Profizmus görögtűzzel

A produkció Orff születésének századik évfordulójára készült, és eredetileg csupán egyetlen müncheni előadásra szánták, de a belefektetett energia nagysága és még inkább a hatalmas siker arra ösztönözte Walter Hauptot, az ötletgazdát, rendezőt és karmestert, valamint Franz Abraham producert, hogy újra és újra bemutassák. ĺgy indult el világjáró körútjára, így került el hozzánk is.

Csak sajnálni tudjuk, hogy nem láthattuk abban a formájában, ahogy eddig több mint félmilliós közönségének zöme láthatta – szabadtéri előadásban. A pozsonyi Istropolis előadóterme ugyan méreteit tekintve megfelelt a célnak, de egy szabadtéri előadásnak mindig különös varázsa van. A terem akusztikája sem a legideálisabb, ami időnként zavaróan hatott. Különösen az első részben, amely Verdi operanyitányaiból és -kórusaiból állt össze. Walter Haupt pontosan tudja, meddig terjed a tűrőképessége azoknak, akik kedvelik a Carmina Buranát, de amúgy nem rajongói a klasszikus zenének. Töltelékként (Orff műve ugyanis elég rövid, nem töltené be az egész estét) a legnépszerűbb, legfülbemászóbb Verdi-melódiákat választotta ki: a Nabucco nyitányát és Zsidókórusát, a Trubadúr Cigánykórusát, a Végzet hatalma előjátékát és az Aida bevonulási jelenetét. Néhány bizonytalan fúvóshangot leszámítva a zenekar megbízható, felforrósult pillanatokat sem nélkülöző teljesítményt nyújtott.

Ugyanez mondható el a Carmina Buranáról is. Minden a helyén volt, mindent megkaptunk, amit a beharangozás ígért: látványos, hatásos, színpompás előadást, nagyszerű fényeffektusokkal és pirotechnikával, érthető szimbolikával és koreográfiával. S nem utolsósorban élő zenével, nem akármilyen szólistákkal, nem akármilyen dirigens vezette zenekarral és kórussal. A mű értelmezését és a koreográfiát illetően nem voltak lélegzetelállítóan eredeti ötletek, megoldások, de már maga a grandiózus kivitelezés is egyedülálló vállalkozásnak számít. A közreműködők teljesítménye is ennek megfelelő. Az abszolút főszereplő itt a népes műszaki gárda: a hatalmas torony felállításáért, biztonságos üzemeltetéséért felelős szakemberek, a pirotechnikusok és a fényhatások kivitelezői. A mozdulatok és effektusok másodperctöredékekre ki vannak számítva, nincs helye improvizációnak, minden egy svájci óra precizitásával működik: mint az előadást megelőző sajtótájékoztatón magától Haupttól hallhattuk, több száz oldalas forgatókönyv rögzít minden egyes lépést, minden fényvillanást. Ragyogóak a kosztümök, összehangoltan, a finom részletekre is ügyelve mozognak a táncosok. Az Ústí nad Labem-i zenekar valóban Orffot játszik, azzal a vérpezsdítő dinamizmussal, amely olyan ellenállhatatlanná teszi ezt a muzsikát. A három szólista, a román szoprán, valamint a cseh bariton és tenor jól bírja exponált hangokkal teletűzdelt, nehéz szólamát (a műsorfüzet nem közli a nevüket, pedig megérdemelnék), az énekkar erőteljes, egyenletes hangzással, jól énekel.

És itt hadd térjek ki valamire, amihez a nézőnek és a cikkírónak lényegében semmi köze, hisz az előadó-művészetben a plautusi „Hic Rhodus, hic salta!” érvényesül, az „itt és most” parancsa, ám az, hogy a produkciót milyen felkészülés előzi meg, milyen körülmények között, nem lényeges, a mindenkori teljesítmény a fontos. Ha azonban belegondolunk abba, hogy ez a produkció naponta más városban kel életre, és hogy ez a közreműködőkre nézve mi mindennel jár, kalapot kell előttük emelnünk. A turné, amelynek Pozsony csak az egyik állomása volt, november 19-én kezdődött Németországban, és – mint a sajtótájékoztatón kiosztott harmonogram tanúsítja – a franciaországi Grenoble-ban december 22-én ér véget. Németország, Franciaország, Dánia, Csehország, Ausztria, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Szerbia-Montenegro, Spanyolország és Portugália – ezeken az országokon keresztül zötykölődik a díszleteket, kosztümöket, műszaki felszerelést és a közreműködőket szállító kamion- és autóbuszkaraván. Mindennap más szállodai ágy, más konyha, más öltöző, a hosszú utazástól elgémberedett tagok, rossz alvás, kevés kényelem, még kevesebb magánszféra és minden este előadás. Betegség, indiszpozíció kizárt, ki kell érdemelni a tapsot. A 34 napos turné során 29 előadás, az 5 „pihenőnap” utazással telik el. A profizmus csúcsa vagy gyilkos hajsza? Ki-ki döntse el maga. A sors iróniája, hogy Haupt eredetileg végletekig provokáló, a konzumtársadalmat ostorozó darabként akarta színpadra állítani Orff művét, de aztán, mint mondta, az életöröm diadala lett belőle. A profitot hozó látványshowra vevő a konzumtársadalom. Az életöröm diadala pedig olyan illúzió, mint a színpadon fellobbantott görögtűz.