Reneszánsz mestermű került elő egy konyhából

eee
Párizs |

Egy észak-francia kisváros, Compiègne egyik konyhájában, a rezsó fölött lógott évtizedeken át egy 13. századi itáliai mester alkotása, amely 6 millió eurót is érhet.

A temperafestékkel készült, aláírás nélküli festmény egy idős nő tulajdonában volt, aki idén júniusban maga vitte el felbecsültetni. Ő és családja végig azt hitte, hogy egy egyszerű vallásos ikonról van szó. 

Legnagyobb meglepetésükre már a helyi becsüs is felismerte a mű értékét, később pedig a párizsi Eric Turquin Expertise szakértői vizsgálták meg, és kiderült, hogy a firenzei Cimabue alkotásáról van szó, aki többek között Giotto mestere is volt Cimabue 1280-tól festett passió-képeket. A most megtalált mű egy triptichon része, a sorozat két másik darabja a New York-i Frick-gyűjteményben, illetve a a londoni National Galleryben található, amelyet szintén évszázadokon át elveszettnek hittek a művészettörténészek, csak 2000-ben találták meg a suffolki kastély kitakarításakor. 

A Jézus kigúnyolását ábrázoló, mindössze 25,8 x 20,3 centiméteres alkotás a szakértők szerint eredetileg egy sokszárnyú oltárkép része lehetett. A firenzei mester nyolc jelenetben festette meg Krisztus szenvedését és keresztre feszítését.

Az infravörös fénnyel végzett vizsgálat kimutatta, hogy a képet „kétséget kizáróan ugyanaz a kéz készítette”, mint a Cimabuénak tulajdonított többi ismert alkotást. A párizsi szakértők azért is biztosak ebben, mert az oltárkép részét képező három panelen hasonló mintázatban futnak a fapusztító lárvák több száz éves járatai és mindhárom kép ugyanolyan nyárfatáblára készült.

A festmény október 27-én kerül kalapács alá, kikiáltási ára 4–6 millió euró között mozog majd. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?