Püfölés és aprítás norvég módra

A vicces norvégok egy zseniális ötletnek köszönhetik világhírüket. A gitár mellett sütőket, hűtőket, vasalókat és sok más, kényelmünket szolgáló eszközt használnak a színpadon. Viccesen rombolnak szét háztartási gépeket és világslágereket. Elsőként a Bonnie Tyler Total Eclipse of the Heart című örökzöldjét vették kezelésbe még a kilencvenes években, és talán maguk sem gondolták volna, hogy egész karrierjüket meghatározzák majd ezek a viccesen agresszív mozdulatok. Mert ettől kezdve nem volt megállás, újabb és újabb dalokkal bővült a repertoár, a zenészeket pedig szó szerint szétszedték a koncertszervezők. A trió körbeturnézta a kontinenst, sőt a tengerentúlra is eljutottak őrült projektjükkel. Emiatt fel kellett függeszteniük működésüket más, normális zenekarokban, ami frusztrálhattata őket, ugyanis az évek alatt többször fel akarták oszlatni a Hurra Torpedót, számos búcsúkoncertet hirdettek, de a közönség egyszerűen nem volt hajlandó megválni tőlük.

És ezúttal nem csak a világ haladóbb feléről beszélünk, hiszen torpedóék híre ide hozzánk is eljutott, olyannyira, hogy a hatalmas érdeklődés miatt a pozsonyi KC Dunaj kultúrközpont történetében először kellett megismételni egy koncertet. Miután múlt hét csütörtökén a fiúk mindent annak rendje, s módja szerint szétvertek a színpadon, kiderült, hogy az érdeklődők fele nem fért be a terembe, és mivel a budapesti és a kassai koncert után volt egy üres napjuk, bevállalták a hétfői ráadáskoncertet. A hírre természetesen mi is felkaptuk a fejünket, és úgy döntöttünk, megtekintjük a zenés performanszt. Az „élére állítva” négyszáz férőhelyes terem kezdés előtt egy órával már félig megtelt. A színpadon ott sorakoztak a fent említett háztartási cikkek, (említsük meg a botmixert, a multifunkciós konyhai robotgépet, a kenyérpirítót, a palacsintasütőt a mikrohullámú sütőt és a ruhaszárítót is), a közönség néma áhitattal legeltette szemét. Később kiderült, azoknak volt igazuk, akik időben elfoglalták az első sorokat, a hátul állók ugyanis a látvány, a hangzás és a fíling töredékét kaphatták csak. A „hangszerpark” akkurátusan bemikrofonozva, ezzel állítólag hosszú órákat töltenek, ahogy a válogatással is. A cucc nagy részét ugyanis mindig a helyi roncstelepen szerzik be, csak néhány meghatározó dolgot cipelnek magukkal országról országra. Amikor a banda tagjai belecsaptak a lecsóba, elkezdtünk tippelgetni, melyek ezek. Az ütemes püfölés hatására szép, zengő, mély basszushangokat kiadó fagyasztóláda lehet az egyik állandó instrumentum. (A végén megnéztem a márkáját, mert érdekelt a tartós zárszerkezet miatt, de persze itt és most nem árulhatom el önöknek, hiszen a gyártó cég nem fizet érte.)

De nézzük a dolog zenei részét. Nem véletlen, hogy a trió (Egil Hegerberg, Kristopher Schau és Aslag Guttormsgaard) hosszú pályafutása alatt csupán két CD-t adott ki. A Hurra Torpedo lényege ugyanis az élő show. Évek alatt kikísérletezett mozdulatokkal ütik „hangszereiket” félbe tört seprőnyelekkel ott és úgy, ahol és ahogyan a legjobban szólnak. A világslágerek közül azokat választják, amelyekben a basszus és a ritmusszekció dominál, a gitárral csak rásegítenek itt-ott. Nem cizellálják agyon a számokat, inkább az ütem a fontos, és persze a látvány, ahogyan a dolgok fokozatosan pusztulnak a kezük alatt. Komoly meló lehet ez, hiszen a bő egyórás koncert végére láthatóan eléggé kidöglöttek, ráadásul a fő showman sérült kézzel abszolválta a fellépést. Társai nem győzték dícsérni őt ezért, persze viccesen, de azért érezhető volt a mögöttes komolyság.

Külön értékelendő az az igyekezet, amellyel cseh nyelven adtak elő egy karácsonyi dalt, majd pedig szlovákul szórakoztatták a nagyérdeműt, komoly sikerrel. Ehhez tudni kell, hogy néhány évvel ezelőtt a cseh televízió kérte fel őket egy reklámszpotra, ezt elevenítették most fel. Szlovákul pedig nyilván a hétvégén tanultak meg néhány sort. Egyébként láthatóan díjazták a lelkesedést, a számok között humoros, és néha tényleg szellemes szövegelésükkel szítva a hangulatot.

Eredetileg egyébként novemberben vártuk őket Pozsonyba és Kassára, de akkor egyikük, Kristopher eltörte a kezét, ezért a koncertek januárra tolódtak. A trió ráadásul már a 2009-es trencséni Pohoda fesztiválon is harcra készen várt, amikor a halálos áldozatot is követelő vihar meghiúsította a fellépést. A mostani három buli tehát hosszú kiéheztetés után valósult meg, és a nézők reakcióit látva megérte a várakozás. A norvég nagykövetasszony is diszkréten megbújt a közönség soraiban, a hivatalos verzió szerint tinédzser fiát és annak barátait kísérte el, gyanítjuk viszont, hogy valójában a személyes érdeklődés vezette a Dunajba. A koncert után ugyanis széles mosollyal közölte, hogy rég nem szórakozott ilyen jól.

A takarítást már nem vártuk meg, de annyit még láttunk, hogy a színpadon maradt apróbb, hazavihető alkatrészeket a nézők vették magukhoz relikviaként. „Ez egyszer még sokat fog érni” – mutatta büszkén egyikük egy kenyérpirító darabját...