Roman Polanski átvette a Zürichi Filmfesztivál életműdíját

Zürich |

<p>"Jobb később, mint soha" - ezekkel a szavakkal vette át Roman Polanski kedd este a Zürichi Filmfesztivál életműdíját, amelyet két évvel ezelőtt ítéltek oda neki.</p>

Polanskit a közönség tapsvihara fogadta a fesztiválteremben.

Az Oscar-díjas filmrendezőnek két évvel ezelőtt kellett volna átvennie a díjat, de akkor Svájcba érkezésekor letartóztatták egy szexuális bűncselekménnyel kapcsolatban. Hónapokat töltött börtönben, majd házi őrizetben, amíg kiadatásáról döntöttek. Az Egyesült Államok adott ki ellene nemzetközi elfogató parancsot, mert 31 évvel korábban megszökött az állítólagos bűncselekmény miatt indított per ítélethirdetése elől. Azzal vádolták, hogy megrontott egy 13 éves lányt.

Svájc végül úgy döntött, hogy nem adja ki Polanskit, így a Franciaországban élő, francia és lengyel állampolgárságú, Oscar-díjas rendező most visszatérhetett az alpesi országba, hogy átvegye a díjat. A fesztiválon bemutatták a rendező dokumentumfilmjét, amely az ő szemszögéből mutatja be viszontagságait és a jogi hercehurcát.

A Zürichi Filmfesztivált hetedik alkalommal rendezik meg. A mustra október 2-án zárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?