Pótcsaládok, családi otthonok, intézetek

Legtöbbjük itt sokkal több törődést kap, rendezettebb körülmények között élr Idén lesz 45 éve annak, hogy megalakult a komáromi gyermekotthon, mely 1996 végéig csecsemőotthonként működött. Az intézet befogadóképessége 45 fő, és általában teljes a kihasználtsága. A gyermekek túlnyomó többsége egyenesen a komáromi, az érsekújvári és a zselizi kórház szülészeti osztályáról kerül ide, de vannak közöttük bántalmazott, valamint a családból szociális okok miatt kiragadott kicsik is.

– Nálunk legfeljebb kétéves korukig lehetnek a gyermekek, ám az esetek egyharmadában már korábban el tudjuk őket helyezni pótcsaládoknál, tehát nevelőszülőknél vagy örökbefogadó szülőknél – mondja Silvia Dorotovičová igazgatónő. – Egyharmaduk visszakerül a vér szerinti szülőkhöz, a maradék egyharmaduk pedig, sajnos, valamelyik gyermekotthon lakója lesz.

Azok a gyermekek, akik néhány hónapos intézeti elhelyezést követően visszatérhetnek vér szerinti családjukhoz, általában szociálisan hátrányos környezetből kerülnek ki. Többnyire kis súllyal jönnek a világra, és az otthoni körülmények nem teszik lehetővé megfelelő ellátásukat, esetleg életben maradásukat is veszélyeztetik. Gyakran fűtetlen lakások várják őket, ezért főleg a téli hónapokban válnak a gyermekotthon lakóivá. Ezeket a gyermekeket többnyire rendszeresen látogatják szüleik, lehetőségeikhez képest tartják velük a kapcsolatot, hiszen átmeneti megoldásnak tekintik az intézeti elhelyezést. A komáromi gyermekotthonban naponta van kijelölt látogatási idő, és a nővérkék minden kis gondozottjuk kártyájára feljegyzik, ki és milyen gyakran kereste fel őket. Ezt már csak azért is fontos tudni, mivel ennek alapján válik nyilvánvalóvá, melyik gyermeket lehet majd örökbe adni. Aki iránt ugyanis fél éven keresztül egyáltalán nem érdeklődnek a szülei, adoptálható. Az még ritkaságszámba megy, hogy az anya közvetlenül a szülés után lemondjon a csecsemőről. Pedig ha eleve nem számol vele, hogy hosszabb-rövidebb idő után magához veszi majd csemetéjét, azzal tehetne legtöbbet érte, ha lemondási nyilatkozattal rögtön lehetővé tenné az örökbeadást. Az apróságnak ebben az esetben nem kellene kivárnia a fél évet, szinte azonnal családi környezetbe kerülhetne. Hiszen az örökbefogadók általában a lehető legkisebb gyermeket szeretnék magukhoz venni, hogy a kezdetektől végigkísérhessék fejlődését. Az igazgatónőtől megtudtuk, évente átlagosan 12 gyermeket fogadnak örökbe az intézetükben nevelt gyermekek közül.

Az elhagyott gyermekek számára természetesen az örökbefogadás jelenti az optimális megoldást, ám ha ez nem lehetséges (mert mondjuk a fél éven belül egyszer mégiscsak megjelenik a vér szerinti szülő), akkor jó esetben nevelőszülőkhöz kerül, ahol szintén családban nőhet fel. Az elmúlt két-három évben nálunk is kezd bekerülni a köztudatba a hivatásos szülő intézménye. A nevelőszülőkkel ellentétben ezek a személyek foglalkozásszerűen, a gyermekotthonok alkalmazottaiként gondoskodnak a gyerekekről. Ezért a munkáért fizetést kapnak, és munkáltatójuk fizeti a gyerekek ruháztatásával és étkeztetésével összefüggő költségeket is. Silvia Dorotovičovának egyelőre nincsenek ilyen irányú tapasztalatai, ám intézetükön belül folyik egy ilyen státus kialakítása, és éppen most, áprilisban kerülnek az első kis gondozottaik hivatásos szülőkhöz.

Ezek a gyerekek még nem tudják, hogy nem kellettek a szüleiknekVas Gyula felvételei – Bizonyára sokan hallottak már a Magyarországon és Lengyelországban egyre jobban terjedő családi típusú gyermekotthonokról – mondja az igazgatónő. – Az ilyen intézmények kialakítása egyébként az EU-s csatlakozás egyik alapfeltétele. Nálunk is megjelentek már az első fecskék, és a jövőben mindenképpen ebben az irányban kell haladnunk. Ezekben az otthonokban nyolc-tízes csoportokban élnek a gyerekek. A nevelők olyan életformát alakítanak ki számukra, amely nagyban hasonlít a családon belüli viszonyokhoz. Itt mindenki – korának megfelelően – kiveszi részét a házimunkákból, a kisebbekkel való törődésből, maguk készítik az ételt stb. A családi otthonból kikerült fiúk és lányok sokkal jobban be tudnak illeszkedni a társadalomba, mint a hagyományos intézetekben felnevelkedett társaik.

A komáromi gyermekotthon igazgatónője a közeljövőben azt szeretné elérni, hogy intézetükben hároméves korukig nevelkedhessenek a gyermekek. Most ugyanis az az abszurd helyzet áll fenn, hogy egy évre, vagyis kettőtől hároméves korukig a nyitrai otthonba kerülnek a kicsik, háromévesen pedig egy további intézetbe. Személyiségfejlődésük szempontjából nagyon rossz ez a megoldás, hiszen mire megszoknának az egyik helyen, továbbviszik őket. A Komáromi járásban több gyermekotthon is működik, például Gútán, Ifjúságfalván, ám oda csak háromévesen mehetnek a gondozottak. Ez az egyik oka annak, hogy a kicsiket Komáromban szlovákul tanítják beszélni, az egyéves nyitrai tartózkodás ugyanis egyelőre nem kerülhető ki. Ha viszont hároméves korukig Komáromban maradhatnának, akkor közvetlenül valamelyik közeli otthonba, remélhetőleg a nálunk is fokozatosan megjelenő családi otthonba kerülhetnének. Akkor pedig a kétnyelvűség bevezetése sem jelentene problémát. A komáromi otthont azonban ehhez bővíteni kellene, új háló- és játszótermeket, fürdőszobát kellene kialakítani, sőt még WC-t is, hiszen mostani gondozottaiknak erre nincs szükségük, őket még pelenkázzák, vagy bilire ültetik.

A tiszta, barátságos háló- és játszótermeket végigjárva, a rengeteg játékot látva az embernek óhatatlanul eszébe jut: ezek a gyerekek itt valóban mindent megkapnak, ami kiegyensúlyozott fejlődésükhöz szükséges. Kivéve egyet. – A pszichológusok gyakran hangoztatják, hogy a kisbabák, kisgyermekek lelki fejlődése szempontjából menynyire fontos az egy bizonyos személyhez, archoz való kötődés. Itt viszont műszakonként más-más nővér foglalkozik velük, akik nagyon szeretik ugyan őket, becézgetik, simogatják a kicsiket, de éppen a már említett tartós kötődés nem alakulhat ki közöttük. Gondozottaink családi hátterét ismerve elmondhatom, hogy legtöbbjük itt sokkal több törődést kap, és rendezettebb körülmények között él, mint amit szüleik biztosítani tudnának neki. Szemléltetőül csak annyit jegyeznék meg, hogy jelenleg mindössze két olyan szülő van, aki fizet a gyermeke után, a többi mind szociálisan hátrányos helyzetű, segélyekből élő személy. A mi kis lakóink még nem érzékelik azt a szomorú tényt, hogy nem kívánt, szüleik által eldobott emberkék. Ez csak néhány év múlva tudatosul bennük. Ezért igyekszünk minél hamarabb és minél nagyobb számban pótcsaládoknál elhelyezni őket. Hogy aztán felnőttként ők már rendezett családot alakíthassanak ki. Mert bizony sok esetben ezeknek a csöppségeknek az édesanyja vagy édesapja is valamelyik otthon lakója volt, nem ritkán éppen a mi intézetünké.