Szlovákia legjelentősebb zenei eseménye, a Pozsonyi Zenei Ünnepségek immár 38. alkalommal kínál minden más hazai zenei szemlénél változatosabb, színesebb programot.
Pozsonyi Zenei Ünnepségek
Annyira szabadon válogat, hogy a könnyű műfaj, a dzsessz is bekerült a műsorkínálatba, mi több, az idei évfolyam exkluzív hangszere a szaxofon lesz. A sokszínűséggel az esemény szervezői különböző zenei érdeklődésű közönséget akarnak megszólítani, hogy a zenei ünnepségek valóban minden fővárosi vagy az épp Pozsonyba látogatók zenei ünnepe legyen. A cél, hogy a kéthetes hangversenysorozat minden igényt kielégítsen, természetesen nem a nívó rovására, ellenkezőleg, a lehető legmagasabb színvonalon, hiszen a válogatás döntő szempontja, hogy a muzsika őszi szemléje mind a zeneszerzőket, mind a fellépő zenészeket, előadókat illetően a legjobbakat kínálja és nyújtsa.
A holnap kezdődő és október 11-éig tartó 38. Pozsonyi Zenei Ünnepségeken tizennyolc ország művészei lépnek a főváros zenei pódiumaira. Az idei évfolyam a neves nagyzenekarok szemléje lesz. Fellép egyebek között a linzi Bruckner Orchester, az Orchestre National de Montpellier, valamint a V 4-es országok fővárosi zenekarai: a Cseh Filharmonikusok, a Varsói Filharmonikusok, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Szlovák Filharmonikusok és a Szlovák Rádió Szimfonikus Zenekara. A kéthetes rendezvény sztárjai között szerepelnek Gidon Kremer, Sarah Chang, Pierre Amoyal hegedűművészek, Grigory Sokolov és Ivan Moravec zongoraművészek, valamint a szaxofon amerikai bűvölője, John Edward Kelly. A 38. Pozsonyi Zenei Ünnepségeken a fővárosi koncerttermek neves karmestereket látnak vendégül. Csak pár név: Fischer Iván, Vladimir Ashkenazy, James Judd, Dennis Russell Davies, Antoni Wit, Andrew Parrott, Libor Pešek.
Az idei zenei ünnepségek az évfordulók fesztiválja is lesz. A Sztravinszkij-jubileum kapcsán a szerző négy műve is elhangzik, s ezek közül a legnagyobb figyelem bizonyára az Ebony Concerto szlovákiai premierjét kíséri majd. Arthur Honegger születésének 110. évfordulója alkalmából csendül fel a francia zeneszerző szlovákiai pódiumokon ritkán felhangzó oratóriuma, a Dávid király. Halálának tizedik évfordulóján Olivier Messiaen francia zeneszerzőre és orgonistára egyik orgonaművével (Ivan Sokol előadásában) emlékeznek a zenei ünnepségeken.
Ha már említettük a szaxofont, érdemes elmondani, hogy nemcsak Gustav Brom és zenekara koncertjén játszik majd főszerepet, hanem szólóhangszerként is: John Edward Kelly hangversenyén. A hangszer nagymesterei, a jól ismert svájci Rascher Saxophone Quartet pedig Philip Glass Szaxofonkvartettre és zenekarra írt koncertjét szólaltatják meg.
A muzsika kéthetes ünnepének egyik csemegéje – a nem annyira a „klasszikus” stílusokat kedvelők számára – Iva Bittová és a hazájuk határain túl is ismert és elismert holland fúvósok, a Nederlands Blazers Ensemble közös koncertje, Bittová kompozíciója, a Vámpírok tánca megszólaltatása lesz a Szlovák Filharmónia koncerttermében, szeptember 29-én.
A Pozsonyi Zenei Ünnepségek fesztiválbizottsága ez évtől újdonságként szeretné bevezetni, hogy felkérésére valamely szlovák zeneszerző kimondottan a muzsikának erre az eseményére komponáljon művet. Ilja Zelenka Gordonkára és zenekarra írt koncertje indítja ezt a sorozatot.
A Szlovák Nemzeti Színház Operatársulata az idén két bemutatóval (Puccini A köpeny és Arnold Schönberg Várakozás) is gazdagítja a zenei események sorát. Két előadás erejéig a Szlovák Nemzeti Színházban vendégszerepel a Prágai Nemzeti Színház Mozart Figaro házassága című előadásával. A világhírű amerikai kortárs táncegyüttes, az Elisa Monte Dance társulat Elisa Monte négy koreográfiájával gazdagítja majd a 38. Pozsonyi Zenei Ünnepségeket. Elisa Monte egy-egy koreográfiája két szlovák zeneszerző, Peter Zagar és Vladimír Godár zenéjére készült.
A 38. Pozsonyi Zenei Ünnepségeknek hazai magyar vonatkozása is van: október 10-én, 17 órától Skuta Miklós zongoraművész Johann Sebastian Bach Goldberg variációk című művét játssza a Moyzes-teremben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.