Riportjaiban soha nem hazudott

„Azért Utolsó pokoli történetek, mert ez lesz az utolsó ilyen jellegű könyvem”Vas Gyula felvétele „A könyv címére utaló kérdéseket megelőzendő: azért Utolsó pokoli történetek, mert ez lesz az utolsó ilyen jellegű könyvem” – kezdte előadását Tvrtko, majd hozzátette, hogy jelenleg gyesen van, három és fél hónapos Benjamin kisfiának szenteli idejének nagy részét. Neki ajánlotta ezt a művét is, „...hogy egyszer majd megtudja, milyen volt a világ, amikor megszületett”. Elárulta azt is, hogy egykori forgatási helyszínei közül egyedül a csernobili atomkatasztrófa helyszínére nem térne vissza többet. Éppen kisfia miatt, akinek születése előtt óriási lelkifurdalás gyötörte, hiszen közvetve őt is veszélynek tette ki, az ő egészségével is játszott, amikor évekkel ezelőtt a sugárfertőzött területeken forgatott. Benjamin szerencsére egészséges, de már tíz perccel a születése után vért vettek tőle, amint azt a könyvben is olvashatjuk „...hülye apja csernobili útja miatt.”

Az előadás nagy részét – csakúgy, mint a most bemutatott könyvét – észak-koreai útjának szentelte Tvrtko. „Három évig szerveztük ezt az utat, számtalanszor visszadobták a vízumkérelmemet, míg végül a magyar baptista szeretetszolgálat segélyosztó aktivistájaként megkaptam a beutazási engedélyt a kommunista mennyországba” – mesélte. Majd néhány megdöbbentő ténnyel szolgált: a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság a világ egyetlen állama, ahol eltörölték a Jézus születéséhez kötött időszámítást. Ott Kim Ir Szen Nagy Vezér Elnök Elvtárs születésétől mérik az időt, tehát 2002-ben ott 90-et írnak. Kim Ir Szen 3640 könyvet írt, ebből 250-et halála után. Halálát követően három évig tartott a gyász az országban, és a mai napig ő az államelnök. A magán-személyautók birtoklása tilos, ugyanakkor a négy nagyvárost tizenkét sávos autópálya köti össze. Itt található a világ legnagyobb stadionja, amelyben sportrendezvényeket ugyan nem tartanak, viszont évente kétszer óriási ünnepségeket rendeznek, természetesen Kim Ir Szen Nagy Vezér Elnök Elvtárs és fia, Kim Dzsong Il Szeretett Vezér Főtitkár Elvtárs tiszteletére. Az országba kizárólag a pekingi repülőtérről indul légi járat, mégpedig összesen kétszer hetente. „Utunk során végig titkos ügynökök figyelték minden lépésünket, jegyzeteimet elolvasták, és – mint legnagyobb megdöbbenésemre kiderült – azt is nagyon jól tudták, hogy ki vagyok én valójában. De hát a pénz nagy úr, és a magyar baptisták évente 11 millió dollár segélyt visznek Észak-Koreába. Ennek a pénznek a nagy része az USA-ból érkezik, de onnan közvetlenül nem fogadnak el segélyt. Persze ez sem titok, így az én kis csalásom felett is igazán szemet hunyhattak” – mondta mosolyogva Tvrtko.

Az est folyamán mesélt még az egynevű községről, az Eger melletti Ivádról, ahol az 511 lakos közül 502-t úgy hívnak, hogy Ivády; a siófoki önkormányzatról, ahol az egyik városatya mellett ülő képviselők sorra eltávoznak az élők sorából; az ukrajnai halálhamisítókról, mivel Ukrajnában évtizedekig nem lehetett öngyilkosságot a halál okaként feltüntetni; Strehli Ildikóról, a bobhercegnőről, aki rákbetegen indult a Salk Lake City-i téli olimpián. Élete talán legmegrázóbb történetének Toma Andrásról, az utolsó magyar hadifogolyról szólót tartja az újságíró. Bár, mint mesélte, hasonlóan megrendítő sors jutott a budapesti Máriának is, aki 1934-ben két hétre Albániába utazott, hogy férje rokonai előtt is megtartsák az esküvőt. Visszautazásuk előtti éjjel azonban kitört az albán polgárháború és ott rekedtek. Máriának soha többé nem sikerült elhagynia azt az országot és visszatérnie hazájába.

Tvrtko a nézők sorából érkező számtalan kérdésre is válaszolt. A témaválasztással kapcsolatos kérdésre az egyetlen kritériumként azt jelölte meg, hogy őt magát érdekelje, megfogja a téma. Elmondta azt is, hogy riportjaiban még soha nem hazudott, ám az elkészítésük során többször is kénytelen volt valótlanságot állítani. „Példa erre a baptista segélyosztó aktivista szerepköröm, de voltam már orvostanhallgató, technikai asszisztens és még sok más. Az etióp határon mégsem mondhattam azt, hogy újságíró vagyok és a leprás gyerekekről szeretnék filmet készíteni...” Végül elárulta, hogy ha pokoli történetet nem is ír többet, jövőre bizonyára meglepi valami újdonsággal a tévénézőket és az olvasókat egyaránt.