A 20. század klasszikus zenetermésének egyik leggyakrabban megszólaltatott műve, Carl Orff Carmina Buranája 1995 óta nagyszabású látványshow formájában járja a világot.
Profizmus görögtűzzel
Csak sajnálni tudjuk, hogy nem láthattuk abban a formájában, ahogy eddig több mint félmilliós közönségének zöme láthatta – szabadtéri előadásban. A pozsonyi Istropolis előadóterme ugyan méreteit tekintve megfelelt a célnak, de egy szabadtéri előadásnak mindig különös varázsa van. A terem akusztikája sem a legideálisabb, ami időnként zavaróan hatott. Különösen az első részben, amely Verdi operanyitányaiból és -kórusaiból állt össze. Walter Haupt pontosan tudja, meddig terjed a tűrőképessége azoknak, akik kedvelik a Carmina Buranát, de amúgy nem rajongói a klasszikus zenének. Töltelékként (Orff műve ugyanis elég rövid, nem töltené be az egész estét) a legnépszerűbb, legfülbemászóbb Verdi-melódiákat választotta ki: a Nabucco nyitányát és Zsidókórusát, a Trubadúr Cigánykórusát, a Végzet hatalma előjátékát és az Aida bevonulási jelenetét. Néhány bizonytalan fúvóshangot leszámítva a zenekar megbízható, felforrósult pillanatokat sem nélkülöző teljesítményt nyújtott.
Ugyanez mondható el a Carmina Buranáról is. Minden a helyén volt, mindent megkaptunk, amit a beharangozás ígért: látványos, hatásos, színpompás előadást, nagyszerű fényeffektusokkal és pirotechnikával, érthető szimbolikával és koreográfiával. S nem utolsósorban élő zenével, nem akármilyen szólistákkal, nem akármilyen dirigens vezette zenekarral és kórussal. A mű értelmezését és a koreográfiát illetően nem voltak lélegzetelállítóan eredeti ötletek, megoldások, de már maga a grandiózus kivitelezés is egyedülálló vállalkozásnak számít. A közreműködők teljesítménye is ennek megfelelő. Az abszolút főszereplő itt a népes műszaki gárda: a hatalmas torony felállításáért, biztonságos üzemeltetéséért felelős szakemberek, a pirotechnikusok és a fényhatások kivitelezői. A mozdulatok és effektusok másodperctöredékekre ki vannak számítva, nincs helye improvizációnak, minden egy svájci óra precizitásával működik: mint az előadást megelőző sajtótájékoztatón magától Haupttól hallhattuk, több száz oldalas forgatókönyv rögzít minden egyes lépést, minden fényvillanást. Ragyogóak a kosztümök, összehangoltan, a finom részletekre is ügyelve mozognak a táncosok. Az Ústí nad Labem-i zenekar valóban Orffot játszik, azzal a vérpezsdítő dinamizmussal, amely olyan ellenállhatatlanná teszi ezt a muzsikát. A három szólista, a román szoprán, valamint a cseh bariton és tenor jól bírja exponált hangokkal teletűzdelt, nehéz szólamát (a műsorfüzet nem közli a nevüket, pedig megérdemelnék), az énekkar erőteljes, egyenletes hangzással, jól énekel.
És itt hadd térjek ki valamire, amihez a nézőnek és a cikkírónak lényegében semmi köze, hisz az előadó-művészetben a plautusi „Hic Rhodus, hic salta!” érvényesül, az „itt és most” parancsa, ám az, hogy a produkciót milyen felkészülés előzi meg, milyen körülmények között, nem lényeges, a mindenkori teljesítmény a fontos. Ha azonban belegondolunk abba, hogy ez a produkció naponta más városban kel életre, és hogy ez a közreműködőkre nézve mi mindennel jár, kalapot kell előttük emelnünk. A turné, amelynek Pozsony csak az egyik állomása volt, november 19-én kezdődött Németországban, és – mint a sajtótájékoztatón kiosztott harmonogram tanúsítja – a franciaországi Grenoble-ban december 22-én ér véget. Németország, Franciaország, Dánia, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia-Montenegro, Spanyolország és Portugália – ezeken az országokon keresztül zötykölődik a díszleteket, kosztümöket, műszaki felszerelést és a közreműködőket szállító kamion- és autóbuszkaraván. Mindennap más szállodai ágy, más konyha, más öltöző, a hosszú utazástól elgémberedett tagok, rossz alvás, kevés kényelem, még kevesebb magánszféra és minden este előadás. Betegség, indiszpozíció kizárt, ki kell érdemelni a tapsot. A 34 napos turné során 29 előadás, az 5 „pihenőnap” utazással telik el. A profizmus csúcsa vagy gyilkos hajsza? Ki-ki döntse el maga. A sors iróniája, hogy Haupt eredetileg végletekig provokáló, a konzumtársadalmat ostorozó darabként akarta színpadra állítani Orff művét, de aztán, mint mondta, az életöröm diadala lett belőle. A profitot hozó látványshowra vevő a konzumtársadalom. Az életöröm diadala pedig olyan illúzió, mint a színpadon fellobbantott görögtűz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.