Rosszkedvünk a nyitrai őszben

A Feketeország egyik provokatív jeleneteCtibor Bachratý felvételeA Divadelná Nitra idén a fiatalok fesztiválja, hiszen az alkotók legtöbbje harmincas éveit tapossa, és habitusuktól, kulturális kódoltságuktól függően értékvákuumos, eklektikus, kapkodó és konzum jelenünkről beszélnek.

A Feketeország (a semmi újtól és provokatívtól vissza nem riadó Schilling Árpád rendezésében) újsághírekből kiindulva Magyarország mindennapi idiotizmusait sűríti egy – kifinomult esztétizálást és közéleti vadságot összeházasító – rosszkedvű statisztikai esztrádba. Az alkotók a primitivizmus, a hétköznapi debilitás, a rasszizmus és xenofóbia, az erkölcsi nihil és a gátlástalan hülyeség elviselhetetlen és hátborzongatóan vicces világába vezetik a nézőket. Estélyi ruhás, finom emberek változnak át gyalázkodó villanyszerelőkké, szélhámos olimpikonokká, nyílt színen abortáló anyákká, pedofil pappá, a magyar félmúlt és jelen szégyenletes figuráivá, az örömóda pedig egy klarinéttal való orális visszaélésből bontakozik ki. A színészet mindig lenyűgözően érzékeny, a jelenetek szellemesen brutálisak, a legkényelmetlenebb helyzet is hallatlan eleganciával van megmutatva, elszenvedve.

Az előadás után (idén tizedszer) a szlovák színikritikusok díját adták át. Huszonhat ítész tíz előadást jelölt nyolc kategóriában. Végül a Szlovák Nemzeti Színház A tudatlan és az őrült és a pozsonyi Aréna színház Tiso című előadása osztozott meg testvériesen a díjakon. Jan Antonín Pitinský Thomas Bernhard-rendezése a legjobb kosztüm, jelmez, színésznő (Ingrid Timková) és rendezés díját vihette haza, Rastislav Ballek nemzeti tabukat döntögető előadása pedig a legjobb zene, a legjobb színész (Marián Labuda) és – paradox módon – egyszerre az évad felfedezettje és az évad legjobb előadása díjat kapta meg. Szombaton mindkét előadás látható volt a fesztiválon.

Pitinský már harmadszor rendez Bernhard-drámát. A tudatlan és az őrült is zeneileg szerkesztett, monomániás szózuhatagokból áll. Pitinský tovább megy, mint Bernhard, de messzebbre nem jut. A dráma hősei az élettől rettegő, szeretetéhes, de hisztérikusan gyűlölködő szörnyek. A Doktor például az agy, majd az egész test szakszerű boncolásának módjait magyarázza. Bomló agyba vezet az előadás is, gondolkodásmódokat követ. Pitinský szexuálisan és mentálisan elrajzolja az alakokat, és minden mondatot gesztushoz rendel, minden témaváltás okát konkrétan megmutatja. ĺgy aztán Bernhard démonikusan titokzatos figurái elveszítik minden titkukat, színpadi létük súlytalan ágálássá válik. Ami a darabban lélekállapotot jelző beszéd, az az előadásban beszédkioltó, hangulatba menekülő kép. A szándék: mindent megmutatni, mindent kibontani a szövegből. A vizuális teremtőkényszer, a vérfertőző szerelmi háromszög erőltetése, a doktor esetében a kisrealista színészi eszközök kényelme, az Éj Királynője esetében a szinte minden természetességtől óvakodó dívás elmebaj azonban inkább mankónak tűnt. A színpadi látvány dekadens tobzódása nem hitelesíti a színészek erőteljes, de könnyen kiüresedő jelenlétét.

Másfajta, de szintén egy emberi agy belsejébe vezető expedícióra szánta el magát Rastislav Ballek rendező és Martin Kubran dramaturg. Az első szlovák állam elnökének, Jozef Tisónak az alakja máig tabunak számít. Ballek Tisót az alkoholizmus mételyétől nemzetét féltő, szónoklatait már akkor költői példázatokkal erősítő vidéki papként ismerjük meg. Plasztikusan követhető, ahogy a konkrét személyeket sújtó gondok az absztrakt nemzetet megsemmisüléssel fenyegető összeesküvéssé lúgozódnak. A darab egyik főszereplője a nyelv, a kicsit mesterkélt és nyakatekert, a szlovák nyelvjárások szókincsét az értelmiség szavaival keverő egyedi konglomerátum. Marián Labuda fantasztikus belső feszültséggel, látszólag eszköztelenül jeleníti meg Tiso szuggesztív tévedéseit. Megrendítő élmény követni a keresztény erkölcsről való elképzeléseinek roppant képlékenységét, a szeretet, felelősség és gondoskodás fogalmainak rémületes alakváltozásait, saját szerepének teljes félreértését. Ballek talán csak a zsidók arctalan tömegét felvonultatva lép ki a deheroizálás és a depatetizálás vállalt gúzsaiból. Sajnos ezek a teátrálisan poétikus jelenetek némileg ellentmondanak a főszereplő kíméletlen bemutatásának. A szombat este a belga Vzw Avec Jan Jib Co előadásával ért véget. A holland Jan Ritsema szerb, kanadai és dán alkotótársaival a hidrogén üzemanyagként való felhasználásának lehetőségeit vizsgálta KNOWH2OW címmel. Követhetetlen asszociatív szöveghalmazban ténferegtek az előadók, hiszen sem akció, sem koreográfia, sem kompozíció, sem olvasható koncept nem segítette őket. Agitszínházukat gyengítette a szöveg zavarossága, mely felületes internetes szörfözésnek tetszett a kortárs témák rengetegében.