POSTALÁDA

Kedves barátom!

Remélem, nem veszed tőlem rossz néven, ha felvilágosítalak néhány tényként közölt feltevésedről az Edda Művekkel kapcsolatban. Én huszonkét éves vagyok, öt éve személyesen ismerem Attiláékat, állandó kapcsolatban állok a zenekar tagjaival. Évente 10-15 koncertjükön veszek részt. Ezeket az információkat csak a rend kedvéért közlöm, hogy lásd, nem hamis frázisokat, hanem igaz tényeket szeretnék most elmondani. Első kijelentésed, amely nem hagyott nyugodni, ez volt: „Gondolom, főként azok csápolnak a koncerteken, akik a nyolcvanas években és a kilencvenes évtized elején voltak fiatalok, hűséges rockerek. Mert meggyőződésem, hogy a mai tinédzserek nem ismerik az ötösfogatot.” Ez egy óriási tévhit! Félszáz Edda-koncerttel a hátam mögött ezt bátran ki merem jelenteni! A közönség és a rajongók túlnyomó része 15-18 év közötti fiatalokból áll. Ők is ugyanúgy átélik és érzik az üzenetet, amelyet az Edda továbbít: a szeretet hallhatatlanságát! Az idősebbek pedig már régóta tudják, hogy miről is van szó. Ezért van az, hogy többezres tömeg fogadja mindenütt azt a zenekart, amely összeköti a múltat a jelennel. Negatív tényként közölted azt is, hogy: „Az együttest mind a mai napig elkerülte a változás szele.” Erre csak annyit tudok mondani, ha nem kerülte volna el, akkor talán most nem tartana ott, ahol tart, és az Eddások Nagy Családja nem lenne a legnépesebb rajongótábor a magyarlakta tájakon. Szent meggyőződésünk (azért beszélek többes számban, mert most ezrek véleményét tolmácsolom), hogy az egyik legjobb Edda-album látott napvilágot. Fülbemászó dallamok, megélt élmények, érzések, tapasztalatok, és ami a legfontosabb, öt egyszerű magyar ember, akik az életüket adják a tapsért, és továbbra is büszkén hirdetik a szeretet mindenhatóságát. Tisztelettel: Marsal Tamás