Riddick – a krónika harmadik fejezete

<p>&bdquo;Előbb-utóbb mindenki hazaér&rdquo; &ndash; mondja a film végén Riddick, és ez a kijelentés mindenképp igaz a film zsánerére, ugyanis visszatér a Pitch Black (a széria első részének) sci-fi horror megközelítéséhez.&nbsp;</p>

A második rész (Riddick: A sötétség krónikája) eseményeire építkezve antihősünk úgy dönt, hogy visszatér szülőplanétájára, a Fúriára, azonban a Necromongerek átverik, kiteszik egy ismeretlen bolygón, majd megpróbálják megölni. A film első felében láthatjuk Riddick megpróbáltatásait, hogyan szerez „házi kedvencet” és ismerkedik meg a bolygó skorpiószerű lényeivel. Ez sokkal inkább emlékeztethet minket egyfajta természetfilmre. Riddick végül megunja a várakozást és elindul felderíteni a bolygót, majd ráakad az „embervadász” zsoldosok egyik állomására, és útjára indít egy hívójelet. És indul a buli. Riddick nekiáll a fejvadászok szisztematikus gyilkolásának, míg végül egy óriási vihar elsötétíti az eget, és a skorpiólények támadásba lendülnek. A helyzet ugyanaz, mint az első részben: vagy összefognak, hogy elmenekülhessenek, vagy mind meghalnak. Ez eddig jól is hangzik, azonban a filmnek sajnos vannak hibái. Bár dramaturgiailag jól felépített, a karakterek kidolgozottsága hagy némi kívánnivalót maga után. Riddick már megismert figuráján kívül a többiek valahogy elvesznek az eseményekben. Vin Diesel mintha egy kissé megfáradt volna, a szokásos jópofa beköpéseken kívül mintha már csak a pózolásra telt volna tőle. Egyedül talán Katee Sackhoff (Csillagközi Romboló) és Jordi Mollà (Bad Boys 2) alakítását lehetne kiemelni.
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"121546","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Összegezve: egy okosabbnak nevezhető tipikus B-kategóriás sci-fit nézhetünk meg, amely zenében (ezúttal is Greame Revell munkája) és dizájnban remekül sikerült, de elődjével ellentétben nem fog kult-klasszikussá válni. Az biztos, hogy a befejezés alapján már várhatjuk a következő epizódot. Erős közepest adnék az alkotásnak, viszont a Riddick (vagy Vin Diesel) rajongóinak remek szórakozást fog nyújtani.N. Juhász Tamás
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?