Piros betűs ünnep

Még (már csak) négy hónapot kell várniuk az Oasis rajongóinak, és felvirrad a nagy nap. Legalábbis ezt ígérik.
Noel Gallagher tavaly októberben bejelentette, hogy együttesének várva várt lemeze előreláthatólag 2005 májusában jelenik meg.

Még (már csak) négy hónapot kell várniuk az Oasis rajongóinak, és felvirrad a nagy nap. Legalábbis ezt ígérik.

Noel Gallagher tavaly októberben bejelentette, hogy együttesének várva várt lemeze előreláthatólag 2005 májusában jelenik meg. A közönség nem igazán vette komolyan, hiszen előtte már többször eltolták az album megjelenésének dátumát. Az elmúlt héten azonban az idősebbik Gallagher fiú a Radio 1 egyik műsorában megerősítette a hírt, hogy a korong május tizenhatodikán a boltokba kerül.

Noel elmondta, hogy nyugodtan dolgozhattak, kiadójuk nem sürgette őket, előző lemezeikkel ugyanis már bizonyítottak. Eredetileg 2004 őszén akarták kiadni az új anyagot. Nyíltan beszélt a csúszás okáról is. Hetekig dolgoztak a Death In Vegas nevű producercsapattal, de mivel az elkészült dalokat a Glastonbury fesztiválon negatív kritikával illették a rajongók és a szakmabeliek egyaránt, ezért a kukában landoltak, és a munkát elölről kezdték.

Az egyelőre még cím nélküli lemez egyik érdekessége, hogy megírásánál – az előző albumokkal ellentétben – Andy Bell basszusgitáros és Gem Archer gitáros is nagy szerepet kapott. Azt is elárulta, honnan merítettek inspirációt. Ő tavaly többnyire Bob Dylan-dalokat hallgatott, Liam a liverpooli hangzás bűvöletében élt, Archerre pedig a rock and roll fénykorában készült felvételek voltak nagy hatással. Noel szerint a megszokott Oasis-hangzást leginkább Bell szerzeményei tükrözik. Dicshimnuszokat zengett testvére, Liam alkotói munkájáról is, és külön kiemelte a Guess God Thinks I’m Able című dal szépségét. A tervezett koncertturnéval kapcsolatban viszont nem árult el újabb részleteket. Eddig csak a június végén induló brit turné néhány állomása ismert. Ezekre pillanatok alatt elkelt az összes, több mint 330 ezer belépőjegy. Bevallása szerint még azt sem döntötték el, hogy melyik felvétel jelenjen meg elsőként kislemezen. „Kiválasztottunk egyet, de valószínűleg mégsem ez harangozza be a korongot. A számban ugyanis én énekelek, és Liam szerint nagyon furcsa volna, ha ezzel rukkolnánk elő. Az emberek azt hinnék, hogy baj van, és ő, a fő énekes már nem az Oasis tagja. Majd szólok, ha megszületik a végső döntés” – ígérte Noel a rádióműsorban. (pj, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?