Rakétát lőttek ki Rijárda a síita lázadók

síita
Rijád |

A síita lázadók ellen Jemenben beavatkozó, szaúdi vezetésű arab koalíció erői elfogták a lázadók egyik rakétáját, amelyet a rijádi királyi palotára irányítottak - jelentette kedden a szaúdi állami tévé a katonai koalíció közlése alapján.

Szaúd-Arábiában többen feltöltöttek a közösségi médiára olyan videofelvételt, amelyen egy kis füstfelhő látszik, feltehetőleg a felrobbant támadó rakétáé.

A síita húszi lázadók szóvivője közölte kedden, hogy Vulkán H-2 típusú ballisztikus rakétával vették célba a Jamama-palotát a szaúdi fővárosban.

"A szövetséges erők megerősítik, hogy iráni-húszi rakétát fogtak el, amelynek a célpontja Rijád déli részében volt. Egyelőre nem jelentettek veszteségeket" - közölte Twitter-oldalán a szaúd-arábiai kormány ellenőrzése alatt álló Nemzetközi Kommunikációs Központ.

A támadást röviddel a jövő évi költségvetés ismertetéséről tartott sajtótájékoztató előtt indították A költségvetést a szaúdi király rendszerint személyesen ismerteti a palotában. 

Szaúd-Arábia november 4-én jelentette be, hogy a rijádi Háled király nemzetközi repülőtér felett elfogott egy ballisztikus rakétát. Rijád Iránt vádolta, hogy a jemeni lázadók számára rakétát csempészett, blokád alá vette Jement és az ENSZ-ellenőrzés megszigorítását kérte.

A múlt héten az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Nikki Haley rakétamaradványokat mutatott be, amelyek Washington szerint az Irán által a síita húsziknak szállított fegyverből származnak, mintegy bizonyítékként arra, hogy Teherán megsérti az ENSZ határozatait.

Szaúd-Arábia térségbeli ellenlábasa, Irán tagadta, hogy ilyen fegyvereket szállítana a jemeni fővárost, Szanaát és az ország más részeit megszálló húszi lázadóknak.

Genfben az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának szóvivője, Rupert Colville közölte, hogy a szaúdi vezetésű szövetségesek légicsapásaiban 10 nap alatt legalább 136 polgári személy vesztette életét, 87 társuk pedig megsebesült. A szóvivő mély aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a civil áldozatok száma megnövekedett Ali Abdallah Száleh volt jemeni elnök december 4-i halála óta, mert azután intenzívebbé váltak a szövetség Jemen elleni légicsapásai.

Az ENSZ szerint Jement immár a világ legsúlyosabb humanitárius válsága sújtja, milliókat fenyeget éhínség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?