Regények a „lét feledése” ellen

Talán ő ma a világon az egyik legismertebb cseh író. Pontosabban fogalmazva cseh származású, hiszen a brünni születésű születésű művész több mint három évtizede Franciaországban él, és műveit is választott „anyanyelvén”, franciául írja. Írói elismertségét, tekintélyét jelzi az is, hogy az utóbbi években neve újra és újra felmerül az irodalmi Nobel-díjra esélyesek listáján. A rangos elismerést egyelőre nem kapta meg (bár ki tudja, lehet, hogy épp az idei év tartogatja számára ezt a meglepetést), ez azonban mit sem von le Milan Kundera írói kvalitásaiból.

Családi örökségként a zene szeretetét kapta: édesapja ismert zenetudós és zongorista volt, így nem véletlen, hogy a prágai Károly Egyetem diákjaként nem csupán irodalmat, filmművészetet és esztétikát, hanem zenetudományt is hallgatott, az egyetem előtt pedig – a kétkezi munkán kívül – dzsessz-zenészként is kereste a kenyerét.

Irodalmi pályafutását az ötvenes versekkel kezdte, 1960-ban jelentette meg A regény művészete című tanulmánykötetét, s e mélyreható tanulmány után maga is belevágott a regényírásba: 1965-ben jelent meg talán leghíresebb, s a maga korában nagy vihart kavaró műve, a Tréfa, amely a sztálinizmus visszásságaira mutatott rá – fiatal hőse, Ludvík Jahn tréfából egy képeslapot küld barátnőjének, melyen többek közt Trockijt élteti. A kommunista párt vezetőinek azonban nincs túl nagy humorérzékük: Ludvíkot kizárják a pártból és kirúgják az egyetemről. Miután az író tevékeny részese az 1968-as prágai tavasz eseményeinek, élete szinte hűen másolja a regényének hőséét: őt is kiteszik a pártból, könyvei eltűnnek a könyvtárak és a boltok polcairól, és nem publikálhat. Második regénye, Az élet máshol van, amely „hol barokkosan zsúfolt, hol szürrealisztikusan látomásos és mégis realisztikus”, s a közép-európai társadalmak fejlődéstörténetének képe, már nem jelenhetett meg Csehszlovákiában: Párizsban adták ki 1973-ban francia nyelven. A „francia kapcsolat” meghatározó lesz Kundera életében: 1975-ben Franciaországba települ át, több éven keresztül egyetemi tanárként működik, és nem csupán hazát vált, hanem egy idő után írói nyelvet is: franciául írja műveit.

A nevetés és felejtés könyve című 1979-es művét az akkor hatalmon lévő cseh kormány nem fogadta túl nagy lelkesedéssel: véleményét azzal demonstrálta, hogy az írót megfosztotta állampolgárságától. A művész számára nem lehetett túl kellemes hazája pártvezetőinek „értő és érzékeny” kultúrpolitikája, amely előbb állásától, publikálási lehetőségeitől, majd állampolgárságától is megfosztotta. Nem csoda, hogy a későbbi években, évtizedekben meglehetősen visszafogott volt Csehországgal szemben. Magatartása a rendszerváltás után sem sokat változott. Látogatóba csupán inkognitóban jár haza, és hiába invitálják egyre-másra különböző díjak átvételére, többnyire udvariasan, ám határozottan visszautasítja a hivatalos meghívásokat. Csehország és Kundera kapcsolata valószínűleg nem is rendeződik egyhamar: tavaly újabb övön aluli ütést kapott szülőföldjétől: azzal vádolták meg, hogy 1950-ben besúgó volt. Milan Kundera visszautasította a vádakat, és számos világhírű pályatársa állt ki mellette.

Ha sok mindenben csalódnia kellett is, egyvalamiben változatlanul hisz: a színvonalas irodalom erejében. Óva int a giccs, az olcsó tömegkultúra romboló hatásától, s A lét elviselhetetlen könnyűsége, a Halhatatlanság, a Lassúság, az Azonosság, a Nemtudás című regények fanyar humorú szerzője azt ajánlja: olvassunk minél több regényt. És, tehetnénk hozzá, egyáltalán nem választunk rosszul, ha a fent említett művek valamelyikét emeljük le a könyvespolcról.