Plázafilm plázásoknak

Tinisztori a hegyekbenRadovan Šubín felvételeNos, ezt erősen kétlem, illetve megkockáztatom, hogy az alkotók jócskán aluldimenzionálták a kedves nézők agykapacitását.

Úgy gondolták, érdemes vegyíteni a buta amerikai tinikomédiákat a cseh kinematográfia „de jó télen a hegyekben!”-vonulatával, megspékelve egy monstre hódeszkás oktatófilmmel. A téli komédiák műfajában a hetvenes-nyolcvanas években olyan remek családi filmek születtek Csehországban, amelyeket ma is bátran műsorra tűzhetnek a tévécsatornák, garantált a magas nézettség. A gatyaletolós, hanyatt esős, illetve mókás szüzességelvesztős mozik irritáló kliséit azonban nem kellene átvenni. Mondom mindezt a bámulatos nézettségi adatok tudatában, mintegy szembeszállva a tényekkel. Meg is indokolom, miért.

A cseh, szlovák és magyar tinédzserek sokkal okosabbak, érzékenyebbek és felnőttebbek annál, mintsem hogy ne értenének meg egy épkézláb, logikus, tanulságos és humoros sztorit. Nem szorulnak csupán a látvány és a hangos rockzene nyújtotta élményre. Egy snowboardos videoklipnek nem kell másfél órán át tartania ahhoz, hogy fenntartsa a figyelmet, nem beszélve arról, hogy a leplezetlen egyszerűség nem egyenlő a primitivizmussal. A kicsit is igényes felnőtt közönséget lenézik, a tizenéveseket pedig szándékosan butítják. Ha a film egyszerre szórakoztatás, művészet és árucikk, akkor ebben az esetben az árucikk jelleg dominál. Az alig rejtett termékreklámok, a klipes vágás, az ezerszer látott gegek és a primitív történet leplezetlenül jelzik mindezt. Az is nagyon látszik, hogy megspórolták a forgatókönyvírót, mint felesleges munkatársat, maga a rendező rittyentette össze a történetet, amely a következő.

Két jó barát a hegyekben tölti a téli szünidőt, mindketten először próbálják ki vadiúj hódeszkáikat, és először próbálnak lányokat felszedni. Érkezés után két perccel meg is látják álmaik három gráciáját, és elkezdenek hajtani rájuk, mindent megtesznek, például nullás tudással leereszkednek a profi számára kijelölt lejtőn, kimásznak az ablakon, csetlenek-botlanak, még a szkúteres nagyfiúkkal is ujjat húznak. És láss csodát, a végén tényleg ők dönthetik hanyatt a sípálya bombázóit. Játszik még egy gonosz üdülő-gondnok, egy szexéhes takarító néni, és egy folyton támadó és nyáladzó, hatalmas fekete eb, még ez utóbbi szereplő a leghitelesebb.

Karel Janák szerint ennyi elég a tiniknek. A többit rábízza az operatőrre, a vágóra és a zeneszerzőre, Miroslav Chyškára, aki szintén kevéssel beéri. Összegyűjtött néhány Clawfinger, Limp Bizkit és Guano Apes lemezt, lenyúlta a jellemző akkordokat, és csinált egy „deszkás” lemezt, ami ugyanolyan műanyag termék lett, mint a fiúcsapatok vagy az r ‘n’ b tinidívák dalai.

Nem tudni, mekkora siker övezi majd a Snowboardozók című filmet hazánkban. Sokat elárul a reményekről a forgalmazó cég igazgatójának megjegyzése, hogy míg Csehországban 16 multiplex mozi van, Szlovákiában csupán két és fél, ebből kettő Pozsonyban, a „fél” pedig Nagyszombatban. Ebből kitűnik, hogy elsősorban a plázák törzsvendégeire számítanak. Közülük válogatták az amatőr szereplőket is, a castingra olyanokat vártak, akik jól tudnak hódeszkázni, emellett színészi képességekkel is rendelkeznek. Meg merem kockáztatni, hogy inkább az előbbi kritériumra figyeltek a szerepek kiosztásakor. A film egyetlen tanulságos jelenete a legelső, amelyből kiderül, hogy hőseink remekül hódeszkáznak szimulátoron. Aztán amikor lábukra csatolják az igazi deszkát, jönnek a mókás seggre esések. Tanulság: aki a plázában lesikló-bajnokságot nyer, nem biztos, hogy a valódi havon is nagymenőnek számít.