december 31-i hatállyal megszüntetik a CENTREL-t mint formális szervezetet. A jövőben rendszeres felső szintű találkozók keretében hangolják majd össze a közös témákat, szükség szerint szakértői egyeztetésekkel kiegészítve. A cseh, lengyel, szlovák és magyar villamosenergia-rendszerek irányítói 1992-ben hozták létre a CENTREL szervezetet. A legfontosabb cél azoknak a feltételeknek a teljesítése volt, amelyek révén a négy ország villamosenergia hálózatát az európai rendszerhez (UCTE) lehetett kapcsolni. (MTI)

Már magyarul is olvasható

Budapest. Az Egészség–EU néven beindított európai közegészségügyi portál már magyarul is felvilágosítást nyújt a nagyközönség számára. David Mann, a weboldal egyik fejlesztője a http://health.europa.eu internetes címen elérhető portált bemutatva elmondta: nemcsak a téma iránt érdeklődők, illetve a betegek találhatják meg könnyen az általuk keresett információt, hanem a szakértő felhasználók, az egészségügyi szakemberek és a politikai döntéshozók is. A weblap 47 különböző egészségügyi témában, hat témakörben szolgál tájékoztatással. A témakörök az egyén egészségét, életmódját, környezetét, egészségi problémáit, valamint az egészségi ellátást ölelik fel, továbbá az Európai Unió egészségi intézkedéseit, kutatási programjait, egészségügyi statisztikáit is bemutatják. (MTI)

Európát választják az USA helyett

Brüsszel. Egy amerikai tanulmány adatai azt mutatják, a külföldi diákok egyre inkább brit, német, francia vagy japán egyetemeket választanak az amerikai oktatási intézmények helyett. Adataik szerint a külföldi diákok számának növekedését illetően az első hat ország közül az USA-ban regisztrálták a legalacsonyabb növekedést 1999 és 2005 között, 17 százalékot. Ugyanezen időszak alatt a külföldi diákok száma Japánban 108 százalékkal, Franciaországban 81, Németországban 46, Ausztráliában 42, Nagy-Britanniában 29 százalékkal nőtt. Kína küldi a legtöbb diákot a világ más országaiba. Az európai térség egyre kedvezőbb pozíciója – az amerikai felmérés szerint – annak köszönhető, hogy az EU-ba jól kidolgozott közösségi és nemzeti stratégiával vonzzák a diákokat. (euractiv.hu)

Új uniós talajvíz-direktíva

Strasbourg. Az Európai Parlament és az EU-államok kormányai hosszas tárgyalások után megállapodásra jutottak arról, hogy 2015-re milyen minőségi követelményeket kell elérni a talajvizeknél, amelyek az intenzív földművelés miatt számos EU-régióban nagyon szennyezettek. Az EU-irányelv kötelezi a tagállamokat, folyamatosan ellenőrizzék a területük alatt lévő vizek minőségét, s számolják fel e vizek szennyezését. Az új szabályozás egységes normákat állapít meg a nitrát- és a növényvédőszer-tartalomra, méghozzá úgy, hogy ezek a normák megfelelnek az ivóvíz esetén előírt szinteknek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?