Részletek egy kegyetlen kivégzésről

John Lennon meggyilkolásával kapcsolatban máig nagyon sok pletyka, rémhír, mendemonda él. A zene.net egy sorozatban mutatta be a mészárlás részleteit, amelynek kulisszatitkai – a Kennedy-gyilkossághoz hasonlóan – máig homályban maradtak.

John Lennon meggyilkolásával kapcsolatban máig nagyon sok pletyka, rémhír, mendemonda él. A zene.net egy sorozatban mutatta be a mészárlás részleteit, amelynek kulisszatitkai – a Kennedy-gyilkossághoz hasonlóan – máig homályban maradtak.

1980 december 6-án, délután a United Airlines Chicagoból érkező 9o4-es menetrendszerinti járatával egy Mark David Chapman nevezetű fiatalember is megérkezett New Yorkba. A YMCA egyik szállóján három napra szobát bérelt. Másnap, 7-én Chapman korán kelt, rendbeszedte magát, s már 10.30-kor a Dakota-háznál „dekkolt”, másokkal együtt abban reménykedve, hogy a nagy jövés-menésben a ház egyik lakója, John Lennon is felbukkan a tömegben. Chapman türelmesen várakozott, de ebédidőben meggondolta magát, s eltávozott. Visszament a YMCA szállására, ahol összecsomagolt, s átköltözött Manhattan szívébe, a Sheraton szállóba. A szobába felérve itt is kipakolta utitáskáját, kitette az asztalra Bibliáját, az útlevelét, majd városnézésre indult. Egy könyvesbolthoz vitette magát, ahol megvette a Playboy januári számát, amelyben egy hosszú Lennon-interjút talált. Visszatérve a szállóba, a csaknem üres étteremben megvacsorázott, majd sörözgetés közben elolvasta az interjút. Aztán a lap közepén nézegetni kezdte a meztelen nőt ábrázoló posztert, s úgy döntött, hogy felhív a szobájába egy prostituáltat. Nem szeretkeztek. A nő nem leplezett csodálkozással, hajnali háromkor l90 dollárral a zsebében távozott a szobából, Chapman pedig lelkiismeretfurdalástól gyötörve felhívta a feleségét Honoluluban, .aki éppen befejezte a korábban Chapmantől kapott Zabhegyező kötet olvasását. Férje azzal adta oda neki a könyvet, hogy elolvasása után bizonyára jobban megérti majd őt.

December 8-án Chapman délelőtt 10-kor kelt fel, lezuhanyozott, s úgy döntött, hogy ezuttal bármeddig hajlandó lesz várni, hogy találkozhasson Lennonnal. Jó melegen felöltözött, pisztolyát a kabátzsebébe tette. A Dakota-épület elé érve megkérdezte a portást, látta-e aznap reggel elmenni Lennont? A nemleges választ hallva úgy döntött, hogy akkor megebédel, s a Dakota kávézójába meghívta azt a két lányt is, akik Lennonra várva szintén ott álldogáltak a bejáratnál. Ebéd után visszatértek őrhelyükre, de John Lennon még mindig nem mutatkozott.

John Lennonnak december 8-án zsúfolt és hajszás napja volt. Délelőtt Annie Leibovitz-cal, az ismert fotóssal dolgoztak az épület hetedik emeletén John és Yoko bérelt lakásában. A sztárfotós a Rolling Stone-ban megjelenő cikkhez készitett felvételeket. Többek között ekkor készült az a híres, felülről fényképezett fotó is, amelyen Lennon meztelenül simul, fonódik a mellette fekvő, talpig feketébe öltözött Yokora. Ebéd után Lennon Dave Sholint, egy San Fransisco-i rádiós DJ-t fogadott az első emeleten lévő Studio One-ban, hogy élete utolsó interjúját adja. Sholin és a stábja délután ötkor hagyta el az épületet, hogy a repülőtérre induljanak. Velük együtt John és Yoko is megjelent a Dakota-ház kapujában, hogy limuzinjukkal a Record Plant stúdióba menjenek. Az autó azonban késett, ezért várakozniuk kellett a járdán, ahol azonnal kisebb csoportosulás vette körül őket. Lennon autogramokat osztott, s Chapman is odatartotta elé a Double Fantasy albumot, aminek a boritójára Lennon rákanyarította a nevét: „John Lennon, 1980 december.”

Miközben írt, Goresh a híres fotós vadul kattogtatott, s így készült az a világsajtót később bejárt fotó, amelyen a gyilkos és áldozata egy fényképen látható. – Tessék, ezt szeretted volna? – kérdezte Lennon Chapmantől, amikor visszaadta neki a lemezt. Chapman nem válaszolt. Zavarban volt, Lennon jelenlétében valósággal lebénult. Lennonék távozása után a ház előtt összeverődött rajongók is elmentek, s már csak Goresh illetve Chapman maradt az épület előtt. Goresh fél kilencig kitartott, aztán búcsúzni készült, de Chapman figyelmeztette: „Én a helyedben várnék még. Soha nem tudhatod, hogy látod-e még valaha.Történhet valami....”

A Record Plant stúdióban aznap remek volt a hangulat. Nem sokkal Lennonék megérkezése után David Geffen, a Double Fantasy kiadója azzal a hírrel érkezett, hogy az album Angliában aranylemez lett, az amerikai listán pedig már a l2. helyen szerepel. A stáb természetesen szerette volna megünnepelni a nagy sikert, de Lennonék ehhez túlságosan fáradtnak érezték magukat. „Bulizás” helyett l0 óra után hazafelé indultak. Lennonék limuzinja 22. 50-kor érkezett vissza a Dakota-ház elé. Elsőként Yoko szállt ki, majd John következett. Chapman ekkor két lépést tett előre, kabátzsebéből elővette a pisztolyt, s tüzelőállásba helyezkedett, majd halkan megszólalt: – Mr Lennon?!” John néhány lépésnyire a bejárattól félig megfordult, amikor a háta mögött 7-8 méterre álló Chapman tüzelni kezdett. Az első két lövés hátulról, mellmagasságból érte és megpördítette az áldozatot. Aztán a következő két lövedék a vállán találta el, az ötödik pedig célt tévesztett. Chapman, miután kilőtte a tárat, leeresztette a kezét. Kísérletet sem tett a menekülésre. Csak állt, s várt. Mintha megszűnt volna körülötte a világ! Észre sem vette, hogy Lennon a golyókkal a testében még néhány lépést halad előre, kinyitja a bejárati ajtót, elbotorkál a közeli irodáig, ahol arcra borulva a földre rogy.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?