Reflektálni a világra

JUHÁSZ KATALIN

Nehéz napra készen követni a pályádat, annyi mindent csinálsz. Legutóbb a Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsor egyik házigazdája voltál. Mi lesz a következő projekted?

Az én esetem a külső szemlélő számára egy kicsit kaotikusnak tűnhet, de örülök, hogy egyszerre több lábon állhatok. Ötödik éve a kulturpart.hu portál és a köré szerveződött ügynökség határozza meg a mindennapjaimat, ennek vagyok a kreatív vezetője. Általában én hozom az ötleteket, amelyeket aztán ügyes és rátermett kollégák megvalósítanak. Most alakítottunk egy új zenei formációt, és időről időre tévés szereplések is adódnak. Ha azt kérdezik, mit is csinálok valójában, mindig azt mondom, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálom hosszú évek óta: kultúrával foglalkozom.

Az új formációnak van köze a Kimnowakhoz? Sokaknak hiányzik az a zenekar…

A Kimnowakot sem eresztettem szélnek, csak ezt most aktuálisabbnak, fontosabbnak érzem. A régi zenekaromból páran játszanak ebben az 1.1 nevű formációban is, amely részben az említett webes hátteret idézi, de valójában egy baráti közösség. Nem is a zenekar szót használnám rá, hanem a projekt-társulást. Ez egy szellemi műhely, alkotóközösség, amely azokból az emberekből áll, akikkel az elmúlt huszonöt év során összehozott a sors. Határozott üzeneteket szeretnénk eljuttatni a közönséghez. Mindig is azt gondoltam, hogy egy kortárs zenekarnak reflektálnia kell a világra. Ez persze érvényes a színházra, az irodalomra, a filmre, a képzőművészetre is. Nekünk az a dolgunk, hogy ha már vélt, vagy valós tehetséget kaptunk a jóistentől, akkor úgy sáfárkodjunk vele, hogy előremozdítsuk a világot, ne pedig valamiféle elüzletiesedett slágerzene legyen az eredmény.

Számotokra tehát a zene eszköz arra, hogy kifejezzétek a társadalmi problémákkal kapcsolatos véleményeteket?

Talán ez a helyes megfogalmazás, de hát mi így lettünk szocializálva. A nyolcvanas években voltam tinédzser, amikor az UHR, az Európa Kiadó, a Kontroll Csoport és mások úgy gondolták, hogy a könnyűműfaj igenis alkalmas fontos gondolatok kifejezésére. Most sem szeretném megfosztani magam ettől a lehetőségtől. Hozzáteszem, azért engedhetem meg magamnak ezt a luxust, mert nem a zenéből élek, nem vagyok kiszolgáltatva az aktuális divatirányzatoknak, a különböző kiadói elvárásoknak és a kereskedelmi média konzumterrorjának. Így az 1.1 saját platform tud lenni. És nem is véletlen, hogy pont most jött létre. Ha a portállal a kulturális, üzleti világban létre tudtuk hozni a saját platformunkat, akkor adekvát volt, hogy ez a zenekar is egy ilyen ügy legyen.

Vagyis ha nem fut be a zenekar, nem buktok akkorát, mintha pusztán kereskedelmi megfontolásból alakultatok volna?

Igen, ez is benne van, de az ember ilyen esetben nem gondolkodik ezen. Ha az a cél, hogy egy dal, igenis, csináljon forradalmat, akkor nem latolgatjuk a bukás esélyét. Egyáltalán nem függünk a piactól. Ahhoz a mikroközösséghez kívánunk szólni, amely a kulturpart.hu-t is látogatja. A tartalomszolgáltatás az utóbbi időben nagy mértékben rétegződött. A generálszósszal leöntött tartalom már nem találja meg a közönségét, az internetfelhasználók szokásai dinamikusan fejlődnek, ezért szerintem az jár jól, aki ebben a folyamatosan változó helyzetben képes terepet találni, ahol hiteles, megbízható kifejezőerőként tud megnyilvánulni.

Hogyan mutatkozik meg mindez a zeneiparon belül?

Az információs technológiák robbanásának köszönhetően ma már egy lakótelepi lakásban is össze lehet hozni azt, amire korábban anyagi forrást kellett találni. Ez sok fiatalnak megkönnyíti a pályakezdést, az önkifejezést. Nincsenek korlátok, nincs cenzor, nem érzik úgy, hogy kompromisszumok sora árán juthatnak el oda, ahová szeretnének.

Mikor és hol hallgathatjuk meg az új dalokat?

Tesztjelleggel már működik az 1.1 honlapja, akit érdekel, belehallgathat. Az igazi debütálást a hetekben tervezzük. Ez is érdekes, mert én mindig konceptalbumokban gondolkodtam. Ma viszont inkább egy-egy dalnak van karrierje, nem egy teljes lemeznek. Úgyhogy nem tudjuk, lesz-e ebből kézzelfogható album.

Hová tűnt a Beugró című műsor, amelyet szintén te vezettél?

A Beugrót már egy éve színházban csináljuk. Ennek az az oka, hogy a mai magyar médiavalóságban gyakorlatilag lehetetlen olyan szerződést kötni a műsorszolgáltatókkal, hogy békén hagyják ezt a formátumot, ne szóljanak bele. A színészekkel, a producerekkel és az egész alkotócsapattal együtt úgy gondolom, ér annyit ez az egész, hogy csorbítatlan formában kerülhessen képernyőre, ha egyszer majd ismét eljutunk odáig. Ha ez nem megy, akkor maradunk a Centrál Színházban, vagy meghívásra „házhoz megyünk”. Így is ugyanolyan jól lehet szórakoztatni, legfeljebb kevesebb emberhez jut el a munkánk eredménye. Ki tudja, lehet, hogy éppen az előbb említett internetes piac lesz ennek is a terepe a jövőben. Sok minden nem kell hozzá, mert ez egy rendkívül egyszerű formátum: van négy szék és négy színész, akik megadott témákra improvizálnak.

Hallottál róla, hogy a szlovákok „ellopták” az ötletet?

Jó, jó, de mi sem találtunk fel semmi újat. A színművészeti egyetemeken mindenütt erről szól az első év: a helyzetgyakorlatokról, a rögtönzésről. Ennyi gőzzel mondhatnánk, hogy a románok is ellopták, ott is van egy hasonló műsor, amelyről nem tudjuk, előbb indult-e, mint a Beugró. Mi a saját közegünkben próbáltuk színpadra vinni ezt a dolgot, nem kis sikerrel. Magát a formátumot nem védettük le, az improvizációkon pedig nincs mit levédetni. A mi kémiánkat ennek a négy-öt embernek a közössége működteti. A színházi élet különböző területein egyébként is dolgozunk együtt, és civilben is barátok vagyunk. Szóval ez a miénk.