Rákosi Viktor író, humorista 150 éve született

Gazdatiszt apja az 1862-es mezőgazdasági válságban ment tönkre, ezután Erdélyben nevelkedett orvos bátyjánál, majd Pesten másik bátyja, Rákosi Jenő vette szárnyai alá. (Rákosi Jenő ekkoriban már elismert újságíró volt, a progresszív fiatal írók egyik vezéralakja, és csak a múlt század elején lett az irodalmi és politikai reakció vezére, a revízió szószólója.)

Barátjával, Ambrus Zoltánnal már másodikos gimnazista korában irodalmi társaságot alapított, drámáikat Lenhossék Mihály orvos professzor fiaival adták elő. Az egyetem mellett számos lap szerkesztőségében dolgozott, pályakezdő zsurnalisztaként minden műfajban írt, de leginkább a tárcákban tűnt ki tehetsége. Kezdetben Puszpáng, Vasálarc néven publikálta novelláit, humoreszkjeit, végül a Sipulusz mellett kötött ki.

1894-ben megalapította a Kakas Márton című élclapot, amely nagy népszerűségre tett szert. Sipulusz írásai nevettetőek, egyszerűek és derűsek voltak, egy-egy mondatát szállóigeként emlegették, tréfáit napokig mesélték egymásnak az emberek. Írói eszközei nem voltak bonyolultak: erősen torzított karikatúráit tréfásan kiszínezett aktualitásokkal, szójátékkal fűszerezte. Amikor élete második felében súlyos betegség támadta meg, meg tudta őrizni humorát, képtelen szó- és képzettársításai mögött nem lehetett keserűséget, pesszimizmust felfedezni, a konfliktusnak a derűs oldalát látta, a problémákat egy élccel oldotta meg.

Irodalmi közmondás volt a korban, hogy ketten vannak: Sipulusz és Rákosi Viktor. Sipulusz volt a nevettető, lírai hangú érzelmes ember, Rákosi Viktor pedig, aki "komoly" dolgokat írogatott. Korhadt fakeresztek című írásában 1848 hangulatát fogalmazta meg, ahogy az a saját nemzedékében élt, bár rá jellemzően mindezt megható őszinteséggel és szelíd romantikával tette.

Kalandos történetek (Galambos Pál naplója, Egy tutaj története) írásába is belekezdett fiatal fiúk számára, gazdag nyelvezettel, érdekes fordulatokkal. Legnagyobb erőfeszítéssel megírt munkája a népismeretet és szociális érzékenységet tükröző Elnémult harangok az erdélyi nemzetiségi problémáról, a magyar szórványok sorsáról.

Rákosi Viktor nem volt kifejezetten politikus alkat, 1901-ben mégis a hajdúnánási választókerület országgyűlési képviselőjének választották függetlenségi és 48-as programmal; 1904-ben a képviselőház jegyzője volt.

1911-ben paralízist kapott, amely élete végéig ágyhoz kötötte. A hosszú betegség hatására írásai "megkomolyodtak", de nem komorodtak el, már betegen írta utolsó regényét, a Magyar Iliászt. Tizenkét évi szenvedés után hatvanhárom éves korában Budapesten hunyt el 1923. szeptember 15-én.